Joined: Jun 2008 Gender: Female Posts: 12 Karma: 2
Gumimacierdő|és környéke « Thread Started on Nov 4, 2008, 11:26am »
A vöröseslilásésmégkitudjamilyen árnyalatú napsugár szerű valamik egy hatalmas máglyarakást járták körbe. Nem, nem a kaja máglyarakást, hanem a fáagáakból és persze tűzből álló máglyarakást. Bár még csak félkész máglyarakást, ugyanis tűz még nem volt. Majd ha lement a nap-szerű valami. Úgyhogy a kis gumimacik most izgatottan várták ezt az eseményt, ami még vagy fél nap múlva következik be, de úgy látszik nem volt jobb dolguk a kis dögöknek, izé maciknak na. Úgyhogy vártak. Amy is várt, de ő nem a sok tökelütött maci között, hanem a főmufti házában. Méghozzá az ablaknál. Tekintetével azt az erdőrészletet kukkolta, ahol Llan jó pár órája eltűnt. Legalábbis őszerinte arra tűnt el. Mivel senki se látta, hogy hova lett a kislány. Sokkal többet nem tudott meg róla, minthogy valami szörny elől menekült, és valahol elrejtőzött, valami bunkerban, ahol óránként meg kellett nyomnia egy gombot, különben az egész hold vagy bolygó vagy miisez felrobbant volna. Ezen a ponton a beszélgetés félbemaradt, feltűnt ugyanis a főmufti nagy örvendezve, hogy az istennője nem tűnt el, és közölte, hogy ahogy lemegy a nap, megkezdődik A ceremónia.
A hold egy másik részén valóban állt egy bunker, abban valóban volt egy gomb, ami valóban veszélyes volt. Csak épp Llan-nak semmi köze nem volt ehhez. Valami Jack, meg Sawyer, meg Locke vitatkoztak épp azon, hogy ki legyen a következő szerencsés szerencsétlen aki az elkövetkező egy órát a lyukban tölti, míg a többiek Kate-el szórakoznak. -Nem akarok menni, nemrég voltam. –nyafogott kicsit Jack, pedig ő is nagyon jól tudta, hogy ő lenne a soros. Csak hát na, nemrég ébredt fel egy igencsak érdekes álomból, amiben Kate-el mindenféle dolgot műveltek, és minél előbb meg akarta valósítani a vadiúj ötleteket. -Pedig te következel Jack- közölte totál feleslegesen Locke, csak azért, hogy ő is mondjon valamit. -Miért nem megy most Szeplőske?-kérdezte Sawyer, okosan. Kate eddig valóban még sose volt gombot nyomni, valamiért úgy döntöttek a fiúk, hogy szegény lány ne kuksoljon már egy ócska lyukban, inkább főzzön meg mosson rájuk. Sawyer felvetése nagy megdöbbenést váltott ki, hiszen ha a csaj lemegy a bunkerba, akkor ők vajon kivel fognak szórakozni? Nem, nem kell aggódni Sawyer nem volt meleg, Jack egy kicsit igen, Locke meg totálisan az, de Sawyer nem. Ő rafkós volt. -Hát, az nem járja, hogy ő kihúzza magát a nehéz munkából, csak azért mert néha vérzik. – közölte Locke, magában szélesen vigyorogva, hogy hej de jó móka lesz itt nemsokára. -Rendben, akkor ő megy – döntötte el Sawyer a kérdést, és már indult is, hogy közölje az ítéletet a lánnyal. Locke kicsit megigazgatta magán a szakadt pólót, hogy szexisebb legyen egy kicsit, és reménykedve Jack-hez lépett. -Hát ez szar ügy pajtás, most nem lehet a csajjal játszadozni- mondta vigyorogva. Jack meglepetten nézett fel a fölötte tornyosuló alakra, de nem sokáig tehette, ugyanis Locke a következő pillanatban már rajta feküdt és vadul smárolta. És most ezen a ponton itt is hagyjuk őket, el lehet képzelni mi történt, de inkább ne tegyük. Szóval Sawyer ment ugye Kate-hez, hogy közölje vele ővé a megtisztelő feladat, hogy gombot nyomjon. -Jaj neee, most mit tegyek? –kérdezte csakúgy magától sírva a lány, holott a fiútól is kérdezhette volna, de így mókásabbnak tűnt neki. -Kate, neked kell lemenned a bunkerba, és… -Terhes vagyok! De nem tudom kitől! –ordította magából kikelve a földön ücsörgő csajszi. Sawyer nagy diplomatikusan megfordult és elrohant, be a bunkerba, magára zárva az ajtót, nehogy a hisztérikus picsa, izé csaj utánamenjen.
Llan eközben nem meglepő módon totál máshol volt. Valami táborszerű helyen, amit ő maga állított fel. Ügyes kislány, na, mindenféle dolgokat fel tud állítani. Eldőlt széket például, ami nem kis dolog ám! Na szóval lényeg a lényegtelenségben, hogy Llan a táborban volt. Illetve a sátorban. És nem egyedül! Az történt ugyanis, hogy pár EMO eljött felügyelni a dolgokat, miután meghallották, hogy itt bizony fekete gumi is van. Hiába imádták a feketét. -Llan-chan, hírt kaptunk arról, hogy egy új fenyegető dolog jelent meg. A Csinpokomon! -Az nem létezik –fakadt ki döbbenten a kislány. -Pedig sajnos létezik. Felderítők az életük kockáztatása árán megtudták, hogy ezzel a módszerrel próbálják agymosottá tenni azokat a személyeket, akik potenciális Emok lehetnének. Még kísérleti stádiumban van, hogy hogy hathat ez ránk. -Jaj itt minden annyira cukika, ugye? –kiáltott fel az egyik közlegény, név szerint Sally. Llan megütközve nézett a lányra. De hiába a sok év kiképzés, semmi sem tudta felkészíteni a látványra. Sally babarózsaszín csillogó villogó ruhákban volt! -Mint láthatod Sally-t elkapta a csinpokomon láz, és hát láthatod mi lett belőle. -Lányok alapítsunk szivárvány-tanácsot! Na, csillámlik mindenkinek? –ujjongott a szegény agymosott kis emo-lány. -A te feladatod lesz, visszaemósitani. -Ki van zárva! Én egy ilyen barbieval nem mászkálok! -Llan, ez nem kérés volt, hanem… -Csajok, ti is koronás-mester-csinpoko-mester hercegnők akartok lenni, ugye? De ezzel a kinézettel nem sok esélyetek van ám. Fúú várjatok. –pattogott tovább Sally, majd gyorsan levette a tünci kis pulcsikáját, és ráerőszakolta Llanra. -Juuuuj nagyon tündibündi vagy Llan-chan. Sokkal jobban áll neked ez az árnyalat. Gyertek keressünk virágokat!-mondta, majd ki is szaladt gyorsan a sátorból a kis barbiegirl. Llan sürgősen lerángatta magáról a ronda színes ruhát. -Szóval, parancs. Llan-chan, emósítsd vissza Sally-t, minél előbb. Értetted? -Igenis! –vágta rá Llan, majd halkan folytatta- Nem lesz könnyű Bertha grimaszolt egyet, leplezve a vigyorát. Valóban nem lesz könnyű feladat Llan számára, de a lényeg, hogy lepasszolta valakinek a dolgot.
Sawyer lihegve támaszkodott neki a bunker ajtajának, amikor furcsa pittyegő hang hallatszott. 5 másodperc és lejár az idő! Sürgősen gombot kell nyomni! Összeszedte minden erejét, és sprintelni kezdett. Egy székig…amiben hasraesett…a pityegés egyre jobban erősödött…
Bertha elérte a hajót és felszállt, Llan kirontott a sátorból és rögtön belerohant Sally-be, aki egy rakás virággal tért vissza. -Néézd de cukikák! -Aha, azok, gyere a sátorba Sally! -Jó, ott biztos van váza! –ujjongott a kislány és beugrabugrált a sátorba. Llan fejcsóválva követte, amikor is….
BUMMMMMMM
Elhalt a pittyegés, helyette jött a hatalmas nagy robaj. Nem a hold robbant fel, csupan a bunker közelében lévő dolgok, kidőltek a fák, keletkezett egy szép nagy hasadék. Jack és Locke meghaltak, de legalább boldog véget értek…Kate szintén megpusztult, már sose tudja meg, hogy kitől is várt gyereket. Sawyer ezt persze még nem tudta, de csak addig nem amíg holtra vált arccal ki nem kecmergett a bunkerből, hogy megtudja mi is történt. Szörnyűség, az történt!. Pusztulás ameddig csak a szem ellát. Sawyer leroskadt a földre és sírva fakadt.
