Hellász hegyein hajtva a Harley-t|Alliteratica

[Astral]

A sárga és vérvörös árnyalatban játszó napot barnás sál vette körül, mintha az is a földet borító homokból lendült volna fel. Az ösvény üres volt, néhol pedig egy egy szikla tarkította a tájat. Rettenetes hőség volt, nem csoda hát, hogy egy lélek sem volt a környéken. Ám ilyenkor, amikor üres az ösvény, keleti sellők fájdalmasan szép éneke hatja át a tájat. Csak azok vélik hallani őket, akiket a hőség lázálmokban tör ki, és bár való, mit hallanak, azok a tudathasadás flegmájával hessegtetik el maguktól a gondolatot: hogy tényleg hallanak valamit. Mint az a fekete ruhás motoros, aki minden kerékfordulást csak úgy erőszakol ki a motorból. Astral Harley-ját nem homokra tervezték, sem nem homokosoknak. Ray mester haja bekócosodott a hosszú út alatt, csak úgy ömlött róla a verejték. Nem volt a mediterrán éghajlathoz szokta. Tengeri beteg volt... Tudatát elkábította a hőség... már ő is hallotta az éneket. Túl a Harley döngölésén hallotta a fájdalmas keleti áriákat. Lepillantott éjfekete bőrkabátjára, amelyet a vállszabásnál két óriási, életnagyságú vaskoponya díszített.(Mostanában igen sokat adott a formaságokra...) Nagyon melege volt... a két koponya szinte leégette a szőrt a vállairól. Képe kelekótya volt, mint a narkósoké, akik átdorbézoltak egy hét éjszakát, a nyolcadikat pedig börtönben töltötték, és ezért nem tudtak aludni. Egyik szemét kiszárították a galád napsugarak, üvegszemmé lett ama hasonlatos. Ekkor egyéb változás is történt. Szokatlanul forróvá és izzasztóvá vált a bőrkabátja... le kellett pillantania rá, és akkor vette észre, hogy kedvenc fekete felöltőjéből PIROS SZÍNŰ lett. Megsült a kimondhatatlan melegben.
- Kúvnyját! - próbálta kimondani a szavakat, de ilyne állapotban nehezen ment a tagolt beszéd. És Harleyja alig döcögött a homokban! Föld kellene ide, igazi, jó föld, amin élvezet a motorozás!
Kisvártatva egy város márványos körvonalai jelentek meg a napsugarak között.... csakhamar egy dór város körvonalai. A büszke
polisz ellenségesen nézett a furcsa jövevényre. Astral belehúzott, már amennyire tudott. Kisvártatva a város kapujánál találta magát. Fékezett, mert hanem beleütközött volna, ezért motorja felágazkodott. Astral pedig letépte a vállát díszítő két koponyát(mert iszonyúan égették már), és a nap fele tartotta, hogy árnyékot tartsanak a fejének. Három szerényen öltözött, kockás hasú fiatalember közeledett Astral felé. Ő leszállt a motorjáról, és még mindig fogta a két koponyát. Iszonyúan rátört a szomjúság.
Az egyik dárdás ráordított:
- Mit akarsz?!
Astral szótagolva válaszolt:
- Fööldeet... és vi..zet!
A három dárdás szó nélkül felkapta a piros bőrkabátos alakot, és a város belsejébe vitték. Amott már várt rájuk a királyi pár. Leonidász kockás hasa visszatükrözte a napsugarakat, amelyek feleségének top modell alakját voltak hivatottak megvilágítani.
- Uram... ez az ember a követ... földet és vizet kér.
- Milyen üzenetet hoztál nékünk, beces követ? - kérdezte a spártai király.
- Há'... figyu... válo..gasd. meg a szava...id... me' mindjá' elájulok... csak a leglény...egesebbet... mony..nyad... vizet kér...ek.. és földet...
- Sajnos egyikkel sem szolgálhatok...
- Hh... nincs ví...z? Az asszon'.... mé' nem ... ügyel a ...hááz...tartásra?
- A spártai asszonyok igazi férfiak szülésével vannak elfoglalva...
- felelte dacosan a királynő.
Leonidászt elöntötte a düh. Felemelte az idegent, és a kútig vitte, majd letette. Ránézett szerelmére, és amikor az bólintással jelezte jóváhagyását, rövidkardját és hősies tekintetét Astral nyakának szegezte:
- Földet és vizet?! A kút mélyén találsz mindkettőt...
- Ne'má' a csapv...íz... nem jó... ásv...ányvíz... van?! - nézett ki a fejéből Astral.
- Te... levágott királyok fejeit hoztad a városomba, a koponyák már meg is szürkültek...
- No... para... az'... csak a... harl...emi rocker... viselet...
- Megsértetted a királynőmet...
- Há' dé ha' nem ügye' a ház...tartás..ra?!
- Én megválogattam a szavaim... cigány...
- Kö...szi...
- Neked is ezt kellett volna tenned...
- Nem... i...s... mondta...m semm...iii...t... ez... hüly...e...séég...
- Hülyeség?!
Megfagyott az utcán a légkör. Az agogén nevelkedett spártai fiatalok ereiben meghűlt a vér. Valaki az egekig bőszítette Leonidászt... mi lesz a sorsa.
- Azt mondod... hülyeség?! EZ... ITT... SPÁRTA!!!
- H...ol?! - kérdezte Astral, és bárgyún nézett szét.
Leonidász vörös kolosszussá magasodott fölötte, szét is robban, ha nem hoznak a dárdások elébe újabb valakit. Egy kalapos, barnabőrű, trottyos gatyájú egyedet.
- Uram, a követ... - engedték el a bajuszos egyedet.
- Hííí naccsága! Én ném vágyok rosz... áz én névém Márgócsi Pál...
- Mi üzenetet hoztál, perzsa? GYORSAN MONDD!! - rivallt rá Leonidas.
- Ním hoztám sémít. Félsíged összetívöszt válákivel. Én ném vágyok perzsá. Én csák pérzsá szőnyég árus cigány vagyok a környékrűl...

