Post by Amy on Nov 20, 2010 1:56:04 GMT 1
A Nautilus fedélzetén tartózkodni korántsem volt kellemes élmény, ha az a víz színe fölé emelkedett. Mivel mérgező volt a levegő. Épp ezért a víz alatt volt állandóan. A kezdetben ez nagyon idegesítette Amy-t és Sawyert, de a hónapok alatt volt idejük megszokni. Ahogy egymást megunni is. Már nagyon szerettek volna elindulni az új küldetésükre, de megfelelő szállítóeszközt szerezni korántsem volt könnyű. Legalábbis Nemo ezt mondta. Ők meg az öregre hagyták a dolgot, és kellemesebb dolgokkal foglalkoztak.
Sawyer a hátán fekve élvezte a nyugalmat és csendet, amit kőkemény heavy metal zenével nyomott el. Lábát a zene nem létező ritmusára mozgatta töprengett az élet rejtelmein. Mikor indulnak már el végre? Mivel fognak utazni? Honnan szerzi Nemo a vadiúj szerzeményeit ha szinte ki se mozdul? Ki döntötte el a chihuahuáról, hogy az kutya? Inkább egy kis patkány. Bár Periszkéhez pont illik. Nehéz megmondani melyikük a rondább…
- Sawyer!!! – csattant fel egy mérges hang.
~ Na, kezdődik. Most vajon mit akar? ~ tűnödött el az említett.
- Hányszor kell még elmondanom neked, hogy ne hányd el a ruháidat mindenhova! A retkes alsógatyáidat meg dobd be a szennyesbe! Nem vagyok takarítónő, hogy rohangáljak utánad! – robbant be az ajtón a dühöngő Amy.
- Jójó.
- Ne hazudj itt nekem! Nem Yoyo volt hanem te!
- Úgy értettem oké, felfogtam.
- Akkor légyszives szedd össze őket!
- Jaj Amy, te már úgyis állsz, nem tennéd meg most az egyszer? Úgyértem utoljára. Legközelebb ígérem nem hagyom szét őket. – vette fel a csábos félmosolyát Sawyer. Szomorú kiskutya-szemeit is bevetette, biztos ami biztos alapon. Amy arcán átsuhant egy árnyék. Megrándult a szája széle, majd újra megkeményedtek a vonásai. Már nem dőlt be ezeknek a trükköknek, túl jól ismerte ahhoz a férfit. Mielőtt azonban visszavághatott volna, újra kinyilt az ajtó.
- Van egy jó hírem fiatalok! Végre megszereztem a szállítóeszközeiteket. És légzőmaszkot is, amíg elhagyjátok Atlantisz légkörét.
- Hát ez remek! Mikor indulhatunk? – lelkendezett Amy magában arra gondolva, hogy a fenébe szerezhette meg az öreg ezeket a cuccokat.
- Amint összepakoltatok.
- Remek, akkor az minimum egy hét mire Sawyer összeszedi a cuccait. – grimaszolt a lány.
- Igazából, szerintem fél óra alatt megleszünk. – javította ki a férfi az időpontot.
- Pompás, pompás. – dörzsölgette a tenyerét Nemo. Minden a terv szerint alakult. Bár a tervek nem is az övék voltak.
A megbeszélt fél óra elérkezett, majd el is múlt…háromszor is. Amy persze már régen készen volt, most mégis mint a mérgezett egér rohangált. Hogy összeszedje Sawyer elhagyott vackait.
- Az volt a kedvenc Slayer pólóm! Anélkül nem megyek sehova sem. – hisztizett a férfi egy fotelban terpeszkedve.
- Nem mintha nem tudnál másik rohadt pólót felvenni…hiába én mondtam neki, hogy ne hányja szét a cuccait, de hallgatott rám? Ugyan dehogy, hiszen férfi! – dühöngött magában Amy a pólót keresve. Nemo dudorászva segített a ruhadarab felkutatásában, bár nem igazán bizonyult hasznosnak, főleg mivel nem tudta mi a különbség a póló és zokni között. Ez teljesen megmagyarázta a fura öltözködési szokásait.
- Ez az? – kérdezte mosolyogva egy sálat tartva a kezében.
- Nem, ez egy sál.
- Ááá. És ezt hol is hordjátok? – kérdezte továbbra is mosolyogva a házigazda.
- A nyakunk köré ha hideg van. Nem segítenél te is Sawyer? – szólt hátra Amy.
- Szerintem jól leírtad a sál használati útmutatóját. Azt esetleg még hozzátenném, hogy kiegészítő funkciót is szolgál, mivel tök menő.
