Post by Val on Jan 8, 2008 23:30:42 GMT 1
A város magas, fémes, rezes épületei között kékesen zengett a levegő. A környező sivatag sárga porát fújta az utcákon a szél, amelyek már évek óta megüresedetten álltak, várva, hogy valaki ismét rájuk taposson. A tespedt homok lassan ült meg, hogy utána egy apróbb szellőtől megint felkaparjon a rozsdás falak mentén. A csendet néha a még félautomatán felbőgő gyárgépek repesztették meg, hogy a koromtól megszürkült ablaküvegek ne nézzenek olyan magányosan egymás üres szemeibe.
A két alak hangtalanul suhant elő a egyik sikátorból, habár óvatosságuk nem azt volt hivatott szolgálni, hogy ne vegyék észre hirtelen feltűnésüket, egyszerűen csak a régi, megszokott csendet akarták megőrizni, amikor fekete cipőiket a homokba nyomták. Fekete kabátot viseltek, magas, arcukat eltakaró gallérral. Nem siettek, igazából élvezték az őket bezáró nyugalmat. Váratlanul megálltak az egyik épület előtt, majd a magasabbik benyitott, és eltűntek a feketén tátongó ajtóban. Egy ideig szobáról szobára, folyosóról folyosóra sétáltak, végül megérkeztek céljukhoz: egy apróbb méretű irodához. Odabent egy kivételesen magas, hasonló ruhában lévő alak fogadta őket.
Az egyik érkező leült a fém íróasztal mögé, és beletúrt égőnarancs hajába.
- A Kazekage biztosított minket arról, hogy heteken belül képes előkészíteni egy ütőosztagot.
A magas férfi bólintott.
- A Mizukage hamarosan megérkezik, hogy értesítsen minket a további terveiről.
- Értem.
A vörös hajú férfi biccentett társának, aki megfordult, és ismét kisietett, hogy fogadja a magasrangú vendéget.
- Remélem, tudja mit csinál. - nézett ki a kilátást alig biztosító ablakon a magas férfi. Maszkjának egyetlen szemrésén át összehúzott szemmel figyelte az odakint pergő homoktáncot.
- Erről biztosíthatlak. - nézett ugyanabba az irányba a másik, miközben ölében kifestett körmeit táncoltatta.
A Mizukagét legalább annyira jól ismerte már, mint társait, és bízott is benne. A Víz Földjének vezetője akkoriban érkezett a bolygóra, amikor annak világa először megnyílt a távoliaké felé. Az érkezők magukat gyarmatosítóknak vallották, habár egyetlen céljuk a Chikyuu börtönbolygóvá avanzsálása volt. Az akkor még fogoly Mizukage bányászmunkára lett ítélve a Hó Földjén. Évek múltán a foglyok beépültek a társadalomba, majd megszüntek a kihelyezett telepek. Így került a Mizukage a Rejtett Köd Faluba, ahol később kivételes vezetői tehetsége miatt érdemelte ki a város vezetőjének címét. Ezzel egyetemben titokban szervezni kezdte a bolygó lakosainak lázadását a Birodalom ellen.
A Birodalom. A láthatatlan, elérhetetlen Birodalom. Talán nem is létezik - gondolta Pein, miközben az ablakban álló másikat nézte. Remélte, hogy a Mizukagének igaza van, és tényleg létezik odakint egy ellenség, akinek bűnei az igazságért kiáltanak. Az ő igazságáért. Ismét beletúrt a hajába, majd felegyenesedett, amikor társa ismét megjelent, most már egy sötétkék, lezser ruhában nézelődő emberrel a háta mögött.
- Mizukage-sama! - üdvözötle szerény fejhajtással a magas, maszkos férfi a vendéget, amint a másik is így tett.
- Úgy halottam, a tárgyalások lezáródtak Sunagakuréval.
Pein bólintott.