Amy ebből semmit se érzékelt, hisz elég messze volt a bunkertől. Viszont lement a nap, úgyhogy jött A ceremónia. Ravolo díszruhában, vagyis egy szál semmiben csámpázott be a saját házikójába, ami mostmár Amy-é volt. -Istennő, elkészültünk a készületekkel. Lakare Hus vár. –mondta ünnepélyesen, majd kikísérte a főhősünket. Leereszkedtek a földre, hogy aztán sétáljanak vagy 10 percet és egy másik házba másszanak be. Egy ősöreg töpörödött bottal közlekedő maci várta ott. De nem gumimaci volt! De nem ám. Ő egy igazi hamisítatlan wok volt. Hogy miért hagyta el a wokok faluját és jött a gumimacikhoz az rejtély. De valószínűleg azért, mert különlegesek voltak és izgalmasak, tele rejtéllyel, Hus pedig imádta a rejtélyeket. -Talán így vizsgáljalak meg? Vetkőzz asszony! –gorombult rá Amyre, miután végigpillantott rajta, és látta, hogy van rajta valami rongy. Amy összehúzott szemöldökkel bámult vissza, a szemét macira, de nem volt más választása, vetkőzni kezdett. Vagyis simán meghúzta a vállánál az anyagot, és egy suhanással le is esett róla. Nem volt ugyan szégyenlős fajta, de valahogy Hus előtt kedve lett volna, eltakarni magát. -Feküdj le az asztalra, és ne mozdulj. – adta ki a parancsot Hus, majd elfordult, a kezébe vett egy aktaszerű valamit, és végigolvasta ami rajta állt. Felpillantott három talpnyalójára, akik néma csöndben ültek körülötte. -Mire vártok? Differenciáldiagnózist. Gyerünk-gyerünk -Jól néz ki –nyögte ki nagy nehezen az egyik tenyérbemászó képű maci -Köszönjük Lakare Chad. Ezért érdemes volt elvégezni a továbbképzést. Más valaki? Camera? Ford? -A páciens nem panaszkodik semmire sem, nyilvánvalóan semmi baja. –mondta a sunyi képű maci. -A tüdeje rendben. Nem találtam semmi elváltozást. –cincogta Camera félősen, látván, hogy Hus enyhe idegrohamot készül kapni tőlük. De nem idegrohamot kapott, hanem valami gyógyszert méghozzá be. Pár másodperc múlva már szédülten vigyorgott a sok kis hülyére. -Zseniális. Tüdő rendben. Máj? Vese? Szív? Agy? Ezeket nem vizsgálták ugye? Vigyék MR-re, vegyenek vért, minden fertőzésre vizsgálják meg. Ja és lumbálják is meg, mert az olyan jó móka. -De Hus, nincsenek készülékeink, amikkel ezeket meg tudnánk csinálni. -Niincs? Hát hogy gyógyítsak így? -Öhm, nem gyógyítani kell, nincs semmi baja. Csupán..-motyogta Camera. -Mi az hogy nincs semmi baja? Dehogy nincs. Mindenki hazudik! Még én is! Ford, mit keres itt akkor ez a beteg ha nincs baja? -Ő a jelölt. És meg kell vizsgálnunk A ceremónia előtt. -Óóó tényleg. Chad szólhatott volna korábban is. Na akkor essünk neki. Hus elégedetten odabicegett az asztalhoz, Camera és Ford pulikutya módjára követték, Chad kissé mérges volt, amiért Hus már megint őt szúrta le. Mindig őt szokta. Azért is amihez köze sincs. Hát igen, van ilyen na. Amy eközben persze nem tudott semmiről se, mert leszedálták, és épp mindenféle szép színes köröket, és virágokat követett. Mivel a beteg nem tudhat a differenciáldiagnózison elhangzottakról. Szép kis világ lenne akkor. Szóval. Hus odabicegett a bedrogozott Amyhez, és egy nem túl óvatos mozdulattal vett tőle egy kémcsőnyi vért. -Na vizsgálják meg a laborban, aztán szóljanak ha van valami ha nincs. –adta ki a parancsot Hus, három ölebje el is rohant a labornak nevezett konyhába. Ezek után a szemét maci letelepedett Amy mellé, és nyugodtan elfogyasztotta a vacsoráját, miközben a vadiúj képregényét olvasgatta. Megkínálta ugyan Amy-t, sőt meg is mutogatta neki a viccesebb jeleneteket, de a drogmámorban úszó lány ebből semmit se vett észre.
Llan és Sally is simán átvészelték a robbanást. Bár ők közelebb voltak, mint Amy a bunkerhez, de nem lett bajuk. -Dejó valahol tüzijáték van! Nézzük meeeg Llan-chan! Gyere mááár, annyira széép-mondta Sally majd elkezdte kirángatni Llant. *Valahol valami felrobbant. Mindenképpen meg kell tudnunk, hogy mi az. És ezt a hülyét ártalmatlanítanom kell, még mielőtt megölném. És a másikat is meg kell még figyelnem. Remélem ezek után kapok majd némi szabadságot és egy csomag borotvapengét* gondolta Llan. Az ő osztagukban hatalmas nagy elismerés volt ha valaki egy csomag borotvapengét kapott, és szabadságot. Bár a szabadság annyira nem volt menő dolog, mint a borotvapenge. Az bizony király volt a javából! Llan már el is kezdte tervezgetni, hogy miket is fog csinálni ha majd megkapja azt a csomagot mert hogy meg fogja kapni az tuti. Ilyenformán valahogy sikerült kizárnia a tudatából az ugrándozó Sallyt. Egyenlőre még gőze se volt róla, hogy hogy fogja újra EMO-vá tenni, de majd alakul a dolog.
Sawyer befejezte a bőgést, aminek szerencsére senki sem volt szem és fültanúja. Erőt vett magán, és felkelt a földről, majd gondosan kikerülve a volt társai darabkáit elindult az erdőben, hogy nos, nem tudni miért. Valamiért elindult.
-Kész Hus, megvan az eredmény! –robbant be a konyhából Chad. Hus felnézett a képregényéből, majd egy intéssel elhallgatta a hangoskodó macit. A szobára néma csend borult, csak időként hallatszott a papír zörgése, ahogy a fődokimaci lapozott. Időnként felröhögött, hiszen mókás egy képregény volt. De ezt rajta kívül senki sem tudta, ugyanis mindenkibe tűt döfött aki bele mert pillantani. A talpnyalói izgatottan várták, hogy befejezze végre főnökük az olvasást. -Nos Camera, mi az eredmény? – tette fel végül a kérdést, miután végzett. Chad enyhén szólva durcásan nézett Hus-ra, és csak némi huzavona után engedte, hogy Camera kivegye a kezéből a papírokat. -Valóban ő az istennő. -És mire alapozza ezt Ford? -Találtunk a vérében minikloriánt. Méghozzá maxi minikloriánt. -Adja ide. –hangzott az utasítás, majd Hus kitépte Ford kezéből a papírokat. Lábával dobolni kezdett az asztalon, miközben az eredményeket nézte. Valóban maxi mennyiségű miniklorián volt az asztalon fekvő lány vérében. Ami nagyon jó jel. -Ellenőrizték? -Igen -Háromszor? -Igen -Majd tíz perc pihentetés után, féladag vérből, 100xos higításban, felforralva, desztillálva, 10xes higításban lepárolva, és krikistályosítva majd elégetve is? -Igen -Ezt is háromszor? -Igen -Barmok. Hogy lehet 2 mintát háromszor elégetni? –kérdezte elégedetten röhögve Hus. A három grácia hosszas hallgatásba mélyedt, látszott rajtuk, hogy nem értik miről is van most szó. Ám Hus nem várt a magyarázatra, egy-két jól irányzott pofonnal magához térítette Amy-t. -Nos, megvolt a teszt. -Milyen teszt? -Neked SB-od van. -És az nagyon súlyos? Gyógyítható? -Elég súlyos, és sajnos nem gyógyítható -Hus, mi az a SB? –kérdezett közbe Camera. -SB? Hát mi lenne? Semmi baj. Sok miniklorián van a véredben, tehát te vagy az istennő. -Miniklorián? Nem az van a jedik vérében is? -Áhh, emberi tudatlanság. Az midiklorián te buta. Neked minikloriánod van. -És az mi? -Ford, magyarázza el, én ledőlök. –utasította Hus a legfőbb talpnyalóját, majd kibicegett a házból, hogy ledőljön a fa alá. -A miniklorián egy speciális midiklorián fajta. Azt jelenti, hogy benned is megvan a Zerő, de sose leszel jedi, mivel nem arra teremtettek. Képes vagy, ugyan egy két trükk elsajátítására, de az igazi jedi képességekre sose fogsz szert tenni. Mindazonáltal remek megérzőképességed van. –magyarázta fontoskodva Ford, Camera bólogatott, Chad az orrát túrta. Amy pedig ledöbbent. -Mennünk kéne. –közölte Chad, alaposan megszemlélve az ujját. Amy kissé kótyagosan kelt fel az ágyról, még mindig a drogok hatása alatt volt, és szép színes gyurmafiguráknak látta a macikat. A tógaszerű valamilyét nem találta elsőre, másodszorra meg nem is kereste. -Gyere istennő, A ceremónia mindjárt kezdődik. Némi józanodás és a fáról való leesés után sikeresen leért minden maci és Amy a térre, ahol már javában égett a máglya. Ravolo gyászos hangon valami szónoklatot tartott éppen, de senki sem figyelt rá oda. Egy két szót el lehetett csípni ugyan belőle, mint például a ki kellett költöznöm a házamból, és valami putriban lakom most, de ez nem igazán érdekelte a többieket. Amy belépett a tűz fénykörébe, anyaszült meztelenül. A macik örömujjongásban törtek ki a látványtól. Ravolo csendre intette a többieket úgy fél óra ujjongás után, meg miután előbukkant a máglya mögül, ahova elvonult egy kis privát időtöltésre és képzelgésre. -Gumimacik! Az Istennő eljött közénk! Vagyis még csak jelölt! Előbb teljesítenie kell A PRÓBÁT.- hangoztatta nagy hangon. A macik feszülten figyeltek, hogy vajon a pucér Amy mit szól ehhez. De ő csak vigyorgott, hiába a fránya drogok miatt egy szót sem értett abból, hogy mit hadovál a mókás kis maci. -Be kell mennie az erdőbe, hogy elmenjen a szörnyhöz, és legyőzze! Mégpedig most azonnal!- kiáltotta a maci, és a tömeg rögtön meg is ragadta Amyt, eltuszkolták az erdő bejáratához, megcsókolták jobbról, balról, középről, ahol érték, majd egy erőteljes rúgással útjára bocsátották Amyt. Boldogan vigyorogva lépkedett a sok levélen és egyéb dolgon, úgy mintha rózsaszirmokon járna. Fogalma sem volt róla, hogy erdő rajta kívül még három személyt tartalmaz, Llant, Sallyt, és Sawyert. Pedig de…és mindannyian mozgásba voltak. Mint ahogy a titokzatos szörny is….