- Nem a sál ügyében te idióta, hanem a pólód keresésében!
-Jaa, azt teszem, gondolkodok. Tudom, hogy valahol láttam!
- Remek.
Nemo néha néha felhagyott a kereséssel, és eltűnt egy ajtó mögött aggódó arccal, de amikor felbukkant újra mosolygott, láthatóan megnyugodott a fal túloldalán. Még nem volt semmi sem veszve, igaz, hogy nem ez volt betervezve, de nem okozott semmi problémát a késedelem. Természetesen mindenről folyamatosan tájékoztatta Tomot, de erre mindenki rájött már. Kivéve a főhösőket, de nekik nem kell még tudniuk semmit se erről. Úgyhogy pszt.
A keresés tovább folytatódott, hogy végül kiderüljön a póló végig Sawyeren volt. Tökre tipikus, ahogy a reakciója is az volt, egy kis vállvonás, csibészes mosoly. Van ez így ugyebár. Enyhe idegroham után (mármint Amy kapott idegrohamot) el is indulhattak a fedélzetre a táskáikkal a hátukon, ami tartalmazott pár ruhát, élelmet, térképet a Húsvét-szigetek pontos helyéről, domborzati viszonyairól. És egy nagy piros X-el rajta ami a ketrecet jelölte, amelyben WillyX tartózkodott.
- Hát akkor mielőtt felveszitek a maszkot: sok szerencsét!
- Köszönünk mindent Nemo – búcsúzott el Amy.
- Vigyázz magadra öregem. – tette hozzá Sawyer, majd feltette a maszkot.
- Egy pillanat, mégvalami. Hagy adjak egy jótanácsot. Még sok furcsaságot fogsz látni. Bár erre rájöhettél a szárazföldön tartozkódó bálna kiszabadításból is. Lehet hogy barátságot találsz ott, ahol nem is számítanál rá. És ugyanez igaz az ellenségekre is. Soha ne hagyd hogy magával ragadjon a sötét oldal, és depresszióba süllyedj, mert akkor elvesztél. A majmoktól pedig óvakodj! – figyelmeztette Nemo komolyan a döbbent lányt, majd ráadta a maszkot, mielőtt az bármit is kérdezhetett volna. Ezek után követték Nemot a felszínre, akinek valamilyen csoda folytán nem volt szüksége maszkra. Amyben felötlött a gondolat, hogy megkérdezi, de teljesen elfelejtette eme szándékát ahogy meglátta a fedélzeten tartózkodó két lényt. Először nehéz volt megállapítani, hogy mik azok, mert a lenyugvó nap fénye olyan formában világította meg őket, hogy a két vándornak káprázni kezdett a szeme. Az idő múltával azonban képesek voltak némi részletet felfedezni azon túlmenően, hogy nagyok. Az egyiken a kék minden árnyalata fellelhető volt, hatalmas feje, négy nagy karmos lába, hosszú farka amelyeken hatalmas tüskék voltak. Egész testét pikkelyek borították. Egy sárkány volt. Mégis valahogy szelídnek tűnt a hátára erősített nyereggel. A másik hófehér volt, alacsonyabb de hosszabb a kék sárkánynál. Testét nem pikkelyek, hanem puha szőr borította, hosszú farkán sem voltak tüskék, négy lába sem végződött akkora hatalmas karmokba mint a másiké. Fején hosszú vékony bajusz volt látható, hasonló mint egy macskáé, csak sokkal hosszabb. Ez a lény egy szerencsesárkány volt. Talán az utolsó szerencsesárkány. Amy és Sawyer szájtátva bámulták a lényeket. Ezeken fognak utazni? Ez csak egy rossz vicc lehet.
- Ők hordoznak majd titeket. Ez itt Saphira – mutatott rá a kékre Nemo. Az említett sárkány egy kicsit biccentett, üdvözölve az embereket.
- Enyém a pasi. – mondta gurgulázó mélymagas torokhangon Saphira.
- Lányokkal nem jön ki túl jól. – magyarázta Amynek Nemo. – A tiéd a szerencsesárkány, Fuhur a neve.
- Remélem élvezni fogod az utazást a hátamon. – hunyorgott szinte kuncogva Fuhur. A döbbent párost Nemo segítette fel az állatokra, akik teljesen dermedten, mozdulatlanul, beszédre képtelenül ültek a nyergekben.
- Hát akkor, irány a South Park. Sok szerencsét és majd gyertek el meglátogatni! – kiáltotta Nemo, majd integetni kezdett, ahogy a két sárkány felemelkedett a levegőbe majd eltűnt a lemenő nap fényében.
