Az ONH központi épülete

[Astral]

Az esõ esett. Milyen meglepõ. Az esõ esik. érzelgõs a hangulat. A tavaszi eséscseppek nyálas hangulatot biztosítottak. Szürke volt minden. Illetve az esõcseppek... azok kékek voltak ,de olywan szürkéskékek. Olyan hétköznapi õszi nap volt, mint amikor a diák unalmasan tekint ki az iskolából az esõbe. Az ONH(minnyá leírom mit jelent) központi épületét is ilyen álmos, bágyadt hangulat hatotta át. De volt benn egy élénk titkárnõcske, Miss Szuszi. Kollegái közül csak õ volt éber, és vidám, és mosolygós. Olyan édes volt(édes egyenlõ babanyelven sexy). Lila haja a vállára omlott, kirúzsozott szája dinamikát adott a térnek. Fehér egyenruhát viselt, amibõl idomjai igen jól nem látszottak ki. És karcsú volt. Mostmár ideje megmondanom, mi az ONH. Ha Tibbo olvassa a postot, egybõl Onalohnra gondol majd, de Tibbo nem tudja a tényeket. Be rossz neki. Az ONH az Országos Névkeresõ Hivatal rövidítése volt, van, és lesz. Kuncsaftja eme szogáltatásnak csak egy volt egy évben, szökõévben négy, ezért a kassza szinte mindig üres volt, akárcsak a titkárnõk feje. Kivéve Miss Szuszié. De most szökõév volt. És a mágneses ajtón belépett a negyedik kuncsaft. Szürek esõkabátot viselt, aminek egyik ujja ollóval le volt metszve, és kilógott belõle egy fehér-fekete csíkos póló ujja, amibõl szintén kilógott egy tenyér, amire egy narancssárga V betû volt tetoválva. És a feje. A feje aranyos volt a kuncsaftnak. Olyan édike(nem sexy, tényleg, most nem), az arca és teste alapján tini lehetett a kuncsaft, de nem volt az. És elõresétált a szürke zománccal kirakott folyósón, egyenesen Miss Szuszi ablakáig.
- Jó napot, uram, miben segíthetek? - mosolygott Szuszi kedvesen.
- Üdvözlöm, Miss... miss... miss... - ránézett a nõ idomjaira - Szuszi.
Csak azért nézett oda, mert oda volt feltûzve a névjegykártya.
A kuncsaft folytatta:
- Kérem szépen, tudja, nekem ellopták a nevem...
- Ó - sajnálkozott a titkárnõ - Mi a neve?
- Ne tréfálkozzon velem, kérem, az elõbb mondtam, hogy ellopták. Nincs nevem tehát - rezzent össze a férfi.
- Rendben... akkor hogy szólt az ellopott név.
- Zoli.
- Zoli? - kérdezte Szuszi kedvesen.
- Zoli.
- És mi volt a vezetékneve?
- Közönséges. Azt hiszem... igen. Közönséges Zoli.
- Rendben van, Közönséges úr - Szuszi lejegyezte a papírra, hogy Közönséges Zoli - És nem tudja, ki lopta el a nevét?
- Óóó, sajnos nem... - mondta Közönséges.
- Rendben. Hol lakik ön?
- Én... hát... Zolifalván.
- Igen? A nagybátyám, Zoli is ott lakik - heherészett a titkárnõ.
- Oh, kedves tõle - jött zavarba a kuncsaft.
- És a szülei neve?
- Nem tudom. Az övéket is ellopták. Ez átok a családunkban.
- Óóó, szörnyû. És mi az ön faja?
- Embrió vagyok, vagyis ember. Habár, néha szelídségem miatt báránynak néz mindenki - mondta Közönséges úr(bejó, kuncsaft helyett mást is írhatok)
- A pimaszok... és a méretei?
- A harmadik dimenziós világban kéri?
- Ööö... igen.
- Magasságom: 167 cm, súlyom: 40 kg, vastagságom, nemtudom, vállbõségem ,azt se. Ennyi elég lesz?
- Vállbõség: nemtudja - motyogta és jegyezte Szuszi - rendben. És szeretne új nevet?
- Persze.
- Két lehetõsége van: Zoli, és Zoltán.
- Inkább a Zoli, de jobban szeretném a régi nevem...
- Rendben. Kiküldünk egy osztagot.
- Segíthetnék? Kaptam rendõrségi budipucoló kiképzést.
- Óóó, majd máskor uram, köszönjük, hogy itt volt, viszlát!
- Viszlát! - és Közönséges Zoli távózott.