- Kazekage-sama végül, régi ellentéteinket félretéve beleegezett, hogy felkészítsen egy csapatot az Akkoribanra való utazásra. Heteken belül ideküldheti őket. Az űrhajó jelenleg a végső stádiumában van, már csak az utómunkálatok maradtak.
A Mizukage elégedett, baráti mosollyal bólogatott. Fiatalos arcán egyetlen jele volt hajszolt életének: kialvatlan, sötét szemei. Félrövid, fekete haját néha kisöpörte a szeméből, amelyek egy másik világból jött lánggal ontották magukból a közelgő bosszú édes ízét.
- Hogyan fogjuk értesíteni a többi száműzöttet? - kérdezte a magas férfi.
- Nyugalom, Tobi. Mindenképpen megoldjuk. A legfontosabb most a saját problémánk, am úgy látszik, kezd megoldódni.
Odaállt a fekete hajú férfi mellé az ablakhoz, és ő is kinézett.
- Lassan tíz éve, hogy a háborút elvesztettük odakint. Alig várom, hogy újból találkozzam a rég társaimmal, jobban, mint bárki más ezen a bolygón. De jelent esetben... nem tehetünk mást, mint hogy megpróbáljunk a jelenlétünket titokban tartani, és titokban a többiek tudtára hozni. Nem tudom élnek-e még. Nem tudom, hogy a Birodalmat szolgálják-e, vagy rég lemondtak a reményről. De meg kell próbálnunk. Meg kell próbálnunk.
A fal hirtelen megmozdult. Egy ovális foltban elsötétedett, majd lassan kifolyt belőle egy alak, hasonló sötét kabátban, mint Pein. A vörös hajú odanézett, amint a falból kikászálódott egy zöld ember, akinek testét légycsapószerű növény feste.
- Pein-sama. Egy váratlan vendég érkezett a városba.
- Barát, vagy ellenség.
- Mindkettő. Orochimaru.
A még mindig ajtóban álló nő, akinek úgy látszik a feladata volt, hogy a vendégeket idekísérje, kisétált az ajtón, a zöld férfi pedig a falon távozott. Pein felkönyökölt az asztalra, ujjait összefúzte, és a kézhídnak döntötte orrát.
- A kérdés csak az, hogy úgy jön-e, mint barát, vagy mint ellenség.
Tobi és a Mizukage megfordultak, és most a hátukat mutatták az ablaknak, várva a belépő vendéget. Orochimaru hamarosan meg is érkezett, bár elég hűvös fogadtatásban volt része. Inkább gyorsan megszólalt csípős, reszelős hangján.
- Úgy döntöttem békejobbot nyújtok egy időre.
Kertelés nélküli felajánlása egy ideig válasz nélkül maradt. Ahogy lassan körül nézett a szobában, a hátára kötött lila kötélcsomó lassan lengett körbe.
- És milyen feltételekkel? - kérdezte Pein ujjainak rengetege mögül. Lila körmei most egymást kaparták.
- Szabadkezet kapok a Chikyuun kívüli világot illetően.
A vörös hajú férfi szemei összehúzódtak, majd a Mizukagéra vetültek. Az viszonozta a kétkedő tekintetet, majd Orochimarura nézett, aki hosszú, ápolatlan haja mögül féloldalasan megdöntött fejével nézett vissza.
- Legyen. - bólintott a kék ruhás férfi, mire Orochimaru rögvest elvigyorodott - Készíts fel egy osztagot a bolygón kívüli műveletekre. Ha mégsem állnád a szavad... ne számíts kegyelemre.
Orochimaru állta a Mizukage pillantását. Végeredményben nem is az ő szemeitől félt, hanem Peinétől. És az abban szunnyadó Rin'negantól. Gondterhelt arccal fordult meg, és kisietett az utcán várakozó testőreihez.
- Én nem bízok meg benne. - mondta ki véleményét rögtön a vörös hajú férfi, majd a Mizukagéra nézett.