Sawyer görcsösen kapaszkodott a nyeregbe, becsukta a szemét és várta a zuhanást. Amynek nem volt hol kapaszkodnia, de aggodalma feleslegesen bizonyult. Fuhur puhán, szinte észrevehetetlenül emelkedett fel a levegőbe. A jószág lágyan ringatózott Amy alatt, akinek hamar fülig ért a szája, úgy mosolygott. Valóban élvezetes volt az utazás a szerencsesárkányon. Sawyernek nem volt ennyire jó dolga, na nem mintha kényelmetlen volt Saphira hátán utazni. A nyereg nagyon is kényelmes volt, csak épp az volt aggasztó, ahogy minden egyes szárnycsapásnál métereket emelkedtek-süllyedtek. Ráadásul Saphira elég fiatal egy sárkány volt, így szeretett felvágni a tudásával, és vad dolgokat művelni. És persze locsogni, megállás nélkül. Az indulás utáni első 2 órában, részletesen elmesélte kalandjait Sawyernek, hogy kelt ki a tojásból, hogy nevelte fel őt Eragon, hogy mentek el tanulni valami öregtől meg milyen volt az a pompás pasisárkány aki foglalkozott vele. Ezekebe most azonban nem megyünk bele mélyebben, akit ez a rész érdekel, olvassa el az ide vonatkozó szakirodalmat.
- Ez igazán, nagyszerű volt Saphira. Nem is értem, hogy Eragon miért utasított rá, hogy hagyd abba a trükkjeidet! – szólalt meg teljes halálfélelemben Sawyer egy hajmeresztő dugóhúzó után, éppenhogy fél centiméterrel elkerülve a becsapódást a talajba. Már kevésbé élvezte az egészet. Eleinte még valóban vicces volt az egész, de ahogy vadabbak lettek a trükkök és Saphira egyre kevésbé figyelt az utasa biztonságára így Sawyer jókedve is gyorsan leapadt.
- Ugye? Mondtam én, hogy jól repülök.
- Az aztán biztos. Teljesen meg tudom érteni, hogy miért vesztetek össze. A vak is látja, hogy neked volt igazad. – dadogta a férfi miközben vágyakozva pislogott a kényelmesen fekve utazó Amyék felé. Mennyivel jobb lenne ha ő is a szerencsesárkányon utazhatna! Vajon miért is nem bír az el két embert? De persze eme óhaját csak igazán óvatosan fogalmazhatta meg. Nem bánthatja meg sehogy sem a légitaxiját, a végén még képes lenne ledobni a hátáról és akkor tuti szörnyethalna.
- Mennyi idő még mire megérkezünk? - kérdezte Amy halkan. Tudta, hogy a sárkány úgyis meghallja, amit mond, de a suttogás inkább azért volt, mert nem szívesen szakította félbe a lágyan hümmögő állatot.
- Ha rajtam múlna akkor pár óra múlva ott lennénk, de a sárkánykölyök miatt hosszabb útra számíthatunk. Napnyugta előtt azért odaérünk remélhetőleg. – válaszolta a megnyugtató mély basszusán Fuhur.
- És biztos nem lesz gond abból, hogy otthagytad az a srácot a küldetésével egyedül?
- Nem, semmi baj nem lesz. Bár nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de bízom a szerencsében. – kuncogott fel a sárkány. Amy is felnevetett, majd újra behunyta a szemét. Tiszta relaxáció volt az út, neki. Fuhur nem locsogott túl sokat, de röviden felvázolta eddigi kalandjait, egészen addig, amíg egy erős sugallat nem sugallta neki azt, hogy repüljön amíg meg nem találja a megtalálhatatlan fel-felbukkanó hajót.
- Öö Amy… - kezdte Sawyer.
- Nem, nem cserélünk , és amúgy se tudnánk. Saphira nem kedveli a nőket. Már megbeszéltük párszor. – válaszolta sóhajtva a lány persze nem ilyen egyértelmű szavakkal, de ez volt a lényege.
- Nem, nem ez. Az előbb Saphirával elrepültünk szlalomban pár fa között, és akadt egy kis gondunk.
- Miféle gond? Nekimentetek egy fának? – kérdezte Amy. Saphira felmorgott a sértő feltételezés hallatán, hogy ő nekimegy egy fának!
- Ne haragudj Saphira. Nem úgy értettem, hogy te vagy béna és fának mész. Arra gondoltam, hogy hagytad Sawyernek, hogy ő irányítson. – magyarázta a lány. A kék sárkány felkuncogott, jelezve, hogy az sokára fog bekövetkezni, hogy ő hagyja magát irányítani.
- Amy, fókusz. Egy rakat majom kezdett el követni minket.
