Post by Amy on Jan 1, 2009 1:26:16 GMT 1
Az űrben néha furcsa dolgok keringenek, és történnek. Számos történetben szerepel az a nagy fekete izé, amin kis apró fényes valamicsodák vannak. És írtó messze van innen, pdig tök közelinek látszik. És bazinagy, pedig nem is tűnik olyan nagynak. Ki ne gondolt volna már arra, hogy megszámolja a kis fényes valamicsodákat, amik azon a kékesfekete izén ragadtak. Talán bogarak, vagy elpatkolt főmuftik kukkolnak onnan minket. Legalábbis Simba szerint, mármint ez utóbbi..meglepő módon Pumba állt a legközelebb a megoldáshoz, pedig egy disznóból nem nézné ám ki az ember, hogy hűű de okos. Pedig az, de ez most nem lényeg. Szóval az űr. És a furcsa keringő izék. A legfurcsább címre jelenleg több dolog is pályázhat. Az egyik egy hatalmas nagy űrállomás-szerűség, és ennek a közelében lévő két kis bigyócska. Az egyik egy szép fehér, és nagyon szép kivitelezésű, ÉVA (Élőhely és Vegetáció-Analizáló) robot, a másik pedig egy WALL-E (WATT-takarékos Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő, E-sorozat) robot, ami egy kis kockára hasonlít, cuki szemekkel..vagy valami hasonlókkal. Éva persze nagy hencegve repdesik összejavisszaja az űrben. Wall-e meg nem tud, mivel nincs neki meghajtó műve. De nem keseredik elfele, mivel okos robotról van szó, szóval szépen fog egy tűzoltókészüléket, és miközben habot fröcsköl szét az űrben ő is repdesik. Bámulatos, nemde? A másik furcsa dolog, egy csúcsszuper kocsi, ami nem kering, hanem száguld. De azt nagyon jól csinálja. Kinézetileg egy sportkocsinak tűnhet, ami max 2 ember elhelyezésére alkalmas, de inkább csak egy emberére, és akkor lehet vele csajokat felszedni is. Hogy ők hol és hogyan férnek el benne abba ne menjünk bele. Belülről a kocsi, nevezzük Bee-nek, nem volt igazán kocsis jellegű. Vagyis induláskor még de, amikor a benne ülők rájöttek, hogy rém unalmas lesz így utazni ezért az átalakítását kérték a járműnek. Szóval most valami hatalmas nagy luxus lakosztálynak nézett ki belülről. Szép antik bútorok voltak egy szobába elrendezve, kandalló, minibár, maxitv, és hiperkényelem. Persze a kényelmes bőr fotelokba nem ült senki sem, mivel mennyivel jobb már a kandalló előtt lévő kényelmes és puha szőrmén elnyúlva pezsgőt kortyolgatva tejszínhabos epret enni. De Amyék nem ezt tették. Llan és Sally kiskorúak voltak, ezért ők nem kaptak pezsgőt, Amy meg az epret nem szerette tejszínhabbal, sőt még anélkül sem. Sawyer meg a szobában sem volt. A két kislány csöndesen üldögélt és az előttük heverő papírokat nézték. Amy pedig mutogatott.
-Szóval, ha itt elkanyarodtok jobbra, és egy nagy rózsazsín épülethez értek, akkor eltévedtetek. Vissza kell mennetek a körforgalomhoz, és ott elkanyarodni balra, majd 500m után jobbra, aztán egyenesen, aztán itt keresztbe és úgy juttok csak el a hotelig. Ahol a portás elmondja, hogy hova kell mennetek a következő kulcs megszerzéséhez. – magyarázta izgatottan Amy méltán népszerű, teljesen értelmetlen és bonyolult játék lényegét, amit ő maga talált ki. Egyenlőre még nem volt neki neve, de ki tudja, talán idővel az is lesz neki.
- Aha. –felelet Llan, akin látszott, hogy már a harmadik szó után oda se figyelt. Sally homlokráncolva próbálta megjegyezni az utat, ám ez soha sem sikerült neki.