Joined: Jun 2008 Gender: Female Posts: 12 Karma: 2
A robbanás után...| « Reply #1 on Dec 8, 2008, 4:45pm »
A nem túl sötét nem túl sűrű, vagyis világos és ligetes erdőben lágyan fújdogált a szellő, kismadarak csiviteltek, színpompás virágok illatoztak miközben békés, jámbor növényevő dinók féltőn óvták szeleburdi kicsinyeiket és hangosan, tisztán hallatszott valami lágy, melankólikus szinte romantikus zene, még tökéletesebbé téve az idillikus képet és hangulatot. A következő pillanatban a zene váltott ritmusosabb és ütősebb, legmenőbb rockra ami a világon létezik, a dinók táncolni kezdtek, lábukkal tökéletesen dübörögtek a zene ritmusára, a szivárvány színeiben villódzó diszkógömbök király partihangulatot teremtettek. Amy boldogan, fülig érő szájjal botorkált az amúgy töksötét, töksűrű, tökcsöndes erdőben, ahol se szél, se madár, sőt még dinók se voltak, nemhogy diszkógömb. De a gumimacik kábszere túlságosan is hiperszuper volt ahhoz, hogy ő ezt észrevegye. Mint ahogy azt se vette észre, hogy tök meztelen. Azt se hogy éhes, azt se hogy szomjas. És persze azt se, hogy olyan kihalt minden mintha a közelben valami bazinagy robbanás lett volna. Pedig de. Volt biza robbanás, amelynek oka pedig….ejnye csúnya narrátor túlságosan előreszaladt. Kanyarodjunk csak vissza. Tehát Amy…és mászkál és be van lőve, és öö…..és ….hümm, elvesztettem a fonalat.
Sawyer úgy fut mintha az élete függne tőle. És valóban. Csak épp ezt ő nem tudja (hehe, én bezzeg igen). Háta mögül valami zajt hall, ezért hátrafordul, így futás közben ez elég veszélyes dolog. Annál is inkább, mivel nem látja, hogy egy széép naagy fa felé rohan egyenesen. De hát aki nem a lába elé, az nekifut a fának. Így történt ez Sawyerrel is. Sötétség borul rá, miután nagyot koppant, és persze elhallgatott, pedig nincs is este, és kiki sincs nyugalomban, és az eperfa lombja sem bólogat feketén, főleg mert nincs is eperfa az erdőben. De ájult Sawyer már van.
Llan és a csúnya gonosz csinpokomon kezelésen átesett Sally szintén az erdőben bóklásztak, pontosabban Llan inkább rohant a cserfes és feletébb vidám rózsaszín tüncike elől. -És akkor leestem a póniról, a vattacukor az ölembe esett, tönkrement a vadiúj csillámos ruhám. Aztán hirtelen egy szellemkastélyban találtam magam, és minden komor és fekete volt, és olyan rosszkedvem lett-hadarta izgatottan Sally. Llan az elején nem igazán figyelt a lány álmára, de a vége kicsit kezdte érdekelni. -Milyen volt?-kérdezte egyszerűen. Meg is állt a nagy rohanásban, figyelte Sally-t, hátha jelét adja, hogy de-emo-lálódik. -Hát, sötét, és szomorú. Úgy éreztem, hogy senki sem ért meg engem, és egyedül vagyok az egész világon. És, zenét is hallottam, úgy éreztem ez a zene én vagyok, ez az érzés én vagyok. És nem értettem, hogy miért vagyok olyan ruhákba. Aztán, felébredtem. -Hm. -Szerinted ez mit jelent? -Mi? -Az álmom. -Nemtom. -De érdekes volt, nem? -Ühüm. -Tényleg ilyen voltam? -Aha. -Furcsa. Mi jóban voltunk? -Nem. -Miért? -Nemtom. -Sok barátom volt? -Nemtom. -Mindig ilyen vagy? -Csak ha nem érdekel a téma. -És ha érdekel? -Nemtom. Gondolom akkor nem ilyen vagyok. -Hanem? -Nézd, ott egy furcsa virág. –terelte el Llan a beszélgetés fonalát, remélve, hogy Sally nagyobb érdeklődést mutat a virág iránt, mint őiránta. -Juuuj, tényleg.- sikította Sally, majd el is rohant megkukkolni azt a furcsa virágot. Llan legnagyobb örömére. A hibbant lány álma, és a rakás kérdése a „múltjára” vonatkozóan jó jelnek bizonyult ugyan, de ennek ellenére még mindig zavaró volt. Örülnie kellett volna, hogy Sally a javulás jeleit mutatja, de nem volt túl optimista alkat. Meg neki aztán édesmindegy volt, hogy a lány milyen, a lényeg, hogy hagyja őt békén. Most szerencsére fellélegezhetett. Leült egy fa tövébe, kiseperte a szeméből a belelógó tincseket, amik ugyan a látását nem zavarták, csak épp szúró fájdalmat okoztak. Szórakozottan játszadozni kezdett az egyik karkötőjével és Sallyt bámulva a feladataira gondolt. Meg kell figyelnie a nőt, és helyrehoznia a lányt. -Hogyan lehet valakit emová tenni? – tette fel a költőinek épp nem mondható kérdést, hiszen nem tudta rá a választ. -Én hogy lettem ilyen? És milyen voltam ezelőtt? Nem emlékszem rá, talán mindig is ilyen voltam, talán nem. De végülis mindegy, nem számít. Semmi sem számít- folytatta a monológját. Végül feltápászkádott és intett Sallynek hogy ideje indulniuk. Teljes csöndben folytatták az útjukat, látszólag egyiküknek sem volt kedvük beszélgetni, vagyis hallhatólag. A robbanás helyszíne egyre közelebb ért hozzájuk, ja nem fordítva. Már látszott a hatalmas pusztítás és az egyik fa tövében heverő férfi is. A két lány teljesen eltérő gondolatokkal kísérve közeledett az illetőhöz, ám mielőtt odaértek volna megtorpanásra késztette őket a fák és bokrok közül kilépő, vidáman fütyörésző Amy. Llan a meghökkenés jelei nélkül viszonozta a nő integetését, vagyis felemelte a kezét, és nem kezdett el úgy hadonászni mint valami idióta. Vagy Amy, mert ő ugye úgy hadonászott, hála a drognak. Sally ellenben teljesen ledöbbent, de ez lényegtelen. Amy határozottan ugrándozva sietett a két kislány felé. -Jé szia Llan. Nem is tudtam, hogy a testvéred is itt van. Na meg apukád. Mi történt vele?-kérdezte Amy Sallyre majd az ájult Sawyerre pillantva. -Nem a testvérem, és nem az apám. -Csókolom, én Sally vagyok! Én is tagja vagyok a hatalmas Em..