- Majom!!! – kiáltott fel Amy, emlékezve Nemo szavaira. Rögtön forgolódni kezdett, hogy lássa a majmokat. Bár ne tette volna! Jobbkéz felől megpillantott egy csapat repülő színes majmot. Szárnyuk volt! És színesek voltak! Mármint nem a megszokott majomszínűek, barna meg fekete meg ilyesmi. Ezek, zöldek voltak! Bizony, zöldek. Hiszen a zöld-levelisólyom majom nem lehet nem zöld, akkor nyilván nem ezt a nevet adták volna a fajnak. A lány teljesen bepánikolt, amit azonnal észrevett a két sárkány és férfi is. Mivel Amy hangosan kezdett el sikoltozni. Azt meg elég bonyolult nem észrevenni.
- Mi a baj? Nem csinálnak semmit, csak követnek. – döbbent le Sawyer.
- Igen, de óvakodnom kell a majmoktól!
- Óvakodnod? Te, öö, félsz a majmoktól?
- Igen, vagyis nem, de érted. – magyarázta el tökéletesen érthetően a problémát. Sawyer kuncogásban tört ki. Fuhur nem reagált semmit, meg tudta érteni, hogy milyen félelmes lehet a repülő majmok látványa. Saphira pedig gondolt egyet és egy kecses 180 fokos fordulatott tett, aminek hatására Sawyer majdnem lepottyant a hátáról.
- Majd én elzavarom őket – mondta magabiztosan a sárkánylány. Fuhur is abbahagyta az előrehaladó repülést, és egyhelyben kezdett el lebegni. Amy pedig félősen lapult a lényre. Nem akarta, hogy Sawyer és Saphira lemaradjanak tőlük és majmokat kezdjenek el hajkurászni, de azt se akarta, hogy a majmok kövessék őket. Ördögi kör.
- Menjetek tovább nyugodtan. Utolérünk titeket. – mondta Sawyer, majd kilőttek Saphirával a bamba képű főemlősök felé. Azok rögtön szétszoródtak, izgatott makogás kíséretében. Amy hátrapillantott még egyszer, és látta, hogy a majmok állják a támadást egész ügyesen. Ki-kitértek folyton a hatalmas sárkány elől, majd Fuhur 4-esbe kapcsolt és a lány nem látott mást csak apró pontokat a távolban. Szorosan összeszorította a szemét és imádkozott, hogy minél előbb visszaérjenek, vagy odaérjenek vagy történjen valami. Aztán elaludt, és jól lemaradt minden történésről.
Két óra múlva a majmok már nem küzdöttek tovább. Szépen felszívódtak valahova. Saphira és Sawyer vigyorogva és nagyokat hahotázva repültek a lemenő nap felé.Sawyer rájött, hogy oltári nagy buli egy sárkányon utazni, és a trükköket is megszokta hamar. Sőt, ő buzdította újabbakra az állatot. Egy probléma azonban volt amire nem számított. Egyre lassabban és lassabban repültek. Saphira kimerült.
- Meg kéne pihennünk. – jegyezte meg Sawyer figyelve az egyre erőtlenebb szárnycsapásokat.
- Nem kell, bírom. Mindjárt utolérjük őket. – szuszogta a sárkány. Sawyer aggódva csóválta meg a fejét. Annak az Eragon fickónak nem lehetett könnyű dolga a jószággal, de tuti hogy felül tudja múlni azt a kis szerencsétlent.
- Lehet, hogy te bírod, de nekem pihennem kell. Feltörte a nyereg a seggemet a majomhajkurászásban.
- Ó, hát jó. Ott van egy kis liget, az gondolom megfelel.
- Tökéletes lesz Saphira. – mosolygott elégedetten a férfi. Enyhén hátradőlt amikor a sárkány megkezdte a leszállást, hogy ne essen le róla. Szinte puhán fogtak talajt, ami meglepő volt, az állat méretei miatt is, meg a tény miatt is hogy szeret menőzni. Tényleg nagyon fáradt lehetett. Sawyernek bezzeg semmi baja nem volt, csak leleményesen elérte, hogy pihenhessen egyet Saphira. Az rögtön összegömbölyödve horkolni kezdett, míg Sawyer elalvás előtt egy ideig bámulta a feljövő csillagokat.