Ilyen egy rossz nap Spártában.

[Amy]

Gyönyörűséges őszi időben egy alak sétál a kihalt utcákon. Így messziről nézve elég különös az alak….közelről nézve is. A furcsaságot egy nagy sál okozza, amibe bele van burkolózva. Jobban megnézve a ruhadarab színét megállapíthatjuk, hogy bordós-narancssárgás-citromsárgás-feketés-barnás….szóval megállapíthatatlan, hogy milyen színű pontosan. De szép. Rojtok is vannak rajta. Mármint a sálon. Hogy miért van sálba burkolózva? Talán mert fázik, vagy mert így akar divatot teremteni…vagy mert nincs más ruhája. Ha még nem jöttünk volna rá az alak nem más, mint Amy. Csöndesen baktat a kihaltnak tűnő tájon, ami igazából nem is kihalt, csak mindenki elbújt, és úgy szemlélik az idegent. Amy persze nem veszi észre őket, hisz hogy is vehetné őket észre, ha egyszer elbújtak. Az biztos, hogy a bújást nagyon jól begyakorolták, biztos naponta 20x játszanak bújocskát, vagy többször, ki tudja. Én nem az biztos.
Na szóval, haladjunk…vagyis Amy halad, valami főtér szerű helyre. Egy bazinagy szobor áll ki a földből, elég gányul néz ki, főhősünk áll is előtte megbénultan, és próbál rájönni, hogy mi az. De nem jön rá. Inkább indul tovább. Vagyis indulna tovább, ha….és bizony van ha dögivel. Ugyanis ekkor a sok elbújt emberke előkecmereg, és egy széép nagy kört alkotnak Amy körül. Vagy ellipszist, vagy négyzetet, esetleg téglalapot. Vagy talán gúlát. Amy nem tud hova menekülni, bár nem is nagyon akar. Főleg amikor felfedezi, hogy az emberek többsége pasi, a ruházatuk pedig egy bőrdarabkából áll, amivel a lábuk közét takarják el. Némelyik ember elég bénán. Amy boldog vigyorral néz szét az emberek között. Megakad a tekintete egy-két nőn is, azokon is csak egy kevéske bőr alkotja a ruhadarabot.
*Na ez egy jó város. Ide kéne költöznöm. Micsoda murikat lehetne itt csapni.* fordult meg Amy fejében a gondolat, de inkább elhessegette a különféle orgiák képet, ami a buksijába tolakodott.