-mutatkozott be illedelmesen a lány, sőt már majdnem be is avatta Amyt, hogy ők bizony emók, és bizony hadsereg, és bizony bizony, de szerencsére Llan gyorsan kapcsolat, és egy jól irányzott jobb horoggal, meg a hozzátartozó zsineggel, orsóval és horgászbottal kiütötte a fecsegőt, és gyorsan magához vette a szót. -..beri fajnak. Kicsit hülye. Ezt meg most találtuk. –fejezte be a mondatot Llan, majd nem éppen kedvesen belerúgott a fickóba. Hihetetlenül remek ötlet volt, ugyanis ettől magához tért. -A robbanás, és Kate, és az a két másik fickó, és a bunker és a gomb, és a zaj és a szörny, és jaj a fejem. Hol vagyok? Kik vagytok? Te meg mért nézel ki úgy mint valami vámpír? Ő meg mint valami hercegkisasszony? Úúú hát te meg miért vagy pucér? Meghaltam? Ez a menyország? Csak az lehet…de akkor mit keres itt két kislány? Miért nem egy rakás pucér csinibaba legyeskedik itt körülöttem? – tört ki egy rakás kérdés meg minden Sawyerből. A körülötte lévők türelmesen, egy parti kanasztát lejátszva, majd ezután jó 18 órát szunyálva végighallgatták a monológot, amíg szóhoz nem jutnak. -Andoron vagy a gumimacierdőben. Ájult voltál. Ő itt Llan, ő meg öö Kelly vagy valami hasonló, én meg Amy vagyok. Nem haltál meg, és ez nem a menyország. -Óó, kár. Vagyis nem, jó, csak mégis egy kicsit kár. –szontyolódott el Sawyer. -Milyen bunkert és gombot emlegettél? Közöd van a robbanáshoz? –kérdezte Llan, a lényegre fókuszálva. -Hát, mi itt lezuhantunk egy repülővel. A pilóta meghalt, meg mindenki, csak 4en maradtunk életben. Valahogy találtunk egy bunkert, ilyen föld alatti dolgot, és tele volt könyvekkel, meg kajával, meg mindennel. És, és volt ott egy gomb. Egy nagy piros gomb. Nem tudtuk, hogy mi az, mert nem tudtuk elolvasni az írást. De a gomb felett a falba ott többféle írásmód volt bevésve, és az egyik azt írta, hogy NYOMD MEG 10 PERCENKÉNT VAGY MEGHALSZ. Ez eléggé ösztökélő volt, úgyhogy nyomtuk. Aztán úgy volt, hogy Kate nyomkodja, de ő kikészült, én meg tőle és bementem, hogy megnyomjam, de nem értem oda időben, és akkor volt a robbanás. Aztán kijöttem és valami üldözni kezdett. Várjatok csak…Andor? Az is USÁban vagy? Vagy valahol Európában? Llan és Amy érdeklődve hallgatták a férfi beszámolóját, a kérdések hallatán összenéztek, és világossá vált számukra minden. -A Földről jött, egy űrhajóval. Fogalma sincs a dolgokról, csak a Földről és a Naprendszerről hallott.- jelentette ki Llan, a teljesen egyértelműt. -Az Andor nem a Földön van. Az Andor egy hold, az anno Andor nevű bolygó holdja. És nem repülővel zuhantál le, hanem űrhajóval. -Űűrhajóval? Egy holdon vagyok? És űrlények is vannak? Ilyen kis ronda nagyfejű nagy szemű hosszúujjú ítik? -Igen, igen, öö fogjuk rá, nem. Az űrhajónak lett valami súlyosabb baja? Működőképes még? –váltott gyakorlatiasabb témákra Llan. -Hát, nem tudom. Nem értek hozzá. De menjünk oda és nézzük meg. -Ez egy remek ötlet- mondta Amy, csakhogy ő is mondjon már valamit. Szerencsére végszóra magához tért Sally is, és csöppet sem zavarta, hogy lemaradt pár dologról. Már hogy is zavarhatná, ha egyszer fogalma sincs róla, hogy mit ájult át. Sawyer is szépen feltápászkádott, gyorsan Amy közelébe igyekezett, majd a díszes társaság elindult becserkészni az űrhajót. Sawyer kissé lemaradva követte Amy-t, alaposan megszemlélve minden egyes apró mozdulatát a lánynak. Sally magyarázott neki ugyan valamit, de az emelkedett hangulatának köszönhetően semmit se fogott fel abból, amit a kiscsaj rizsázott. Az elől haladók meg se szólaltak, ilyenformán kissé egyhangú volt a mászkálás az erdőben, ennek részletézésétől el is tekintek. Sok menés után megérkeztek, ez a lényeg. Az űrhajó csodával határos módon alig sérült meg. A festék lekopott róla, az egyik fele a fán hevert, a másik fele egy jó 500m-el odébb. De amúgy tök rendben volt az egész. -Ez az. –mondta Sawyer, aki annyira belefeledkezett Amy bámulásába, meg a bokorban való elfoglaltságba miután már nem bírta tovább a szimpla kukkolást, és levezette a felesleges energiáit, hogy észre se vette, hogy a többiek már javában kutatják át a gépet. A lányok nem is nagyon reagáltak a pasi szavaira, Llan kedvesen leintette egy fél méteres acélcsővel, Sally mosolyogva hasba rúgta, Amy pedig lendületesen csóválni kezdte a fejét egy nagy kőbe. Nem meglepő módon Sawyernek kissé kiesett a következő negyedóra. De ez nem zavart senkit sem. -Úgy látom helyre lehet hozni. Pár hét vagy hónap esetleg év múlva tökéletes is lesz. -Azt kötve hiszem! –kiabálta egy idegen hangú valaki. A lányok ijedten néztek körbe a hang forrását keresve, csak épp nem találva. A hang forrása a fán lévő géprészből bukkant elő. Finom gyakorlott mozdulattal ereszkedett le a földre egy öreg ember, szép hosszú fehér szakállal, és hajjal, hatalmas nagy pocakkal, és piros ruhában…ja nem, az a Mikulás..az egy másik mese. Nyah szóval egy öregember, hosszú szakállú és hajú, szakadozott ruhájú ürge volt, aki az imént beszólt a főszereplőknek. -Te ki vagy? – kérdezte álmatag hangon Amy. Az öreg rábámult a kancsal szemeivel a meztelen leányzóra, letörölte a szakadt pólójáról a ráfolyt temérdek mennyiségű nyálat. -Bob. -Mit csinálsz itt? -Aludtam volna, ha nem ordibáltok. Miért akarjátok megjavítani a gépet? -Hogy elmenjünk erről a holdról. -Llan addig nem mehetünk, amíg a szörnyet le nem győztem. -Szörnyet? Tee fogod legyőzni? Nanemár! -kezdett el röhögni Bob Amy kijelentésén.- Az mókás lesz, muszáj megnéznem. -Miért lesz mókás? -Először is, mert lány vagy, másodszor meg tök meztelen, harmadrészt meg mert be vagy szívva, negyedrészt meg mert fogalmad sincs, hogy mivel állsz szemben, ha jól tippelek. -Nem értem, hogy miért kizáró tényezők ezek. Tényleg nem tudom, hogy milyen szörnyről van szó. -De úgy tűnik, hogy te tudsz valamit.- jegyezte meg Llan. -Igen, én tudom, hogy milyen szörnyről van szó. De ez egy hosszú mese lenne. És még nagyon korán van. A robbanás megzavarta, úgyhogy javaslom keressetek valami menedéket, és majd éjszaka megvitatjuk a dolgokat. -Menedéket? Olyat hol találunk bácsi? –szólt közbe Sally is affektálva. -Ejj, de sok baj van veletek fiatalok. Na egye penész, gyertek. –mondta az öreg. Nagy nehezen magához térítették Sawyert is, és mind a négyen Bob nyomába szegődtek. A fára felérve konstatálták, hogy a géprész nagyon lakályosan van berendezve, csak a fürdő és konyha hiányzott belőle. Mivel ugye az öreg aszondta, hogy éjszaka vitatódik meg a dolog, és ahogy felért rögtön el is ment aludni, így a díszes társaságot pár csöndes unalmas óra után szintén elnyomta a buzgolkodás, vagyis elszenderedtek. Nem messze tőlük a titokzatos szörny tevékenykedett, kereste áldozatát, valamit, amit jól elfogyaszthat vacsorára. Lépteinek dübörgése messze elhallatszott, ahogy nem szokványos hangja is, ha épp hangot hallatott. De általában nem szokott, csak egy esetben, de annak még nem jött el az ideje.