Többezer kilométerrel odébb Fuhurék az út vége felé közeledtek. Amy még mindig aludt, miután kimerült a siránkozásban ami a késlekedő páros miatt kezdődött. Fuhur nem aggódott emiatt. Majd beérik őket. Tudják ők is, hogy mi az uticél. És a szerencse amúgy is velük volt. Óvatosan ereszkedett le egy kis városka táblája előtt, amin a következő felirat állt: Üdvözöljük South Parkban. Lakossága: 3iz+2+2i=4-i fő. Úgy döntött, hogy nem ébreszti fel az alvó nőt, inkább óvatosan oldalra fordult, és összegömbölyödött körülötte, élő, puha takarót alkotva ezzel magából.
Sawyer a hátán fekve élvezte a nyugalmat és csendet, amit kőkemény heavy metal zenével nyomott el. Lábát a zene nem létező ritmusára mozgatta töprengett az élet rejtelmein. Mikor indulnak már el végre? Mivel fognak utazni? Honnan szerzi Nemo a vadiúj szerzeményeit ha szinte ki se mozdul? Ki döntötte el a chihuahuáról, hogy az kutya? Inkább egy kis patkány. Bár Periszkéhez pont illik. Nehéz megmondani melyikük a rondább…
- Sawyer!!! – csattant fel egy mérges hang.
~ Na, kezdődik. Most vajon mit akar? ~ tűnödött el az említett.
- Hányszor kell még elmondanom neked, hogy ne hányd el a ruháidat mindenhova! A retkes alsógatyáidat meg dobd be a szennyesbe! Nem vagyok takarítónő, hogy rohangáljak utánad! – robbant be az ajtón a dühöngő Amy.
- Jójó.
- Ne hazudj itt nekem! Nem Yoyo volt hanem te!
- Úgy értettem oké, felfogtam.
- Akkor légyszives szedd össze őket!
- Jaj Amy, te már úgyis állsz, nem tennéd meg most az egyszer? Úgyértem utoljára. Legközelebb ígérem nem hagyom szét őket. – vette fel a csábos félmosolyát Sawyer. Szomorú kiskutya-szemeit is bevetette, biztos ami biztos alapon. Amy arcán átsuhant egy árnyék. Megrándult a szája széle, majd újra megkeményedtek a vonásai. Már nem dőlt be ezeknek a trükköknek, túl jól ismerte ahhoz a férfit. Mielőtt azonban visszavághatott volna, újra kinyilt az ajtó.
- Van egy jó hírem fiatalok! Végre megszereztem a szállítóeszközeiteket. És légzőmaszkot is, amíg elhagyjátok Atlantisz légkörét.
- Hát ez remek! Mikor indulhatunk? – lelkendezett Amy magában arra gondolva, hogy a fenébe szerezhette meg az öreg ezeket a cuccokat.
- Amint összepakoltatok.
- Remek, akkor az minimum egy hét mire Sawyer összeszedi a cuccait. – grimaszolt a lány.
- Igazából, szerintem fél óra alatt megleszünk. – javította ki a férfi az időpontot.
- Pompás, pompás. – dörzsölgette a tenyerét Nemo. Minden a terv szerint alakult. Bár a tervek nem is az övék voltak.
A megbeszélt fél óra elérkezett, majd el is múlt…háromszor is. Amy persze már régen készen volt, most mégis mint a mérgezett egér rohangált. Hogy összeszedje Sawyer elhagyott vackait.
- Az volt a kedvenc Slayer pólóm! Anélkül nem megyek sehova sem. – hisztizett a férfi egy fotelban terpeszkedve.
- Nem mintha nem tudnál másik rohadt pólót felvenni…hiába én mondtam neki, hogy ne hányja szét a cuccait, de hallgatott rám? Ugyan dehogy, hiszen férfi! – dühöngött magában Amy a pólót keresve. Nemo dudorászva segített a ruhadarab felkutatásában, bár nem igazán bizonyult hasznosnak, főleg mivel nem tudta mi a különbség a póló és zokni között. Ez teljesen megmagyarázta a fura öltözködési szokásait.
- Ez az? – kérdezte mosolyogva egy sálat tartva a kezében.
- Nem, ez egy sál.
- Ááá. És ezt hol is hordjátok? – kérdezte továbbra is mosolyogva a házigazda.
- A nyakunk köré ha hideg van. Nem segítenél te is Sawyer? – szólt hátra Amy.
- Szerintem jól leírtad a sál használati útmutatóját. Azt esetleg még hozzátenném, hogy kiegészítő funkciót is szolgál, mivel tök menő.
- Nem a sál ügyében te idióta, hanem a pólód keresésében!
-Jaa, azt teszem, gondolkodok. Tudom, hogy valahol láttam!
- Remek.