- Nem tudja. – közölte a belépő Sawyer. Minden fej felé fordult, minden arcon totális értetlenség ült.
- Ki?
- Mit?
- Hol voltál? – kérdezte Amy, mivel a két kislány már megkérdezte a lényeges dolgokat, de ő se akart kimaradni a beszélgetésből.
- Bee, hogy hova megyünk. A pilóta öö fülkében.
- Áhh – felelte kórusban Llan és Sally. Nekik ennyi információ tökéletesen elengedőnek bizonyult, és cseppet sem aggódtak azon, hogy senki sem tudja, hogy hova tartanak.
- Hogyhogy nem tudja? Hát ő navigál nem?
- De…de..
- Ha ti megmondjátok hova menjek akkor oda megyünk. De ti csak annyit mondtatok, hogy menjünk – csendült fel Bee lágy hangja. Sawyer mérgesen összehúzta a szemöldökét, hogy teljesen feleslegesen ment el a pilótafülkéig, ha csak úgy simán is tudott volna beszélni a kocsival.
- Hmm, azt tényleg nem mondtuk. – szégyellte el magát Amy. Sawyer rögtön odaugrott hozzá, ezzel feldöntve egy fotelt, feljajdítva ezzel Beet, és átölte, hogy megvigasztalja a lányt, aki magát kezdte el okolni a történtekért. Legalábbis a férfi így látta.
- Semmi baj. Akkor hova megyünk? – kérdezte kedvesen.
- Természetesen a Földre. – jelentette ki Llan határozottan. Amy felemelte buksiját, és a fekete lányra pillantott.
- Hogyhogy természetesen?
- Hát, Sawyer ugye onnan származik, szóval egyértelmű, hogy vissza akar térni. Nekünk is van ott dolgunk Sallyvel, szétválni pedig nem tudunk, tehát egyértelmű, hogy te is oda jössz. Vagyis mindannyian a Földre megyünk. Bee, megvannak a koordináták?
- Persze, Llan.
- Mikor érünk oda?
- Hát számításaim szerint, úgy két perc múlva.
- Remek. Akkor javaslom, hogy készüljünk a leszálláááááááá – harapta félbe a szót Llan. És kishíján a nyelvét. A kocsi az addigi kényelmesen hullámzó mozgása most mégvadabbá vált, hánykolódott és dobálózott össze-vissza. Az utasai szintén hánykolódtak össze-vissza.
- Mi történt? Így szááállsz le? – üvöltötte túl a hangzavart Amy.
- Egy aszteroida jött nekünk.
- És nem tudtad volna kikerülni??
- Dehogynem. De épp veletek beszélgettem.
- Bee azonnal csinálj valamit!
- Igyekszem, igyekszem. – kiabálta Bee, majd visszaalakult normális kocsivá, hogy az energiáját ne pazarolja feleslegesen. Ezzel persze okozott némi felfordulást. A négy ember egymás hegyén hátán egy kupacban hevert a hátsó ülésen, és valljuk be nem volt valami túl kényelmes így utazni. Ezért gyorsan kigabalyodtak egymásból, és elfoglalták helyeiket.
- Bee, túl gyorsan megyünk, így be fogunk csapódni! – ordította Sawyer, amikor a szélvédőn kinézve egy földrészt látott suhanni feléjük.
- Sajnálom, már nem tudom elkerülni. Mindenki kösse be magát, megkezdem az Sz hadműveletet.
- Mit? – akarta volna kiabálni Amy, ám képtelen volt egy hangot is kiadni. Egy pillanat alatt elsötétült előtte is a világ.
*Meleg. Túúl meleg* konstatálta Amy magához térvén a helyzetet. Látni még nem látott semmit se, hallani sem hallott semmit, de érezni, tapintani már tudott. Forró valamin hevert. Megpróbálta kinyitni a szemét, de nem tudta. Megpróbált beszélni, de nem tudott hangot kiadni. Megpróbálta felemelni a kezét, ez ment neki. Úgyhogy meg is tette. Megdörzsölte a szemét, és valami érdes dolog kezdte el szúrni. Égette a szemét, égette a száját. Erőt véve magán sikerült kiköpnie a szájában összegyűlt homokot, merthogy ezen feküdt és ezzel volt tele szeme-szája. Nagy nehezen sikerült a szemét is kinyitnia, igaz, hogy csak résnyire, de már ez is sikerélmény volt. Az első, amit észrevett, hogy egy szigeten fekszik, és hogy Sawyer is ott van. A férfi már javában derítette fel a terepet, látszott rajta, hogy nem először került egy lakatlannak tűnő szigetre. Bár ez sokkal kisebb volt, mint az a másik.