- Megnyugodhatsz, gondoskodtam róla, hogy ne árthasson amíg be nem fejeztük ezt az ügyet.
Pein felállt, és az ablakhoz sétált, hogy ő is a távoró Orochimarut nézze.
- Benne nem bízom, de benned igen, S'hoa-sama.
A két alak hangtalanul suhant elő a egyik sikátorból, habár óvatosságuk nem azt volt hivatott szolgálni, hogy ne vegyék észre hirtelen feltűnésüket, egyszerűen csak a régi, megszokott csendet akarták megőrizni, amikor fekete cipőiket a homokba nyomták. Fekete kabátot viseltek, magas, arcukat eltakaró gallérral. Nem siettek, igazából élvezték az őket bezáró nyugalmat. Váratlanul megálltak az egyik épület előtt, majd a magasabbik benyitott, és eltűntek a feketén tátongó ajtóban. Egy ideig szobáról szobára, folyosóról folyosóra sétáltak, végül megérkeztek céljukhoz: egy apróbb méretű irodához. Odabent egy kivételesen magas, hasonló ruhában lévő alak fogadta őket.
Az egyik érkező leült a fém íróasztal mögé, és beletúrt égőnarancs hajába.
- A Kazekage biztosított minket arról, hogy heteken belül képes előkészíteni egy ütőosztagot.
A magas férfi bólintott.
- A Mizukage hamarosan megérkezik, hogy értesítsen minket a további terveiről.
- Értem.
A vörös hajú férfi biccentett társának, aki megfordult, és ismét kisietett, hogy fogadja a magasrangú vendéget.
- Remélem, tudja mit csinál. - nézett ki a kilátást alig biztosító ablakon a magas férfi. Maszkjának egyetlen szemrésén át összehúzott szemmel figyelte az odakint pergő homoktáncot.
- Erről biztosíthatlak. - nézett ugyanabba az irányba a másik, miközben ölében kifestett körmeit táncoltatta.
A Mizukagét legalább annyira jól ismerte már, mint társait, és bízott is benne. A Víz Földjének vezetője akkoriban érkezett a bolygóra, amikor annak világa először megnyílt a távoliaké felé. Az érkezők magukat gyarmatosítóknak vallották, habár egyetlen céljuk a Chikyuu börtönbolygóvá avanzsálása volt. Az akkor még fogoly Mizukage bányászmunkára lett ítélve a Hó Földjén. Évek múltán a foglyok beépültek a társadalomba, majd megszüntek a kihelyezett telepek. Így került a Mizukage a Rejtett Köd Faluba, ahol később kivételes vezetői tehetsége miatt érdemelte ki a város vezetőjének címét. Ezzel egyetemben titokban szervezni kezdte a bolygó lakosainak lázadását a Birodalom ellen.
A Birodalom. A láthatatlan, elérhetetlen Birodalom. Talán nem is létezik - gondolta Pein, miközben az ablakban álló másikat nézte. Remélte, hogy a Mizukagének igaza van, és tényleg létezik odakint egy ellenség, akinek bűnei az igazságért kiáltanak. Az ő igazságáért. Ismét beletúrt a hajába, majd felegyenesedett, amikor társa ismét megjelent, most már egy sötétkék, lezser ruhában nézelődő emberrel a háta mögött.
- Mizukage-sama! - üdvözötle szerény fejhajtással a magas, maszkos férfi a vendéget, amint a másik is így tett.
- Úgy halottam, a tárgyalások lezáródtak Sunagakuréval.
Pein bólintott.
- Kazekage-sama végül, régi ellentéteinket félretéve beleegezett, hogy felkészítsen egy csapatot az Akkoribanra való utazásra. Heteken belül ideküldheti őket. Az űrhajó jelenleg a végső stádiumában van, már csak az utómunkálatok maradtak.