Nemo néha néha felhagyott a kereséssel, és eltűnt egy ajtó mögött aggódó arccal, de amikor felbukkant újra mosolygott, láthatóan megnyugodott a fal túloldalán. Még nem volt semmi sem veszve, igaz, hogy nem ez volt betervezve, de nem okozott semmi problémát a késedelem. Természetesen mindenről folyamatosan tájékoztatta Tomot, de erre mindenki rájött már. Kivéve a főhösőket, de nekik nem kell még tudniuk semmit se erről. Úgyhogy pszt.
A keresés tovább folytatódott, hogy végül kiderüljön a póló végig Sawyeren volt. Tökre tipikus, ahogy a reakciója is az volt, egy kis vállvonás, csibészes mosoly. Van ez így ugyebár. Enyhe idegroham után (mármint Amy kapott idegrohamot) el is indulhattak a fedélzetre a táskáikkal a hátukon, ami tartalmazott pár ruhát, élelmet, térképet a Húsvét-szigetek pontos helyéről, domborzati viszonyairól. És egy nagy piros X-el rajta ami a ketrecet jelölte, amelyben WillyX tartózkodott.
- Hát akkor mielőtt felveszitek a maszkot: sok szerencsét!
- Köszönünk mindent Nemo – búcsúzott el Amy.
- Vigyázz magadra öregem. – tette hozzá Sawyer, majd feltette a maszkot.
- Egy pillanat, mégvalami. Hagy adjak egy jótanácsot. Még sok furcsaságot fogsz látni. Bár erre rájöhettél a szárazföldön tartozkódó bálna kiszabadításból is. Lehet hogy barátságot találsz ott, ahol nem is számítanál rá. És ugyanez igaz az ellenségekre is. Soha ne hagyd hogy magával ragadjon a sötét oldal, és depresszióba süllyedj, mert akkor elvesztél. A majmoktól pedig óvakodj! – figyelmeztette Nemo komolyan a döbbent lányt, majd ráadta a maszkot, mielőtt az bármit is kérdezhetett volna. Ezek után követték Nemot a felszínre, akinek valamilyen csoda folytán nem volt szüksége maszkra. Amyben felötlött a gondolat, hogy megkérdezi, de teljesen elfelejtette eme szándékát ahogy meglátta a fedélzeten tartózkodó két lényt. Először nehéz volt megállapítani, hogy mik azok, mert a lenyugvó nap fénye olyan formában világította meg őket, hogy a két vándornak káprázni kezdett a szeme. Az idő múltával azonban képesek voltak némi részletet felfedezni azon túlmenően, hogy nagyok. Az egyiken a kék minden árnyalata fellelhető volt, hatalmas feje, négy nagy karmos lába, hosszú farka amelyeken hatalmas tüskék voltak. Egész testét pikkelyek borították. Egy sárkány volt. Mégis valahogy szelídnek tűnt a hátára erősített nyereggel. A másik hófehér volt, alacsonyabb de hosszabb a kék sárkánynál. Testét nem pikkelyek, hanem puha szőr borította, hosszú farkán sem voltak tüskék, négy lába sem végződött akkora hatalmas karmokba mint a másiké. Fején hosszú vékony bajusz volt látható, hasonló mint egy macskáé, csak sokkal hosszabb. Ez a lény egy szerencsesárkány volt. Talán az utolsó szerencsesárkány. Amy és Sawyer szájtátva bámulták a lényeket. Ezeken fognak utazni? Ez csak egy rossz vicc lehet.
- Ők hordoznak majd titeket. Ez itt Saphira – mutatott rá a kékre Nemo. Az említett sárkány egy kicsit biccentett, üdvözölve az embereket.
- Enyém a pasi. – mondta gurgulázó mélymagas torokhangon Saphira.
- Lányokkal nem jön ki túl jól. – magyarázta Amynek Nemo. – A tiéd a szerencsesárkány, Fuhur a neve.
- Remélem élvezni fogod az utazást a hátamon. – hunyorgott szinte kuncogva Fuhur. A döbbent párost Nemo segítette fel az állatokra, akik teljesen dermedten, mozdulatlanul, beszédre képtelenül ültek a nyergekben.
- Hát akkor, irány a South Park. Sok szerencsét és majd gyertek el meglátogatni! – kiáltotta Nemo, majd integetni kezdett, ahogy a két sárkány felemelkedett a levegőbe majd eltűnt a lemenő nap fényében.
