Sssseggvakkkrró

[Grimi]

A hat napból négy már eltűnt a horizonton, és szép lassan sötétedni kezdett, de csak hogy egy óra múlva az elsőnek lenyugvó nap felkeljen a túloldalt.
A bolygó őshonos lakói, a szőrös, négy és fél méter magas majmok, vagy ahogy magukat hívták, a wakkkyyyekkkuuayyeakk már hozzászoktak ehhez a nem túl változatos ciklushoz, lévén, hogy mindig is itt éltek. De ezek a wakkkyyyekkkuuayyeakk - de nevezzük csak őket egyszerűen vukiknak, mer' az úgy egyszerűbb - nem csak hogy hozzászoktak ehhez, de igazából nem is különösebben zavarta őket, hiszen az eget verdeső fák közt éltek, ahol állandó volt a félhomály. Leszámítva azt az egyetlen egy órát, mikor mind a négy nap eltűnt a horizonton, mert ilyenkor teljesen vaksötét lett, és a vukik jajveszékelve rohangásztak egyik fáról a másikra, keresve a villanykapcsolót. Aztán egyszercsak megjelent egy nap az égen, és megnyugodtak. Mindannyian abban a tudatban maradtak, hogy valamelyikük visszakapcsolta a lámpát.
De hogy eloszlassuk a most keletkező tévhitet a kedves olvasóban,a vukik közel sem voltak ostobák, legalábbis nem annyira, mint amennyire ez első ránézésre látszott rajtuk. Inkább voltak azok ostobák, akik ideérkezve kezdték el kutatni a Jetit.
Szóval ezek a vukik egész okosak voltak, épp csak a sötétben féltek, elvégre az nem volt olyan megszokott nekik. Bár az évezredek során legalább hatmillió óra sötétséget átéltek, valahogy nem szoktak egészen hozzá. Főleg, hogy meghaltak mielőtt megszokhatták volna. Egyszer fordult csak elő, hogy az egyik vuki nem ijedt meg a hirtelen sötéttől. De sajnos a következő pillanatban elütötte egy pillangó.
Ezután a szomorú eset után a vukik mégjobban félni kezdtek a sötéttől, mert úgy hitték, ha nem félnek eléggé tőle, akkor az meggyilkolja őket valami módon.
A vukik fővárosa a Sssseggvakkkrró volt. Nagy, sokemeletes település volt, nagy rakás lifttel, melyet a fák tetejére épített napelemek üzemeltettek. Mert hát tényleg nem voltak ezek olyan ostobák, hogy ne tudják felfedezni a napelemet, és a liftet.
Miután szépen felmentek a negyvenötödikre, leheveredtek ágakból és füvekből összetákolt ágyaikba, és betakaróztak az állatbőrőkből készült takaróikkal. Aztán elfújták a fáklyákat, és sikítottak a félelemtől.
Aztán miután valaki újra felgyújtotta a fáklyákat - és gyakran egy-egy emeletet is mivel minden fából volt - megnyugodhattak és aludhattak.

Csókapanka a füle tövét vakarászva lépett a liftbe. Igazából nem tudni hol található a sok szőr alatt ez a hely, de ez most a legkevésbé sem zavarta a vukit.
Megigazította a szőrébe fűzött megannyi gyöngysort, és masnit, aztán megnyomta a 32. emelet szintjét jelző kőből faragott gombot. A lift nyikorogva indult el felfelé, miközben leeső ágak, és szerencsétlenül járt szerelő vukik kétszáz éves csontjai pattogzottak a felvonó tetején. Csókapanka nem nagyon foglalkozott vele, épp rúzst kent fel szemhéjára ugyanis. Szeretett jól kinézni, ezért vette meg attól a vihogó kereskedőtől azt a nagy rakás szépítkezési kacatot a minap. A reakciókból ítélve sokakra máris hatással volt a változás. Egyik-másik vuki miután meglátta legyalogolt a párkányról a többszáz méter magasságból, vagy simán a másikba állította a csavarkulcsot.