Joined: Jun 2008 Gender: Female Posts: 12 Karma: 2
A titokzatos szörny « Reply #2 on Dec 13, 2008, 4:08pm »
A másodpercek, percek, órák csak teltek-múltak, a nap lassan lement, a csillagok megjelentek, kétszóval este lett. Bobnak valami spéci beépített órája lehetett, mert eme remek esemény végbemenetelének percében, melyet egyébként epedve lesett, felkelt és meglepetten vette észre fészkében lelhető négy embert elfekve és szenderegve csendesen egy-két helyen. Kissé nehezen keltette fel a többieket, akik nem éppen a fordított napirendhez voltak szokva. De nagy nehezen, és némi kávé-szerű ocsmány mosogatólé megivása után készen álltak a sztori meghallgatására. -Tehát a szörny érdekel titeket. Hallottatok már a Hoth bolygóról? –kezdte az öreg. A válasz eléggé változatos volt (igen, nem, talán, milyen?) de a bolygóról való részletes beszámoló elmaradt. Nem is lényeges. -Nos akkor talán azt is tudjátok, hogy ott élnek a wampák. Nagy bólogatás válaszként. Sawyer földi halandóként persze nem tudhatta, hogy mi az, de Sally megoldotta a dolgot, és a férfi fülébe súgta, hogy vérszomjas jeti. Ezek után már ő is bólogatott. -Valamikor nagyon régen még nem vetődtek oda emberek, és a wampák csak és kizárólag tauntaunokat fogyasztottak. Eléggé unalmas és egyhangú volt az életük ily módon. Aztán történt valami. A nőstény wampák egyszercsak eltűntek. Valamilyen megfontolásból a bolygó másik végébe költöztek, a hím wampák pedig nem hagyták el a megszokott territórumukat. Így nagyon hosszú ideig nem is láttak helyes masnis és furcsa ékszeres csinibaba wampalányokat. Körülberül ekkor jöttek az emberek, hoztak magukkal mindent, ami a túléléshez kellett. És csirkéket is. Eleinte persze a wampák szórakozásból gyilkolászták le a pipiket, ám az egyik nagyon kanos és kiéhezett wampapasi mégse evésre használta a tyúkot. Egész egyszerűen beleszeretett a szép tollába, és a gyönyörű combjába, lábába, és seggébe. Meg a hangjába is. A csirke először nagyon félt a wampától, de az hosszas udvarlás után elnyerte a pipi bizalmát, és nem csak azt. Szóval fajtalankodtak, és a pipi bizony megtermékenyült. Tojt is pár tojást. Jó pipiként kotlani kezdett a tojásokon. Bárki azt mondta volna, hogy abból a tojásból ugyan nem lesz semmi. De hatalmasat tévedtek. Ugyanis lett belőle valami. Egy kiscsibe. A csőre két oldalán agyarszerű valami állt ki, fekete volt a csőre, és a lábai, és finom puha hófehér toll borította. Helyes kis jószág volt, meg kell hagyni. -Ugye most csak ugratsz?? Már hogy lehetne egy wampa és egy csirke…na nee kizárt..-fakadt ki Amy. Sok mindent el tudott képzelni, de ez meghaladta a tudományát. A többiek láthatóan nem is akarták elképzelni a dolgot, csak elfogadták, hogy megtörténhet ilyen. -Pedig így történt. Szóval a kismadár gyorsan cseperedett, lett pár tesója is, mivel a többi hülye wampa is rájött, hogy a pipikkel lehet „helyettesíteni” a csajokat, akik eltűntek. Hamar kiderült, hogy ezek a teremtmények nem lesznek ám olyan békések, mint a sima kiscsibék. Mivel nem azok voltak. Hanem a wampa-madarak. Ragadoztak ezek is, és vérszomjasak voltak, mint az apjaik. Félelmetes gyilkológépek lettek. Repülni szerencsére azt nem tudtak sose, de iszonyat gyorsak voltak. És jó másfél-két méteresek. Hogy hogyan ölték meg prédáikat az sose derült ki, de a tauntaunokkal ők is elbírtak. Az emberek többsége elmenekült a bolygóról, sietve összepakoltak és az űrhajójukon elviharoztak. Mellesleg a wampák és nőstényeik időközben újratalálkozódtak, és azóta vannak ott rendes wampagyerekek is, nem csak wampa-madarak. Hű nem vagytok éhesek?-kérdezte az öreg a monológ végén, majd nekiállt valami ehető emberkosztot előkotorni a kégliben, amíg a többiek feldolgozták a sokkoló infókat.
A vérszomjas wampa-madár
-És ezek a…öhm..wampa-madarak, hogy kapcsolódnak ide? Mi közük van a szörnyhöz? -tette fel végül Llan a kérdést, ami mindannyiukat foglalkoztatta. Az öreg azonban nem felelt rögtön. Helyette nekiállt megteríteni, kirakta az asztalra a ming-korabeli vázát is, csak hogy megmutassa, neki ilyenje is van, meg még mindenféle ritka drága ronda csicsás szirszart kiszórt, amit csak talált. Végül nagy nehezen előbányászta a papírtányérokat is, a műanyag kanalakat és villákat. Sőt még műanyag kések is voltak, amikkel mint tudjuk semmit nem lehet kezdeni, főleg húst felvágni nem. Kardozásra és ökörködésre, eltörésre kiválóan alkalmas, de amire tervezték, nos arra nem igazán. Ezek után az asztalra került egy kiló kenyérrel felérő mennyiségű sör (vagyis több liter), meg egy kis szárított hús is. Ez utóbbi nem volt valami bizalomgerjesztő, első ránézésre, de még másodikra sem. Ugyanis zöld volt. És wampa-madár hús volt, csak ezt Amyék nem tudták, mondjuk jobb is. Az íze amúgy saccperkb csirkéhez hasonlított, amit egy kis borjú, disznó, bárányhússal és hallal fűszereztek. De ehető volt. És a társaság éhes, úgyhogy befaltak mindent. Jó ideig nem lehetett hallani a hangjukat, pedig járt a szájuk rendesen. -Szóval hogy hogy jön ide a wampa-madár? –kérdezte végül az öreg, miközben hatalmas méretűre nőtt hasát simogatta jólesően. Az általános érdeklődő tekintetek láttán el is vigyorodott, kimutatva mind a két fogát, amivel összesen rendelkezett. -Nos, hát az emberek elviharoztak. Fogtak néhányat a csirkéik közül, hogy legyen az úton is rántottájuk, meg grillcsirkéjük, és elmentek. -Neem! –kiáltott fel hirtelen Llan. A többiek bosszúsan néztek rá, hogy mit üvöltözik itt. Bob azonban tudta, hogy a kislány rájött, hogy mi a lényeg. -De bizony. Azok a tyúkok a wampákkal éltek azelőtt. Hogy hogy kerültek vissza az emberekhez, azt nem tudni. De visszakerültek. Pár fióka még a gépben kikelt. Egy ideig nem volt semmi gond. Aztán….aztán…-akadt el az öreg és megborzongott. -Aztán mi volt?-kérdezte Sawyer -Te is ott voltál – jelentette ki Amy. Bob könnyes szemekkel nézett fel a pucér lányra és pár másodperc néma csend után bólintott egyet. -Szegény bácsi! – kiáltott fel Sally és odaszaladt Bobhoz, hogy megölelje. Bob mondjuk jobban örült volna, ha Amy rohan oda hozzá, de azért jóól megölelgette a kislányt is. Túl jól. -Khm..szóval, az itteni szörny egy wampa-madár. És hogyan lehet legyőzni? – kérdezte Llan oda se nézve az öreg felé. Amy is másfelé nézett, Sawyer viszont nem. Fülig érő szájjal figyelte, hogy mit művel Bob a kislánnyal, hátha el tud sajátítani pár új fogást. -Aaahhhhhh wam…pa….madara…..at –lihegte alig érthetően a vén kujon. Sietősen begombolta a nadrágját, és miután lenyugodott a légzése normálisra, folytatta. -Nem könnyű őket legyőzni. Mivel ugye nagyok, és vérszomjasak is. De nem lehetetlen, csak épp fogalmam sincs, hogy kell. -Micsoda?? – fakadt ki Sawyer- Hát akkor kész végünk, nekünk befellegzett! -Ugyan dehogy. Hisz hallhattad, nem lehetetlen. Csak végig kell gondolnunk az egészet, és biztos, hogy eszünkbe jut a megoldás. – mosolygott rá Amy a férfira. A gondolkodást elősegítvén törökülésbe rendezte magát. Sawyer így nem nagyon tudott gondolkodni, mivel a koncentrációja Amy lába közé fókuszált. *Bár én is oda fókuszálnék most és nem csak a koncentrációm!* gondolta gyorsan. Lázasan törték a fejüket, hogy mégis hogyan lehet legyőzni a wampa-madarat. De bizony semmi sem jutott az eszükbe. -Talán ejtsük csapdába. -Hogyan? -Hát ásunk egy nagy gödröt, amibe beleesik. -Ja és aztán valahogy megöljük. -Rendben, akkor Évekig áshatjuk a gödröt. -Biztos van egy egyszerűbb mód is. -Hogyne, ha hagyjuk a fenébe az egészet és elpucolunk. -Tényleg! Ez jó lesz! Javítsuk meg a gépet és tűnjünk el. A javaslat természetesen általános tetszést keltett. Csak Bob nem örült neki. -A gépet nem lehet megjavítani. Ha nem vettétek volna észre két darabból áll az egész. Ezen ti nem juttok el sehova. -És az a gép amivel te jöttél? -Mi van vele? -Az működik? -Persze, hogy működik! -Hát akkor azzal megyünk. –jelentette ki Amy. -Az nem olyan egyszerű. -Dehogynem. -De nem. Mivel a wampa-madár ott kelt ki, így azt tartja az otthonának. Rendszeresen visszatér oda. -Idióta madár! –fakadt ki Sally, és magába roskadva a falnak támaszkodva leült a földre. -Ezen a helyen semmi sem jó. Akármibe is kezdünk bele csak kudarc lehet a vége. Minek akarunk elmenni innen egyáltalán? Hisz úgyis meghalunk valamikor. Nem mindegy akkor, hogy hol? Vagy mi és ki által. Ha a wampamadár elpusztított itt mindent úgyis éhenhal. Csak úgy segíthetünk a dolgokon, ha minél előbb meghalunk. –folytatta dünnyögve. Amy és Sawyer némán összenéztek, a férfinak fel is csillant a szeme, hisz most volt először alkalma összenézni a meztelen lányzóval. Llan elégedetten mosolygott, ami ugyan nem látszott rajta, de igenis mosolygott. Sally végre jelét adta régi énjének, és a javulás szépen lassan, de biztosan elkezdődött. -Jól mondod. -Na kislányok, fel a fejjel meg fogjuk oldani a dolgot. A több órás lázas töprengés sem hozott eredményt, főleg mert egyedül Bob gondolkozott. A két emo szomorkásan üldögélt, szomorkásan nézték a kezükben tartott műanyag késeket, amikkel ugye nem lehet vagdosni. Sawyer és Amy néma párbeszédet folytattak, miszerint ha végre kettesben lesznek akkor mi is fog zajlani köztük (természetesen römizni fognak mi mást?!), Bob pedig nem jutott semmire sem így egyedül. -Valami ötlet esetleg? –tette fel a kérdést 8 óra múlva. -Van, induljunk el aztán lesz ami lesz! –javasolta Sawyer. -Felőlem – suttogta Sally. -Nekem minden mindegy – felelte Llan. -Jó, menjünk – válaszolt Amy is. És ezzel el is dőlt a dolog. A társaság felszedelőzdködött és újra útnak indultak, ezúttal Bobbal együtt.