Sawyer görcsösen kapaszkodott a nyeregbe, becsukta a szemét és várta a zuhanást. Amynek nem volt hol kapaszkodnia, de aggodalma feleslegesen bizonyult. Fuhur puhán, szinte észrevehetetlenül emelkedett fel a levegőbe. A jószág lágyan ringatózott Amy alatt, akinek hamar fülig ért a szája, úgy mosolygott. Valóban élvezetes volt az utazás a szerencsesárkányon. Sawyernek nem volt ennyire jó dolga, na nem mintha kényelmetlen volt Saphira hátán utazni. A nyereg nagyon is kényelmes volt, csak épp az volt aggasztó, ahogy minden egyes szárnycsapásnál métereket emelkedtek-süllyedtek. Ráadásul Saphira elég fiatal egy sárkány volt, így szeretett felvágni a tudásával, és vad dolgokat művelni. És persze locsogni, megállás nélkül. Az indulás utáni első 2 órában, részletesen elmesélte kalandjait Sawyernek, hogy kelt ki a tojásból, hogy nevelte fel őt Eragon, hogy mentek el tanulni valami öregtől meg milyen volt az a pompás pasisárkány aki foglalkozott vele. Ezekebe most azonban nem megyünk bele mélyebben, akit ez a rész érdekel, olvassa el az ide vonatkozó szakirodalmat.
- Ez igazán, nagyszerű volt Saphira. Nem is értem, hogy Eragon miért utasított rá, hogy hagyd abba a trükkjeidet! – szólalt meg teljes halálfélelemben Sawyer egy hajmeresztő dugóhúzó után, éppenhogy fél centiméterrel elkerülve a becsapódást a talajba. Már kevésbé élvezte az egészet. Eleinte még valóban vicces volt az egész, de ahogy vadabbak lettek a trükkök és Saphira egyre kevésbé figyelt az utasa biztonságára így Sawyer jókedve is gyorsan leapadt.
- Ugye? Mondtam én, hogy jól repülök.
- Az aztán biztos. Teljesen meg tudom érteni, hogy miért vesztetek össze. A vak is látja, hogy neked volt igazad. – dadogta a férfi miközben vágyakozva pislogott a kényelmesen fekve utazó Amyék felé. Mennyivel jobb lenne ha ő is a szerencsesárkányon utazhatna! Vajon miért is nem bír az el két embert? De persze eme óhaját csak igazán óvatosan fogalmazhatta meg. Nem bánthatja meg sehogy sem a légitaxiját, a végén még képes lenne ledobni a hátáról és akkor tuti szörnyethalna.
- Mennyi idő még mire megérkezünk? - kérdezte Amy halkan. Tudta, hogy a sárkány úgyis meghallja, amit mond, de a suttogás inkább azért volt, mert nem szívesen szakította félbe a lágyan hümmögő állatot.
- Ha rajtam múlna akkor pár óra múlva ott lennénk, de a sárkánykölyök miatt hosszabb útra számíthatunk. Napnyugta előtt azért odaérünk remélhetőleg. – válaszolta a megnyugtató mély basszusán Fuhur.
- És biztos nem lesz gond abból, hogy otthagytad az a srácot a küldetésével egyedül?
- Nem, semmi baj nem lesz. Bár nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de bízom a szerencsében. – kuncogott fel a sárkány. Amy is felnevetett, majd újra behunyta a szemét. Tiszta relaxáció volt az út, neki. Fuhur nem locsogott túl sokat, de röviden felvázolta eddigi kalandjait, egészen addig, amíg egy erős sugallat nem sugallta neki azt, hogy repüljön amíg meg nem találja a megtalálhatatlan fel-felbukkanó hajót.
- Öö Amy… - kezdte Sawyer.
- Nem, nem cserélünk , és amúgy se tudnánk. Saphira nem kedveli a nőket. Már megbeszéltük párszor. – válaszolta sóhajtva a lány persze nem ilyen egyértelmű szavakkal, de ez volt a lényege.
- Nem, nem ez. Az előbb Saphirával elrepültünk szlalomban pár fa között, és akadt egy kis gondunk.
- Miféle gond? Nekimentetek egy fának? – kérdezte Amy. Saphira felmorgott a sértő feltételezés hallatán, hogy ő nekimegy egy fának!
- Ne haragudj Saphira. Nem úgy értettem, hogy te vagy béna és fának mész. Arra gondoltam, hogy hagytad Sawyernek, hogy ő irányítson. – magyarázta a lány. A kék sárkány felkuncogott, jelezve, hogy az sokára fog bekövetkezni, hogy ő hagyja magát irányítani.
- Amy, fókusz. Egy rakat majom kezdett el követni minket.