A Mizukage elégedett, baráti mosollyal bólogatott. Fiatalos arcán egyetlen jele volt hajszolt életének: kialvatlan, sötét szemei. Félrövid, fekete haját néha kisöpörte a szeméből, amelyek egy másik világból jött lánggal ontották magukból a közelgő bosszú édes ízét.
- Hogyan fogjuk értesíteni a többi száműzöttet? - kérdezte a magas férfi.
- Nyugalom, Tobi. Mindenképpen megoldjuk. A legfontosabb most a saját problémánk, am úgy látszik, kezd megoldódni.
Odaállt a fekete hajú férfi mellé az ablakhoz, és ő is kinézett.
- Lassan tíz éve, hogy a háborút elvesztettük odakint. Alig várom, hogy újból találkozzam a rég társaimmal, jobban, mint bárki más ezen a bolygón. De jelent esetben... nem tehetünk mást, mint hogy megpróbáljunk a jelenlétünket titokban tartani, és titokban a többiek tudtára hozni. Nem tudom élnek-e még. Nem tudom, hogy a Birodalmat szolgálják-e, vagy rég lemondtak a reményről. De meg kell próbálnunk. Meg kell próbálnunk.
A fal hirtelen megmozdult. Egy ovális foltban elsötétedett, majd lassan kifolyt belőle egy alak, hasonló sötét kabátban, mint Pein. A vörös hajú odanézett, amint a falból kikászálódott egy zöld ember, akinek testét légycsapószerű növény feste.
- Pein-sama. Egy váratlan vendég érkezett a városba.
- Barát, vagy ellenség.
- Mindkettő. Orochimaru.
A még mindig ajtóban álló nő, akinek úgy látszik a feladata volt, hogy a vendégeket idekísérje, kisétált az ajtón, a zöld férfi pedig a falon távozott. Pein felkönyökölt az asztalra, ujjait összefúzte, és a kézhídnak döntötte orrát.
- A kérdés csak az, hogy úgy jön-e, mint barát, vagy mint ellenség.
Tobi és a Mizukage megfordultak, és most a hátukat mutatták az ablaknak, várva a belépő vendéget. Orochimaru hamarosan meg is érkezett, bár elég hűvös fogadtatásban volt része. Inkább gyorsan megszólalt csípős, reszelős hangján.
- Úgy döntöttem békejobbot nyújtok egy időre.
Kertelés nélküli felajánlása egy ideig válasz nélkül maradt. Ahogy lassan körül nézett a szobában, a hátára kötött lila kötélcsomó lassan lengett körbe.
- És milyen feltételekkel? - kérdezte Pein ujjainak rengetege mögül. Lila körmei most egymást kaparták.
- Szabadkezet kapok a Chikyuun kívüli világot illetően.
A vörös hajú férfi szemei összehúzódtak, majd a Mizukagéra vetültek. Az viszonozta a kétkedő tekintetet, majd Orochimarura nézett, aki hosszú, ápolatlan haja mögül féloldalasan megdöntött fejével nézett vissza.
- Legyen. - bólintott a kék ruhás férfi, mire Orochimaru rögvest elvigyorodott - Készíts fel egy osztagot a bolygón kívüli műveletekre. Ha mégsem állnád a szavad... ne számíts kegyelemre.
Orochimaru állta a Mizukage pillantását. Végeredményben nem is az ő szemeitől félt, hanem Peinétől. És az abban szunnyadó Rin'negantól. Gondterhelt arccal fordult meg, és kisietett az utcán várakozó testőreihez.
- Én nem bízok meg benne. - mondta ki véleményét rögtön a vörös hajú férfi, majd a Mizukagéra nézett.
- Megnyugodhatsz, gondoskodtam róla, hogy ne árthasson amíg be nem fejeztük ezt az ügyet.
Pein felállt, és az ablakhoz sétált, hogy ő is a távoró Orochimarut nézze.
- Benne nem bízom, de benned igen, S'hoa-sama.