- Hkhhhkkhh…..Ssszzvjrrr…mmmmmmtnt….Hhhool vaggyun? – nyögte ki nagy nehezen Amy.
- Fogalmam sincs. Egy kicsi szigeten.
- A ttbiek hoo vanna?
- Nem tudom. Amikor magamhoz tértem, csak mi ketten voltunk itt. – felelte Sawyer elnyomva magában egy mosolyt. – Ja meg ez a kulcstartó.
- Hmhhm.
Amy letett a további kommunikációról, mivel csak pokoli kínok árán tudott nagy nehezen félig értelmes szavakat összehozni. Feltápászkodott, majd kémlelni kezdte a látóhatárt. Semmi. Naagy kék semmi. Szomorúan állapította meg, hogy vagy átalakulnak valamilyen hallá és elúsznak, vagy itt fognak meghalni. Mivel az egyik lehetőség eléggé irreális volt, így csak a másik jöhetett számításba. Ez pedig nagyon nem tetszett neki. Hiszen még fiatal volt és szép is, és a búgó botszerű izét se szerezte meg, amit pedig ne nagyon szeretett volna. Sőt, még Sawyerrel se feküdt le. Ezen mondjuk könnyen lehet változtatni. És erre Amy rá is jött gyorsan, úgyhogy kicsit felvidult. Mindeközben Sawyer is valami hasonlón agyalt, csak épp a halál lehetősége még nem fogalmazódott meg benne.
- Te Amy…öhm…elképzelhető, hogy ezek lesznek életünk utolsó órái…öhm..mi lenne ha hasznosan és kellemesen töltenénk el? – kérdezte a férfi némi töprengés után. Amy válaszul hevesen bólogatni kezdett válasz gyanánt. Sawyer mégjobban felvidult, és gyors léptekkel átsietett a sziget túloldalára a lányhoz, vagyis tett 6 lépést. A karjaiba zárta a lányt, és heves csókolózásba kezdtek. Érdekes módon, most egyiküket se zavarta a homok. Szabad utat engedtek elkalandozó kezeiknek, és….és…ez így folytatódott volna tovább….ha….meg nem zavarják őket.
- Maguk ketten noormálisak? Mit csinálnak a szigeten? Meg akarnak halni? – ordította rájuk egy fickó. Amy és Sawyer zavarodottan váltak szét, és megdöbbenten bámulták a delfinen álló nagyszakállú öreget.
- Öööö
- Azonnal jöjjenek be a vízbe! Meg fognak ott fulladni!
- De hát…
- Idióták…mégis, hogy magyarázzam el maguknak? Ugorjanak bele a vízbe, MOST!
A szigeten ácsorgó két idióta akarom mondani ember lassan elindult a víz felé, mintha dróton rángatták volna őket arrafelé. Ahogy beléptek a vízbe rögtön odaúszott hozzájuk két delfin.
- Fogják meg a hátúszóikat és el ne engedjék! – utasította őket az idegen.
