Poinimerina

[Amy]

A sűrű erdőben egy árva nesz sem hallatszik, mintha még a madár se járna erre. Márpedig ez óriási tévedés, ugyanis ebben az erdőben igen nagy a tolongás. Már ami az itt élő fajokat, és példányszámukat illeti. De úgy konkrétan nem szoktak tolongani, elég békések ahhoz, hogy valami ilyesmi legyen itt. Ezt persze tudta az is, aki halkan lopakodott a félhomályban, ügyelve arra, hogy semmilyen neszt ne csapjon. Feleslegesen ügyelt, ugyanis az aljnövényzet tökéletesen elnyelte lépteinek hangját, akkor is ha futott volna. De fő az óvatosság. Legalábbis most nem árt. A felderítő most kilépett a világosba, már ha annak nevezhetjük a sűrű lombok által kevésbé megszűrt fényviszonyokat. Ha épp erre vetődött volna valami, vagy valaki akkor bizony alaposan meglepődött volna, ugyanis a kislány (mert az volt) egyáltalán nem illett ebbe a környezetbe. Leginkább az öltözete volt az ami kirívott, azért nem sok miniszoknyás, pántnélküli topos, térdig érő csíkos zoknis emberke rohangál az erdőkben. Ám Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrindrobllantyssiliogogogoch Tamatave épp ezt tette. Illetve nem, mert nem rohangált, hanem lopakodott. Illetve már azt sem, ugyanis megállt. Bár azóta már leült egy fa tövéhez. Térdeit felhúzta, karjával át is ölelte őket, míg a fejét hátrahajtotta, és becsukta a szemét. Így láthatóvá vált a szokatlan (más számára, ő neki teljesen normális volt, hogy totál feketére és vastagon van kihúzva a szeme) sminkje….is, meg más is….de épp senki nem járt erre, hogy lássa a látható dolgokat. Az így pihenő emo-girl-t egy hirtelen felhangzó sivítozás zavarta meg. Rögtön fel is pattant, hogy aztán a földre vesse magát, és kúszni kezdjen a hang irányába. A földön keresztben heverő hatalmas fatörzset spécizte ki magának, és gyakorlott mozdulatokkal kúsztatta el magát odáig. Látszott rajta, hogy nem először kúszik olyan miniszoknyában, hogy hajaj. A fekete-szőke hajú lány óvatosan kikémelt a farönk mögül, és bizony azon nyomban szapora pislogásba kezdett attól, amit látott.

Az Andor bolygó holdját (melyet szintén Andornak hívtak, azta de logikus…sőt a bolygó már meg se volt, de azért még így szerepelt a nyilvántartásban melyet emo-girl-ünk átböngészett) sok furcsa faj lakta. Ám mind közül a legfurcsábbak a gumimacik voltak. Valaha ők is az wokok közé tartoztak, és ugyanúgy állandóan répával jártak mindenfelé. Mert bizony elengedhetetlen volt, hogy óránként egyszer ne legyen bennük répa. Akkor bizony nagy baj lett volna! Ám sok sok évvel ezelőtt történt valami, ami miatt pár wokok elhagyta a csapatból, és a hold másik oldalára mentek, új csapatot alkottak, sokasodtak és gumimacikká váltak. A legszembetűnőbb különbség az volt, hogy a gumimacik mindenféle színes gumit hordanak a fejükön. Egész egyszerűen a homlokukba húzzák, és sapkaként alkalmazzák. Hogy hogy tettek szert a gumikra az mindmáig rejtély, mint ahogy az is, hogy abból a pár darabból, amit találtak, hogy lett hirtelen ilyen sok. Persze a gumimacik is a fákon laktak, függőhíd is volt, ám ezek is fel voltak díszitve színes, illatos, ízesített és még kitudja milyen gumikkal. A gumimacik főmuftija őrizte a sok sok gumit, nála mindig volt pár darab, éés ő volt az egyetlen, aki fekete színű bordázott gumit viselt.