- Majom!!! – kiáltott fel Amy, emlékezve Nemo szavaira. Rögtön forgolódni kezdett, hogy lássa a majmokat. Bár ne tette volna! Jobbkéz felől megpillantott egy csapat repülő színes majmot. Szárnyuk volt! És színesek voltak! Mármint nem a megszokott majomszínűek, barna meg fekete meg ilyesmi. Ezek, zöldek voltak! Bizony, zöldek. Hiszen a zöld-levelisólyom majom nem lehet nem zöld, akkor nyilván nem ezt a nevet adták volna a fajnak. A lány teljesen bepánikolt, amit azonnal észrevett a két sárkány és férfi is. Mivel Amy hangosan kezdett el sikoltozni. Azt meg elég bonyolult nem észrevenni.
- Mi a baj? Nem csinálnak semmit, csak követnek. – döbbent le Sawyer.
- Igen, de óvakodnom kell a majmoktól!
- Óvakodnod? Te, öö, félsz a majmoktól?
- Igen, vagyis nem, de érted. – magyarázta el tökéletesen érthetően a problémát. Sawyer kuncogásban tört ki. Fuhur nem reagált semmit, meg tudta érteni, hogy milyen félelmes lehet a repülő majmok látványa. Saphira pedig gondolt egyet és egy kecses 180 fokos fordulatott tett, aminek hatására Sawyer majdnem lepottyant a hátáról.
- Majd én elzavarom őket – mondta magabiztosan a sárkánylány. Fuhur is abbahagyta az előrehaladó repülést, és egyhelyben kezdett el lebegni. Amy pedig félősen lapult a lényre. Nem akarta, hogy Sawyer és Saphira lemaradjanak tőlük és majmokat kezdjenek el hajkurászni, de azt se akarta, hogy a majmok kövessék őket. Ördögi kör.
- Menjetek tovább nyugodtan. Utolérünk titeket. – mondta Sawyer, majd kilőttek Saphirával a bamba képű főemlősök felé. Azok rögtön szétszoródtak, izgatott makogás kíséretében. Amy hátrapillantott még egyszer, és látta, hogy a majmok állják a támadást egész ügyesen. Ki-kitértek folyton a hatalmas sárkány elől, majd Fuhur 4-esbe kapcsolt és a lány nem látott mást csak apró pontokat a távolban. Szorosan összeszorította a szemét és imádkozott, hogy minél előbb visszaérjenek, vagy odaérjenek vagy történjen valami. Aztán elaludt, és jól lemaradt minden történésről.
Két óra múlva a majmok már nem küzdöttek tovább. Szépen felszívódtak valahova. Saphira és Sawyer vigyorogva és nagyokat hahotázva repültek a lemenő nap felé.Sawyer rájött, hogy oltári nagy buli egy sárkányon utazni, és a trükköket is megszokta hamar. Sőt, ő buzdította újabbakra az állatot. Egy probléma azonban volt amire nem számított. Egyre lassabban és lassabban repültek. Saphira kimerült.
- Meg kéne pihennünk. – jegyezte meg Sawyer figyelve az egyre erőtlenebb szárnycsapásokat.
- Nem kell, bírom. Mindjárt utolérjük őket. – szuszogta a sárkány. Sawyer aggódva csóválta meg a fejét. Annak az Eragon fickónak nem lehetett könnyű dolga a jószággal, de tuti hogy felül tudja múlni azt a kis szerencsétlent.
- Lehet, hogy te bírod, de nekem pihennem kell. Feltörte a nyereg a seggemet a majomhajkurászásban.
- Ó, hát jó. Ott van egy kis liget, az gondolom megfelel.
- Tökéletes lesz Saphira. – mosolygott elégedetten a férfi. Enyhén hátradőlt amikor a sárkány megkezdte a leszállást, hogy ne essen le róla. Szinte puhán fogtak talajt, ami meglepő volt, az állat méretei miatt is, meg a tény miatt is hogy szeret menőzni. Tényleg nagyon fáradt lehetett. Sawyernek bezzeg semmi baja nem volt, csak leleményesen elérte, hogy pihenhessen egyet Saphira. Az rögtön összegömbölyödve horkolni kezdett, míg Sawyer elalvás előtt egy ideig bámulta a feljövő csillagokat.
Többezer kilométerrel odébb Fuhurék az út vége felé közeledtek. Amy még mindig aludt, miután kimerült a siránkozásban ami a késlekedő páros miatt kezdődött. Fuhur nem aggódott emiatt. Majd beérik őket. Tudják ők is, hogy mi az uticél. És a szerencse amúgy is velük volt. Óvatosan ereszkedett le egy kis városka táblája előtt, amin a következő felirat állt: Üdvözöljük South Parkban. Lakossága: 3iz+2+2i=4-i fő. Úgy döntött, hogy nem ébreszti fel az alvó nőt, inkább óvatosan oldalra fordult, és összegömbölyödött körülötte, élő, puha takarót alkotva ezzel magából.