- De hát, ki maga? – kérdezte Sawyer. Válaszra azonban már nem volt idő, a két delfin, vagyis most már három, rögtön lebukott a víz alá, ahogy megfogták őket. Amyék alaposan megijedtek, amikor látták,hogy egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek. Már pedig levegőjük már nem sok volt a tüdejükben. Szemlátomást ez a fickónak az eszébe se jutott, boldogan vigyorogva mutogatta nekik a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Ebben Amyék kételkedtek ugyan, és már kezdték magukat átkozni, hogy engedelmeskedtek ennek az őrültnek. De az őrült sem volt ám olyan őrült mint amilyennek látszott..még őrültebb volt. Ezt Amyék még nem tudták, hehe. Azt viszont már igen, hogy hova is tartanak. Egy vízalatti városba! Első ránézésre. Másodikra meg egy tengeralattjáró volt, városnak álcázva. A delfinek elszállították őket a rejtett bejáratig. Az öreg ekkor elengedte a saját delfinjét, megsimogatta a buksiját és jó pár levegőbuborékot eregetett. Nyilvánvalóan mondott is valamit, de ezt rajta kívül nem értette senki (csak én, mert én tudom, hogy mit mondott
) . Amy és Sawyer is elengedte a delfint, de ők nem mondtak semmit se, így is túl kevés O2-jük volt. Követték a hapsit be a tengeralattjáróba. Amikor a fejük átszakította a vízréteget, és végre újra levegőt vehettek bizony nem fukarkodtak, és bőven adtak borravalót az arrajáró árusnak. Hehe, nem is xD. Csak kapkodták a levegőt simán, mint aki majdnem megfulladt, mert majdnem megfulladtak. A fémből készült padlón hevertek, vacogva, és örülve annak, hogy még élnek. A fickó meg boldogan vigyorgott rájuk.
- Na, itt már biztonságban lesztek. Mit gondoltatok? Hogy tudtok lélegezni a szárazföldön? – kacagott fel a férfi.
- Maga kicsoda? – kérdezte Sawyer ingerülten.
- Nemo.
- Nemo?
- Igen, ennek az országnak a kapitánya.
- Nemo kapitány? Némóóó kapitány???
-Szóval, ha itt elkanyarodtok jobbra, és egy nagy rózsazsín épülethez értek, akkor eltévedtetek. Vissza kell mennetek a körforgalomhoz, és ott elkanyarodni balra, majd 500m után jobbra, aztán egyenesen, aztán itt keresztbe és úgy juttok csak el a hotelig. Ahol a portás elmondja, hogy hova kell mennetek a következő kulcs megszerzéséhez. – magyarázta izgatottan Amy méltán népszerű, teljesen értelmetlen és bonyolult játék lényegét, amit ő maga talált ki. Egyenlőre még nem volt neki neve, de ki tudja, talán idővel az is lesz neki.
- Aha. –felelet Llan, akin látszott, hogy már a harmadik szó után oda se figyelt. Sally homlokráncolva próbálta megjegyezni az utat, ám ez soha sem sikerült neki.
- Nem tudja. – közölte a belépő Sawyer. Minden fej felé fordult, minden arcon totális értetlenség ült.
- Ki?
- Mit?
- Hol voltál? – kérdezte Amy, mivel a két kislány már megkérdezte a lényeges dolgokat, de ő se akart kimaradni a beszélgetésből.
- Bee, hogy hova megyünk. A pilóta öö fülkében.
- Áhh – felelte kórusban Llan és Sally. Nekik ennyi információ tökéletesen elengedőnek bizonyult, és cseppet sem aggódtak azon, hogy senki sem tudja, hogy hova tartanak.
- Hogyhogy nem tudja? Hát ő navigál nem?
- De…de..
- Ha ti megmondjátok hova menjek akkor oda megyünk. De ti csak annyit mondtatok, hogy menjünk – csendült fel Bee lágy hangja. Sawyer mérgesen összehúzta a szemöldökét, hogy teljesen feleslegesen ment el a pilótafülkéig, ha csak úgy simán is tudott volna beszélni a kocsival.
- Hmm, azt tényleg nem mondtuk. – szégyellte el magát Amy. Sawyer rögtön odaugrott hozzá, ezzel feldöntve egy fotelt, feljajdítva ezzel Beet, és átölte, hogy megvigasztalja a lányt, aki magát kezdte el okolni a történtekért. Legalábbis a férfi így látta.
- Semmi baj. Akkor hova megyünk? – kérdezte kedvesen.
- Természetesen a Földre. – jelentette ki Llan határozottan. Amy felemelte buksiját, és a fekete lányra pillantott.
- Hogyhogy természetesen?