-Üdv néktek ágyékkötős emberek.- Köszöntötte őket Amy szépen illedelmesen, kacsintósan. Egy szép szál legény kidüllesztett mellkassal el is indult főhősünk felé, aki kissé lesajnálkozó pillantásokkal méregette a ronda zöld bőrcafatkát.

-Mit keresel itt idegen?- Hangzott fel a nem túl kedves kérdés. Amy csodálkozva összehúzta a szemöldökét e szavak halltán.
*Mi a fene van ezekkel? Ocsmány színekben flangásznak, egyik nyüzügébb mint a másik. Itt se lesz semmiféle móka*
Egy pillanatig töpreng, hogy mégis mit válaszoljon erre, nem úgy tűnik, hogy nagyon megértenék, ha elmagyarázná nekik idejövetele okát. Oldalra sandít, hátha talál valami ötletet. Hát ötletet ugyan nem, annál sokkal jobbat talált ott. Egy normális ruhás egyént. A jóvágású fiatalember egy vörös bőrdzsekiben feszít egy épület mellett, hanyagul nekidőlve annak. És gitár is van nála. Nem is akármilyen! Amy szapora pislogásba kezd, majd gyorsan összeszedi magát, és kihívóan rákacsint az illetőre. A hatás nem marad el, az idegen visszakacsint főhősünkre.

-Őt kerestem. –mutat oda magabiztos vigyorral, ahol a főhősünk kiszemeltje tartózkodik. Majd szépen el is indul felé, nyugodtan, nem törődve a zúgolódással. A furcsa alakzatban tömörödött népek szétválnak, és elengedik Amyt, aki ennek határozottan örül. Hát még annak, hogy a metálos kinézetű emberke közelebbről megnézve még ígéretesebb, mint távolról.

-Helló szépfiú –köszönti szempillarezegtetősen, kissé búgósan. Kihívó pillantásokkal végigméri újra a srácot, majd mélyen belebámul az igézően barna szemeibe. Egy pillanatra kiszalad az erő a lábából, de gyorsan úrrá lesz magán, és folytatja a hadjáratát.
-Mi lenne ha keresnénk egy csöndesebb helyet, ahol nem bámulnak minket vagy harmincan?
–Van egy hangulatos kis csehó itt a közelben –hangzik a válasz, és Amy boldogan mosolyogva el is indul az alak után a mutatott irányba. Az épület ajtaját a gitáros kitárja főhősünk előtt, kap is érte egy gyönyörű mosolyt. Hát még azért, hogy kihúzza a széket amikor a lány leülne. *Micsoda gáláns lovag* kiált fel magában gondolatban.
-Szóval, mit keres egy ilyen szép hölgy egy ilyen kis porfészekben? –kérdezi az illedelmes úr. Amy finoman elmosolyodik azon, hogy mennyivel másképp hangzik így megfogalmazva.
-Háát, fogalmazzunk úgy, hogy kalandot keresek. Különleges emberekkel, különleges kalandokat. Amúgy, Amy vagyok –felel szépen a kérdésre, sőt még be is mutatkozik. Vesébelátó pillantással belefúrja a tekintetét a vele szemben ülőébe, miközben a koktél kis esernyőjével játszadozik, és reménykedik abban, hogy végre lesz része valami kis muriban.