A törzsfőnök hívta magához, akit mindig is nagyon kedvelt, hisz olyan nagy és erős, és hát neki is van egy csomó gyöngy a szőrébe. Igaz, azok harci gömbök, és hasonlók, de talán nem lehet megkülönböztetni az ő piros, halvénykék, és rózsaszín színben tündöklő, villogó, és zenélő gyöngyöcskéitől. A benyomás fontos - mindig is így vélte. Kicsit megigazította a tamponokból fűzött nyakláncát, aztán felnézett a lift számlálójára. Apró kis ágacskák gurultak egyik oldalról a másikra benne.
*Elromolhatott.* - gondolta vállrándítva Csókpanka, noha az elmúlt száz évben sosem látta működni azt.
Nagy sokára - mire véget ért a sötétség, és felkelt az első nap - felért a 32-re. Körülnézett, és miután senkit se látott, kicsit szomorkásan lépett ki a folyosóra, melynek falát gizka prémekkel borították be. A vuki kicsit esetlenül elindult, és meg sem állt, míg el nem ért egy jókora, papírból készült ajtót. Szerette a papírajtókat, mert fából voltak, de mégsem fájt beléjük ütközni, mikor figyelmetlenül haladt a folyosón, a gizka bőrőket nézegetve. Most ugyan más volt a helyzet, de csakazértis nekiment az ajtónak, hogy nehogy ellenséges szándékúnak vélje őt a törzsfőnök, amiért használja a kilincset.
Belépve rögtön kiszúrta Tarrfeyy nagyfőnököt, aki nemcsak hogy tele volt aggatva azokkal a korábban említett harci gömbökkel, de még kopasz is volt a feje tetején. Ez lehetett a szexepilje, épp csak senkinek nem tetszett.
Tarrfeyy hunyorogva nézett az ajtó felé, mely darabokra szakadva hullott a parafa padlóra. Aztán elkerekedett a szeme.
- Vrrarr! Wrreea Ruuauaae! //a továbbiakban működésbe lépik az autómata fordító berendezés// - Csókapanka! Jó látni téged, de ííígy..!
Úgy tűnt Tarrfeyy nagyfőnök mindjárt elhányja magát.
- Tuudom, te kis huncut! - legyintett pironkodva Csókapanka, majd közelebb lépett a társasághoz - mert igen, Tarrfeyy nem volt egyedül.
Szemben vele két alak ült, két ember; első ránézésre.
- Ülj le, Csókapanka - mutatott a sarokba Tarrfeyy, aztán ő is leült újra, ugyanis mikor fajtársa berontott, felpattant, és kis híján a számszeríjához kapott, hogy szanaszét lője a behatolót. Aztán persze belátta, hogy vendégek előtt nem kéne elővennie. Lőni vele meg pláne nem.
- Öhm.. hát jó - tért napirendre a történtek felett a vuki főnök - - Miben segíthetek?
Az egyik ember erre musszogni kezdett.
- Nincs répád?
A kérdés kicsit meglepi a vukit. Van neki, de az előbb is megfogadta, hogy nem kapja elő társaságban. Úgyhogy inkább félreteszi férfiúi becsületét, és úgy válaszol:
- Nem, nincs.
- Picsába.
Tarrfeyy megvakargatja erre tarr fejét, és közelebb inti magához Csókapankát.
- Nem tudom mire készülnek, de kérték, hogy rendeljem ide a legsz.. legjobb pilótámat.
- Akkor hívjam ide? - teszi fel a számára egészen logikusan hangzó kérdést Csókapanka.
- Nem kell, már itt van.
- Hol?
- Hát itt!
- A vázában?
- Nem, te ütődött..!
- Nincs is váza, hehe..
- Milyen váza? Nem, figyelj..
- Óóóó, tudom már, tudom!
- Mit tudsz? Csókapanka, én épp azt..
- A váza alatt van! Ugye, ugye?
- Nem, te szerencsétlen, te vagy az!
A férfi erre abbahagyja a musszogást.