- Hát, Sawyer ugye onnan származik, szóval egyértelmű, hogy vissza akar térni. Nekünk is van ott dolgunk Sallyvel, szétválni pedig nem tudunk, tehát egyértelmű, hogy te is oda jössz. Vagyis mindannyian a Földre megyünk. Bee, megvannak a koordináták?
- Persze, Llan.
- Mikor érünk oda?
- Hát számításaim szerint, úgy két perc múlva.
- Remek. Akkor javaslom, hogy készüljünk a leszálláááááááá – harapta félbe a szót Llan. És kishíján a nyelvét. A kocsi az addigi kényelmesen hullámzó mozgása most mégvadabbá vált, hánykolódott és dobálózott össze-vissza. Az utasai szintén hánykolódtak össze-vissza.
- Mi történt? Így szááállsz le? – üvöltötte túl a hangzavart Amy.
- Egy aszteroida jött nekünk.
- És nem tudtad volna kikerülni??
- Dehogynem. De épp veletek beszélgettem.
- Bee azonnal csinálj valamit!
- Igyekszem, igyekszem. – kiabálta Bee, majd visszaalakult normális kocsivá, hogy az energiáját ne pazarolja feleslegesen. Ezzel persze okozott némi felfordulást. A négy ember egymás hegyén hátán egy kupacban hevert a hátsó ülésen, és valljuk be nem volt valami túl kényelmes így utazni. Ezért gyorsan kigabalyodtak egymásból, és elfoglalták helyeiket.
- Bee, túl gyorsan megyünk, így be fogunk csapódni! – ordította Sawyer, amikor a szélvédőn kinézve egy földrészt látott suhanni feléjük.
- Sajnálom, már nem tudom elkerülni. Mindenki kösse be magát, megkezdem az Sz hadműveletet.
- Mit? – akarta volna kiabálni Amy, ám képtelen volt egy hangot is kiadni. Egy pillanat alatt elsötétült előtte is a világ.
*Meleg. Túúl meleg* konstatálta Amy magához térvén a helyzetet. Látni még nem látott semmit se, hallani sem hallott semmit, de érezni, tapintani már tudott. Forró valamin hevert. Megpróbálta kinyitni a szemét, de nem tudta. Megpróbált beszélni, de nem tudott hangot kiadni. Megpróbálta felemelni a kezét, ez ment neki. Úgyhogy meg is tette. Megdörzsölte a szemét, és valami érdes dolog kezdte el szúrni. Égette a szemét, égette a száját. Erőt véve magán sikerült kiköpnie a szájában összegyűlt homokot, merthogy ezen feküdt és ezzel volt tele szeme-szája. Nagy nehezen sikerült a szemét is kinyitnia, igaz, hogy csak résnyire, de már ez is sikerélmény volt. Az első, amit észrevett, hogy egy szigeten fekszik, és hogy Sawyer is ott van. A férfi már javában derítette fel a terepet, látszott rajta, hogy nem először került egy lakatlannak tűnő szigetre. Bár ez sokkal kisebb volt, mint az a másik.
- Hkhhhkkhh…..Ssszzvjrrr…mmmmmmtnt….Hhhool vaggyun? – nyögte ki nagy nehezen Amy.
- Fogalmam sincs. Egy kicsi szigeten.
- A ttbiek hoo vanna?
- Nem tudom. Amikor magamhoz tértem, csak mi ketten voltunk itt. – felelte Sawyer elnyomva magában egy mosolyt. – Ja meg ez a kulcstartó.
- Hmhhm.
Amy letett a további kommunikációról, mivel csak pokoli kínok árán tudott nagy nehezen félig értelmes szavakat összehozni. Feltápászkodott, majd kémlelni kezdte a látóhatárt. Semmi. Naagy kék semmi. Szomorúan állapította meg, hogy vagy átalakulnak valamilyen hallá és elúsznak, vagy itt fognak meghalni. Mivel az egyik lehetőség eléggé irreális volt, így csak a másik jöhetett számításba. Ez pedig nagyon nem tetszett neki. Hiszen még fiatal volt és szép is, és a búgó botszerű izét se szerezte meg, amit pedig ne nagyon szeretett volna. Sőt, még Sawyerrel se feküdt le. Ezen mondjuk könnyen lehet változtatni. És erre Amy rá is jött gyorsan, úgyhogy kicsit felvidult. Mindeközben Sawyer is valami hasonlón agyalt, csak épp a halál lehetősége még nem fogalmazódott meg benne.