Joined: Jun 2008 Gender: Female Posts: 12 Karma: 2
A wampa-madár halála « Reply #3 on Dec 19, 2008, 2:54pm »
Eközben a gumimaciknál hatalmas nagy vigasság kezdődött, volt ott kaja, pia, nők, zene, mulatság a köbön. Hatalmas tüzet raktak, és azt táncolták körbe, ugrabugráltak és énekeltek, ahogy a torkukon kifért. Fejükön a koton csak úgy lifegett vidáman, és a jeles ünnep alkalmából mindenki bordázottat kapott, különféle színben és ízesítésben természetesen. Az egyik kis gumimaci, név szerint Mort, nagy izgatottan rohangált össze-vissza, láthatóan keresve valakit, vagy valamit. De szegény olyan kis picike volt, hogy folyton eltaposták. -Jaj, ne haragudjatok, de én…szóval…hmpffhmmpfhum-mondta tele szájjal. De mivel a föld nem volt ám olyan finom, mint amilyennek először látszott, úgyhogy ki is köködte rendesen. A zene hirtelen elnémult, a macik kapkodták a fejüket jobbra is balra is, hogy megtudják miért lett oly nagy csönd. Éés felcsendült egy szám. Az a bizonyos szám. Amitől az összes maci rázni kezdi, sőt mi több riszálni, ígyis, úgyis. Éés jött a főmaci, Ravolo is, akinek ez mint tudjuk csak a rangja volt. A hivatalos neve pedig: Julian, mégpedig király! A gumimacik önjelölt ura. Balkeze, vagyis jobbkeze, vagyis na legfőbb talpnyalója a sarkában volt szokás szerint. -Mauric, szólj a tömegnek a nevünkben. – fejezte ki óhaját a király. -Gumimacik! Mily csodás egy nap, mily örvendetes az esemény ami miatt itt összegyűltűnk! Ki kér süütiiit? -Mauric, több komolyságot! Mi nem ezt mondtuk volna. Ejj csak magunkra számíthatunk. –mondta a talpnyalójának, majd egy magnetofonba üvöltve folytatta. -Macik! Sütkérezzetek ragyogásomban! A mai napot az ünneplésnek szenteljük! Hisz eljött hozzánk az Istennő…vagyis egy nő, aki elindult az erdőbe, hogy legyőzze a vérszomjas wampa-madarat! Persze az se baj, ha nem teszi. Mi akkor is megmenekültünk. Hisz a wampa-madár akkor megeszi a nőt, és az áldozatunk teljes lesz. És békén hagy minket. És most éljenezzetek engem! A zsenit aki kitalálta! Természetesen általános üdvrivalgás kezdődött, hisz ki merne ellenkezni a macik önjelölt urával, akinél még bot is van. Mort kihasználva a többiek mozdulatlanságát, kimászott a tömegből, és óvatosan osonva megközelítette Juliant és Mauricot. A macik újrakezdték a táncikolást és az énekelgetést, meg az iddogálást, és az összes többit, amit eddig abbafejeztek. -Főnök, van egy kis gond. – suttogta Mort a királynak. -Jaj Mort ne legyél már ilyen negatív, minden rendben van. -De uram, vess egy pillantást erre a tervrajzra – mondta, majd elővette a papírt, amit a hátán lévő tartóban hordott, ami kétszer akkora volt, mint ő maga. -Hmm. Látom. De mi is ez? -Ez az annak a gépnek a rajza, amit a wampamadár őriz. -Ááá, akkor valóban gond van Julian – bólogatott Mauric is, aki megengedhette magának, hogy a keresztnevén szólítsa a királyt. Vagyis az engedte meg neki. -Láthatod, hogy a gépnek ezen részei vannak megsérülve. Ezeket könnyen ki lehet javítani. -Értem. És fog repülni? -Persze, így! – mondta Mort, majd gyors mozdulatokkal összehajtogatta a papírt, egy CA55-ku vadászt hajtogatva belőle, és eldobta. A papírrepcsi gyönyörűen repült! Julian el is álmélkodott rajta, hogy hűű meg haa. -És ha előttünk a nő legyőzi a wm-t, és ahelyett, hogy visszajönne, megjavítja a gépet és elmegy innen azzal a géppel, akkor mi hogyan fogunk gumit szerezni? A készletünk vészesen fogy! -Ugyan már Mort, ez nem történhet meg. Én Julian király nem adtam ilyenre engedélyt, úgyhogy nyugodjál megfele, nem lesz semmi baj. Úgyhogy csak ne törjön ki a firli-frász. –nyugtatta meg Julian Mortot, és folytatta a mulatozást. És riszálta ígyis meg úgyis.
Amyék mit sem tudtak a macik dorbézolásáról, ami hatalmas gruppenpartiba torkolott a végén, de talán jobb is. Ők némán és feszülten folytatták az útjukat, már előre félve attól a pillanattól, amikor is megpillantják a félelmetes ellenfelet. De félelmük egyenlőre megalapozatlan volt, ugyanis semmi sem mozdult az erdőben rajtuk kívül. Az ég adta világon semmi sem. -Túl nagy a csönd, nem gondoljátok? –kérdezte Amy. Válasz nem érkezett a kérdésére, bár nem költőinek volt szánva, de mindenki úgy gondolta, hogy valóban. Egy ideig áltatták magukat arról, hogy csak csöndbe vannak az állatok, ám hamarosan rá kellett jönniük, hogy bizony nagyot tévedtek. Szanaszét hevertek a szegény kis madaracskák és mókuskák és egérkék és egyéb állatkák csontvázacskája. Ó mily lehangoló látvány volt! És undorító is, mivel nem csak csontváz volt, hanem oszlásnak, bomlásnak indult, kukacoktól és legyektől hemzsegő testek, amik mozogtak annak ellenére, hogy élni már nem éltek. A társaságnak felfordult a gyomra és mindenki elszaladt egy-egy közeli bokorba, hogy a gyomortartalmával megöntözze a földet. Ezután a kis kitérő útán folytatták az útjukat. És úgy fél óra gyaloglás után a fák egyszercsak megszűntek, vagyis tövestől ki voltak fordulva a földből, és össze voltak taposva és egyebek. Eleve az űrhajó is pusztítást okozott, meg a wampamadár is. Ez a rettenetes teremtmény most békésen gubbasztott a gép tetején, fejét a szárnya alá dugta és aludt. Amyék tátva maradt szájjal bámulták a hatalmas dögöt. Totál ledöbbentek rajta. -De szép! – kiáltott fel Sally, aki ismét vidám kislány volt. A többiek lepisszegték gyorsan, hogy csendbe maradjon. Sally arca grimaszba rándult, és nagyokat nyögött, hiszen a lepisszegés nagyon fájó dolog tud lenni. Ha jól csinálják. És bizony Amy és Llan profi lepisszegők voltak. Bob megborzongott, hiszen az ő hibája is volt, hogy ide került ez a dög. A napfény játékosan megsimogatta a madár hófehér tollait, meg-megcsillant rajta. Pompás látvány volt. -Nyah szóval akkor mit csináljunk vele? -Talán most, hogy alszik, odalopózhatnánk és megölhetnénk. -De mivel? Nincsen nálunk semmi se! Bizony! A gyilkolószerszámokat bizony otthagyták a kitudja hol, eleve nem is rendelkeztek ilyennel. Kezdték úgy érezni, hogy teljesen esélytelenek. Talán mert így is volt. A dolgok bizony cudar véget értek volna, ha ekkor a vakszerencse meg nem menti őket. De hát ilyen a vakszerencse, ha érkezik mindig jókor. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna. -Jé egy tamagocsi! –kiáltott fel újra Sally – Óó csak egy hülye kamiont kell felnevelni – sajnálkozott, és már dobta volna is el, a földön talált játékszert, amikor is megszólt a dolog. -Ha megkérhetnélek ne nevezz hülyének! Én Optimus Prime több vagyok mint egy kamion-nevelős tamagochi. Jóval több vagyok annál! Én vagyok az autobotok vezetője, akik a gonosz Megatront üldözték. -He? –kérdezte Llan. A többiek csak bólogattak a remekül feltett kérdés hallatán. Ők se tudták volna jobban megfogalmazni ezt a lényeges dolgot. -Nem hallottatok még az autobotokról? –kérdezte letörten a tamagochi. Egyhangú fejcsóválás volt a válasz. Erre Optimus mégjobban letört, ami még mindig jobb mintha eltört volna. -Transz formerszről? Mi van ti nem jártok moziba? A lányok még mindig csóválták a fejüket, Bob a fejét is csóválta. Sawyer viszont hevesen bólogatott. Ő bizony járt moziba, látott is pár filmet. Több párat, csakhogy pontosak legyünk. A Transz formerszről is hallott valamikor nagyon régen. De csak annyit, hogy nem érdemes megvenni azokat a játékokat, mert könnyen letörnek a kis darabkáik és a kisgyermekek lenyelhetik őket, így nem biztonságos. De Optimus nem kérdezte, hogy mégis mit tud Sawyer, valahogy senki sem kérdezte meg sose, hogy mit tud, senkit se érdekelt, hisz csak egy mellékszereplő, akinek semmi értelmes és lényeges szerepe nincs a történetben. -Szóval az autobotok, hát a Cyberton bolygóról jöttünk. És az Örök Szikrát kutatjuk. De jaj, vannak a gonosz Álcák, na ezek is meg akarják szerezni. Az ő vezérük Megatron. És meg kell akadályoznunk, hogy a kezükbe kerüljön az Örök Szikra. -Ahha, és hogy kerültél az Andorra? -Hát úgy, hogy azt a hírt kaptuk, hogy itt van az Örök Szikra. Úgyhogy megfigyelünk. -És mit tudnak tenni a tamagochik úgy egyáltalán? -Nem vagyok tamagochi! –kiáltotta Optimus és nekiállt átalakulni a normális alakjába. Jó két és fél méter magas lehetett, és megdöbbentő kinézetű. Ahol az embereknek a karjuk szokott lenni, ott neki két bazinagy rakétavető szerű valami volt, de voltak még ezen kívül tartalék fegyverei rendesen. Álmélkodtak Amyék rendesen, Optimus meg csakúgy csillogott-villogott büszkeségében. -Öhm, esetleg nem tudnál segíteni nekünk? – kérdezte Amy kedvesen. Rezegtette szempilláit is , biztos ami biztos alapon. Csak épp Optimusra nem hatottak. Hisz egy gép! De ő enélkül is készségesen sietett az emberek segítségére, nem kellettek ilyen taktikák. -Miről lenne szó? -Ott van az a madár. Rajta azon a gépen. Na, nekünk meg kéne ölnünk a madarat, és kéne a gép. Megjavítanunk és elhagynunk ezt a helyet. -Hm, érdekesnek hangzik. Rendben segítek. -Jaaaj köszikeee – örömködött Sally. Optimus kissé hülyén nézte a lányt, vagyis kissé hülyének, de sebaj. -Na akkor elmondom a tervet, gyertek közelebb – mondta az autobot és mindenki a közelébe ment, hogy rendesen hallják a bömbölő hangját. A terv tökéletesen elnyerte mindenki tetszését, leszámítva Sawyert. De senki sem kérdezte, hogy tetszik-e neki. Szegény srác szomorúan ballagott a wampamadár közelébe. Persze félt, hogy a fenébe ne félt volna, egy böszmenagy dögtől, de nem volt mit tenni, neki kellett mennie. Hát ment. Könnyek jelentek meg a szemében, de nem törődött velük. Nem szégyelte őket, hiszen nem láthatta senki sem. Persze mások előtt nem mert volna könnyezni, sőt sírni sem, sőőt mások előtt ő a nagy vagány, a kemény, a férfi, de a mások most csak a hátát láthatták. Illetve már azt sem. -Hello. –szólította meg alig hallhatóan a madarat. Az persze nem is hallotta, és csak aludt tovább. Sawyer közelebb merészkedett, pár centivel, de még így is írtó messze volt tőle és újra próbálkozott. Semmi. Mégközelebb ment, újra megszólalt. Semmi. Mégközelebb, semmi, mégközelebb, semmi. Végül már két lépésnyire állt a géptől, érezte az állatból áradó förtelmes bűzt. Határozottan töménytelen adag sajtburger és sültkrumpli szaga volt, meg mekcsiken szaga is persze. Így a töménytelen dolog miatt, meg mert Sawyer nagyon éhes volt már egy jó mekkajára, így ezért érezte förtelmesnek. Ha akarta volna akár meg is simogathatta volna a puhának tűnő hófehér tollakat. És akarta is. Úgyhogy kinyújtotta óvatosan a kezét és hozzáért a tollakhoz. Felpislantott az állatra, semmi reakció. Ezen felbátorodva elkezdte simogatni. A lusta dög persze erre sem reagált. Sawyer jól megörült, és szinte belefúrta magát a pihe-puha tollakba, persze visszatartott lélegzettel. Mivel sokáig nem tudta visszatartani a lélegzetét ezért hamar abbahagyta a fúrást és miután eszébe jutott, hogy miért is jött ide, visszahátrált két lépés távolságra. Lenézett a földre, és jéé talált egy szép nagy formás kavicsot. Fel is vette gyorsan. Dobálni kezdte a kezében, és összeszedte a bátorságát, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Hatalmas nagyot sóhajtott, majd célzott és teljes erőből fejbedobta a szunyáló madarat. -Hé de ronda büdös dög! Mit képzelsz te hogy azon a gépen alszol? Nem takarodsz el onnan tee rusnya madár. Adok én neked mindjárt olyat, hogy azt se tudod, tyúk vagy-e vagy kakas! –ordított rá a megriadó és megdühösödő madárra. Ez már hatásos volt, a szép nagy teremtmény gyorsan fel is állt a gépen, majd lepislogott az emberre, aki fel merészelte ébreszteni. Az persze elkezdett futni. A wampa-madár meg persze utána. De az persze gyorsabb volt. Olyan hosszú lábakkal könnyű ám futni. Sawyer szedte a lábait, ahogy csak tudta, hogy időben odaérjen, ahova kell. Nem mert hátrapillantani, hogy mennyire van közel az üldözője, a sértett t-rex-szerű ordítását bőven elég volt hallani. A férfi futott, mintha az élete múlna rajta, és jéé tényleg az múlt rajta. De természetesen az élet nem ilyen egyszerű ám, megtréfálja a gyanútlan embereket. Most is egy szép méretes gyökérdarabocskát alkotott a menekülő útjába, hogy azon jól felbukjon. És Sawyer fel is bukott rendesen. Repült pár métert, majd az állával tompítva az esést még súrlódott egy keveset. Villámgyorsan a hátára fordult, mert tudta, hogy felállni és tovább futni már nincs ideje. De legalább nézzen szembe az ellenséggel. A wampa-madár látván, hogy a lakomája elterült lelasított és kényelmesen ügetve közeledett felé. Megállt tőle pár méterre, előre nyújtotta a fejét, és megszaglászta a férfit. Bizonyára jó szaga lehetett, mert csattogtatni kezdte a csőrét, méghozzá elégedetten, és el is bődült újra. Ekkor süvítő hang hallatszott, és két rakéta lövődött ki Optimus karjaiból. Egyenesen a wampa-madár felé. Forgatta a fejét a hatalmas madár, majd egy laza mozdulattal oldalra lépett, kitérve ezzel a rakéták elől. -Rafkós egy dög! – kiáltott fel Optimus, bár tulajdonképpen élvezte a helyzetet. Túl egyszerű lett volna, ha rögtön elsőre eltalálja neadjisten kinyírja. A madár ordított mégegyet, és egyenesen az autobot felé rohant, hogy megmérkőzzön vele. Optimus ütött, a madár rúgott, és csőrével az ellenfele felé kapott. Kárt tenni nagyon nem tudott benne, épp csak az egyik karját szakította le. De ez nem jelentett nagy akadályt. Az emberek néma csöndben nézték a két óriást, ahogy püfölték egymást ahol érték. Miután újratöltődött az autobot rakétavetője, azután kilőtt mégegyet. Sajnálta ugyan, hogy csak egyet tud lőni, és nem kettőt, aminek ugye azért lényegesen nagyobb a hatása, de ez az egy is nagy pusztítást végzett azért. Becsapódott a madár pihe-puha tollai közé, egyenesen a hasába. Felszakadt a bőr, a hasfal, na meg a belek is. Szegény kicsi madárka panaszosan felvisított, ám a gonosz autobot nem kímélte. Megmaradt karjával rácsapott egyet a fejére, porrá zúzva ezzel a kicsi koponyácskáját. Így múlt hát ki szegény pára. És kishíján Sawyer is akire félig ráesett a tetem. Optimus lassan megközelítette a jószágot, és miután meggyőződött róla, hogy nem kamuzik és tényleg kipurcant azután előbányászta szegény Sawyert alóla. -Kimúlt a szörnyetek. A barátotok él. – közölte nemes egyszerűséggel. -Hálistennek! – kiáltott fel Amy, majd odarohant a félájult férfihoz, szorosan átölelte örömében, hogy