- Eeez? - kérdi döbbenten. Szemével végignéz Csókapankán, és láthatóan elkönyveli magában, hogy soha, egy pillanatra sem hajol előre a jelenlétében.
- Csókapanka a legjobb pilótáink egyike. Sőt, igazából ő az egyetlen köztünk, aki tudja mi az hogy.. ööö.. mi is az a szó, Csókapanka?
- Kormány?
- Igen! Az.
A férfi kicsit még pislog, aztán megrántja a vállát, és a mellette ülő felé fordul.
- Mit gondolsz?
- Megteszi - érkezik a kurta felelet.
- Oké, elvisszük - fordul vissza a férfi Tarrfeyy felé. - De csakis garanciálisan.
- Rabszolgára nincs garancia - vágja rá Tarrfeyy.
- Használati utasítás?
- Elemet se adunk.
- Elem? Az is kell bele?
- Hát persze! Mit gondolt?
- De hát nem is droid..
- Persze hogy nem, de szereti az elemet feldugni magának.
- Erről leszoktatom, az fix.
- Kit kell leszopni? - pislog Csókapanka, aztán megint elpirul.
A férfi erre megint musszogni kezd.
- Adjatok már egy répát!
A mellette ülő másik alak erre benyúl a ruhája alá, és előhúz egy répát, és átadja a férfinek, aki nyomban - a várakozással ellentétben - bele is harap. Aztán csak csámcsog.
Ezúttal a társa szólal meg. Kicsit még nézi a répát rágcsáló férfit, aztán Tarrfeyy felé fordul.
- Még nem sikerült leszoktatni róla. Hála erőmnek sikerült visszadnom való alakját, de a szokásai még.. kicsit.. furcsák.
Tarrfeyy erre megint vakargatni kezdi a fejét, és jobban megnézi magának a répát majszoló férfi társát. Apró, vékonyka alak, amolyan anyámasszony katonája típus, akinek kopasz feje van, melyet egy kék nyíl ural.
- Jó a tetkód - mondja neki, miközben meghámoz egy banánt. Csókapanka élvezettel nézi. A banánt.
- Tulajdonképpen spirituális jegy és.. na de mindegy, ezt úgyse értenék.
- Amúgy te ki az ördög vagy?
- Én? Háát.. a háborúkban harcoltam, és Revan tábornoka voltam.. de a régi nevem már elhagytam, és most elhatároztam, hogy visszatérek küldetésemhez, és megmentem a világot.. mármint az univerzumot. Aang - nyújtja ki apró kezét a vuki nagyfőnök felé - Én vagyok az Avatár.
- Jó neked - hagyja annyiban Tarrfeyy, és a férfihez fordul. - Szóval, megegyeztünk? Azt mondta szüksége van egy pilótára a hajójához, hát itt van. Olcsón megszámítom, sőt ha kell fizetek is, csak vigyék.
A répa szép lassan elfogy - ahogy Csókapanka reménye is, hogy megkaparintsa magának - így a férfi végre szóhoz jut.
- Rendben van.
Előredől, és kicsit kirázza arcából a válláig érő kusza, sötétlila tincseket. Szeme megvillan, ahogy előrenyújtja kezét, hogy az alkut letisztázhassa.
Tarrfeyy boldogon szorongatja meg a kinyújtott jobbot, aztán felpattan és a másik vuki felé fordul:
- Csókapanka, mostantól ezekkel az öhm.. úriemberekkel tartasz. Ők a gazdáid - aztán látva a transzvesztita vuki szomorú fejét hozzáteszi: - Biztos van még egy csomó répájuk!
Azzal fájdalmas, de nagyon rövid, és Tarrfeyy számára igen kellemetlen búcsút vesznek, miközben Aang a társa felé fordul.
- Nos, lassan mindennel megleszünk.
- Eggen.
- De szükségünk lesz még valakire.
- Eggen.
- Aztán végre megkereshetjük a barátaidat is.
- Eggen.
- És ugye Katarát is megkeressük?
- Lófaszt.
- Franc.. na mindegy. Megesküdtem, így hát követlek, Grimedth.