- Te Amy…öhm…elképzelhető, hogy ezek lesznek életünk utolsó órái…öhm..mi lenne ha hasznosan és kellemesen töltenénk el? – kérdezte a férfi némi töprengés után. Amy válaszul hevesen bólogatni kezdett válasz gyanánt. Sawyer mégjobban felvidult, és gyors léptekkel átsietett a sziget túloldalára a lányhoz, vagyis tett 6 lépést. A karjaiba zárta a lányt, és heves csókolózásba kezdtek. Érdekes módon, most egyiküket se zavarta a homok. Szabad utat engedtek elkalandozó kezeiknek, és….és…ez így folytatódott volna tovább….ha….meg nem zavarják őket.
- Maguk ketten noormálisak? Mit csinálnak a szigeten? Meg akarnak halni? – ordította rájuk egy fickó. Amy és Sawyer zavarodottan váltak szét, és megdöbbenten bámulták a delfinen álló nagyszakállú öreget.
- Öööö
- Azonnal jöjjenek be a vízbe! Meg fognak ott fulladni!
- De hát…
- Idióták…mégis, hogy magyarázzam el maguknak? Ugorjanak bele a vízbe, MOST!
A szigeten ácsorgó két idióta akarom mondani ember lassan elindult a víz felé, mintha dróton rángatták volna őket arrafelé. Ahogy beléptek a vízbe rögtön odaúszott hozzájuk két delfin.
- Fogják meg a hátúszóikat és el ne engedjék! – utasította őket az idegen.
- De hát, ki maga? – kérdezte Sawyer. Válaszra azonban már nem volt idő, a két delfin, vagyis most már három, rögtön lebukott a víz alá, ahogy megfogták őket. Amyék alaposan megijedtek, amikor látták,hogy egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek. Már pedig levegőjük már nem sok volt a tüdejükben. Szemlátomást ez a fickónak az eszébe se jutott, boldogan vigyorogva mutogatta nekik a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Ebben Amyék kételkedtek ugyan, és már kezdték magukat átkozni, hogy engedelmeskedtek ennek az őrültnek. De az őrült sem volt ám olyan őrült mint amilyennek látszott..még őrültebb volt. Ezt Amyék még nem tudták, hehe. Azt viszont már igen, hogy hova is tartanak. Egy vízalatti városba! Első ránézésre. Másodikra meg egy tengeralattjáró volt, városnak álcázva. A delfinek elszállították őket a rejtett bejáratig. Az öreg ekkor elengedte a saját delfinjét, megsimogatta a buksiját és jó pár levegőbuborékot eregetett. Nyilvánvalóan mondott is valamit, de ezt rajta kívül nem értette senki (csak én, mert én tudom, hogy mit mondott
) . Amy és Sawyer is elengedte a delfint, de ők nem mondtak semmit se, így is túl kevés O2-jük volt. Követték a hapsit be a tengeralattjáróba. Amikor a fejük átszakította a vízréteget, és végre újra levegőt vehettek bizony nem fukarkodtak, és bőven adtak borravalót az arrajáró árusnak. Hehe, nem is xD. Csak kapkodták a levegőt simán, mint aki majdnem megfulladt, mert majdnem megfulladtak. A fémből készült padlón hevertek, vacogva, és örülve annak, hogy még élnek. A fickó meg boldogan vigyorgott rájuk.- Na, itt már biztonságban lesztek. Mit gondoltatok? Hogy tudtok lélegezni a szárazföldön? – kacagott fel a férfi.
- Maga kicsoda? – kérdezte Sawyer ingerülten.
- Nemo.
- Nemo?
- Igen, ennek az országnak a kapitánya.
- Nemo kapitány? Némóóó kapitány???