él. Aki ennek persze nagyon örült, örült volna még jobban is, de a körülmények nem voltak alkalmasak a nagy örömködésre. Bob némán odasétált a hullához, és határtalan megkönnyebüléssel az arcán rúgott bele egy hatalmasat. A két kislány meg rögtön a hajóhoz indult. -Várjatok csak. Az a hajó nem fog működni. Egy barátom azt mondja, hogy ő már átvizsgálta, és sajnos sose lesz működőképes. -De akkor hogy megyünk el? – nézett fel Amy Optimusra. -Hát talán tudok segíteni ebben is. A barátom elrendezi a dolgot, lesz hajótok, de egy kis időre van szüksége. Addig összeszedhetitek a dolgaitokat. -Rendben. Köszönjük. -Én nem megyek veletek fiatalok. Már ez az otthonom. – közölte Bob. A társaság elfogadta a döntését, és elköszöntek tőle szomorúan. Igazából tök nem érdekelte őket, hogy jön-e, de így mégiscsak jobb, hogy nem jön. Megbeszélték az autobottal a találkozó helyét, ahol majd várni fogja őket a repcsijük és a társaság szépen visszaindult a gumimacikhoz, mivel ott volt minden cuccuk. Vidáman baktattak az erdőben, Sawyer kissé büdösen is, mivel béldarabkák is voltak rajta. Meglepően hamar visszajutottak a táborba, pedig fogalmuk se volt arról, hogy hol vannak ők, és hol vannak a macik. Azok persze még mindig riszáltak. Amikor Amyék boldogan és kézenfogva kiértek az erdőből akkor pár percig nem vette őket észre senki sem. De végül a szemfüles kis Mort igen. Főleg miután ráléptek. -Visszajöttek! Julian király! Visszajöttek! –visította fejhangon. -Jaj az Istennő! Az Istennő! – kiabálta valahonnan a tömegből a főmaci, előrefurakodott a visszatérőkhöz és alaposan végigjártatta rajtuk a pillantását. -Sikerrel jártál Istennő? -Igen. A szörnyeteg halott! Általános ujjongás tört ki, de nem sokáig örülhettek, mert bizony Amy túlkiabálta őket. -Mi pedig most elmegyünk. -Elmentek? De hát hogyan? Találtatok egy űrhajót? -Igen, de nem azzal megyünk. -Ó, értem – felelte megkönnyebbülten Julian. Az esemény részletei láthatóan egyáltalán nem érdekelte, csak az hogy halott a madár, és megmarad nekik az űrhajó. Ami persze működésképtelen, de ezt ők nem tudták. Csak Amyék távozása után pár órával derült erre fény, és igencsak mérges is volt érte a macik vezére. Végül sikerült a két gépből egy épkézláb masinát összehozniuk, ami repült és el is mentek vele gumit szerezni, de ez már egy másik történet. -Ööö kérhetnék valamit maci? – kérdezte Llan kicsit habozva. A főmaci jóindulatúan mosolyogva jelezte, hogy persze csak nyugodtan kérjen bármit. -Szóval arról lenne szó, hogy van nektek öö eperízű gumitok. Szeretnék egy olyat elvinni, ha lehet. - A lány kérése a macik körében általános meghökkenést okozott. Hiszen milyen már hogy egy kislány ízesített kotont kér?! Amy örült a kérésnek, titokban talán azt tervezgette, hogy kis kur..izé szóval kis úrihölgyet nevel a lánykákból, és elindit velük egy új bizniszt. Bob példáját látva lenne is rá kereslet rendesen. De ez csak feltételezés. Sally nagyon jól tudta, hogy miért kéri barátnője a gumit, de mivel félt a lepisszegéstől így nem mondta el senkinek sem. De Julian király annyira örült a hírnek, hogy boldogan adott Llan-nak a készletéből nem is egyet, többet. Sőt minden fajtából ami volt nekik, kapott egyet. Aztán nagy örömében mindenki kapott egy ajándékcsomagot, tele mindenféle szép és jó gumival, sikosítóval és vibrátorral. Az egyikben még egy ostor és bilincs is volt, de az csak véletlenül kerülhetett bele. Mindenki összepakolta ezek után a cuccait, sőt Sawyer meg is fürdött, a macik hajbókolva elkísérték őket a fákig, és a kis csapat útnak indult a találkozódási ponthoz. Ott már várta őket Optimus, de járműnek bizony nyoma se volt. Volt helyette ott azonban egy szép sárga bazinagy másik autobot. -Hol a repülőnk? – kérdezte rögtön Amy, ahogy odaértek. -Itt van mellettem. Ő Bumblebee. – mutatott rá Optimus a másik autobotra. A társaság összenézett, szerencsére idefelé jövet már gyakorolták az összenézést, így most ez fájdalom és balesetmentesen zajlott. De hiába néztek össze, így sem értették, hogy miről hadovál a robot. -Ööö – mondta Sally. -Bumblebee egy különleges autobot. Még nem alakult át soha semmivé sem, így olyan lehet, amilyennek akarjátok. -Sziasztok – köszöntötte őket kicsit szégyenlősen. –Remélem meg lesztek elégedve velem. -Akármivé alakulhat? Na az jó. Akkor öö…öö -Megvan! Legyél egy 2010-es Chevrolet Camaro Coupe! Mindenféle extrával, és repülni is tudjál! – jött a remek ötlet Amytől. Bumblebee átalakult rögtön, és Amy minden várakozását felülmúlta az eredmény! A többiek totál meglepődtek, hogy bizony milyen király járgányuk lett, és hogy ez az ötlet Amy fejéből pattant ki. -Mindig is szerettem a kocsikat. – felelt a kérdő tekintetekre mindenféle nagyképűség nélkül. -Nos akkor íme a járművetek, mindig vigyázni fog rátok, csak hívnotok kell és a segítségetekre siet. Ha megmondjátok neki az úticélt akkor odavisz titeket a lehető leggyorsabb és legrövidebb úton. Hát akkor ég veletek, és ég veled is Bee – köszönt el tőlük Optimus, majd újra tamagocsivá alakult és eltűnt. Amyék beszálltak a kocsiba, miután a kő-papír-olló-gyík-Spock című isteni játékkal kisorsolták, hogy ki hova fog ülni. Aki nem ismerné: az olló elvágja a papírt, a papír becsomagolja a követ, a kő szétzúzza a gyíkot, a gyík megmérgezi Spockot, Spock összetöri az ollót, az olló lefejezi a gyíkot, a gyík megeszi a papírt, a papír megzavarja Spockot, Spock szétporlasztja a követ, és a kő szétzúzza az ollót. Pofon egyszerű, nemde? Na szóval ily módon Amy került a vezetőülésbe, mellete Llan ült az anyósülésen. Mögötte Sawyer, Amy mögött pedig Sally. Méghozzá igen kényelmesen mert Bee tértágító bűbájjal álcázta magát, és belül jóval nagyobb volt, mint ahogy ez kívülről látszott volna. Pl volt benne négy szoba, két fürdő, a konyha, egy előtér, és a navigációs rész, ahonnan lehetett ugye vezérelni és irányítani az egészet. Látszólag, ugyanis erre semmi szükség nem volt, mivel Bee irányította magát. -Hát akkor menjünk Bee. -Igenis- felelte az autobot, majd a kerekei kifordultak, a kipufogó átalakult hajtóművé és az egész szerkezet zajtalanul felemelkedett a levegőbe. Bekapcsolt az autórádió, hogy ne legyen olyan unalmas a rövid utazás, és miután elhagyták a holdat a csúcsszuper kocsinak látszó űrhajószerű autobot hiperűrugrott egyet.
![[Home]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/menu/home.gif)
![[Help]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/menu/help.gif)
![[Search]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/menu/search.gif)
![[Login]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/menu/login2.gif)
![[Register]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/menu/register2.gif)
![[Search This Thread]](http://s4.images.proboards.com/search2.gif)
![[Send Topic To Friend]](http://s4.images.proboards.com/buttons/sendtopic.gif)
![[Print]](http://s4.images.proboards.com/buttons/print.gif)
Author
![[avatar]](http://www.majhost.com/gallery/Anawo/Forum/lolicaust-skin/avatars/08loli_amy.gif)
Logged![[image]](http://gallery.site.hu/d/2449415-2/kecske_013.jpg)