Llan (a földön heverő lány beceneve) épp a gumimacikat pillantotta meg, ahogy egy eperízű gumi felett vitatkoztak.
-Juj, honnan szerezted Amba?-visította az egyik gumimaci, aki a hangjából ítélve lány volt. Bár a gumimaciknál ezt nehéz megállapítani.
-Attól az idegentől, aki a Ravolo (a főmufti rangja gumimaci nyelven) házában van. –visította vissza Amba, aki kétség kívül fiú gumimaci volt. A nőnemű vágyakozó pillantást vetett az Amba kezében pompázó gyönyörűséges darabra.
-Naa, add nekem. Olyan jó illatú, és finom is. Kééérlek.
-Dehogy adom. És ne nyalogasd a gumimat, amíg nincs rajtam!- felelte Amba igen mérgesen, ugyanis a gumimaciknál nagyon komoly sértés volt, ha egy másik akkor nyalogatja a gumit, amikor nem a fejükön hordják, hanem máshol, vagy ha nem is hordják, csak úgy van valahol.

Llan szaporán pislogott a kihallgatott beszélgetéstől. Ez nem szerepelt a nyilvántartásban! Azt tudta, hogy vannak gumimacik, meg azt is, hogy milyen gumijuk van. De ez az új fajta bizony új volt neki is. Fel is fordult szegény kislánynak a gyomra az émelyítő szagától, ami a gumimacik szerint isteni volt. A gumimacik közben odébb vonultak, Llan is visszakúszott a helyére, és gyorsan felvette a kapcsolatot a felettesével.
-Jelentést kérek felderítő.
-Igenis! Jelentem, hogy nagyon furcsa dolog zajlik a gumimaciknál. Új fejfedő jelent meg. És egy idegenről beszéltek.
-Új fejfedő? Na ezúttal mit szedtek össze?
-Valamilyen illatosított, ízesített darabot.
-Igaazáán? Azonnal szerezzen egyet, és hozza el a bázisra. Feltétlenül meg kell vizsgálnunk! Lehet, hogy veszélyes.
-Na de az idegen…azzal kéne inkább foglalkoznunk nem?
-Micsooda? Hogy merészel ilyen hangon beszélni a felettesével?
-Uram, úgy vélem nem holmi eper ízű gumival kellene foglalkoznunk. Hanem az idegennel.
-Maga csak ne vélekedjen. Hozzon egy olyat, ez parancs.
-Nade..-kezdett bele Llan, ám a kapcsolat megszakadt. Kissé bosszúsan ült vissza a földre, mivel teljesen biztos volt benne, hogy a fenyegetést az idegen jelenti számukra, nem pedig az új szerzeményük a gumimaciknak. De hát a főnöknek mondhat, amit akar. Látszik, hogy protekcióval jutott oda, ahol van.
-Akkor is megnézem én azt az idegent.-döntötte el Llan, majd óvatosan elkezdett kúszni arrafelé, amerre a gumimacik mentek.

Nem túl messze onnan, egy fakunyhóban Amy hevert az ágyon. Vagy valami hasonlón. Lassan ébredezett, kéjesen nyújtózva akár egy macska miután egy jó adag tejszínt fogyasztott el. Bizony neki is remek élményben volt része, de annak semmi köze se a tejszínhez, se macskához. Egy metálos egyénnek annál inkább. Boldog vigyorral az arcán körbenéz, de nem ismerős neki a hely. Persze ezen nem csodálkozik, hiszen nincsen abban semmi furcsa, ha egy vadidegen helyen ébred fel, egy vadidegen mellett.
-Miafe..-kiált fel Amy hirtelen, ugyanis megpillant a szobában egy másik lényt, ami egyáltalán nem hasonlít a metálos srácra. Márpedig ő világosan emlékszik arra, hogy vele volt, nem pedig egy szőrös kicsi medvére, akinek a fején…ótejóég, fekete bordázott gumi van??? Amy szája tátva marad, mert bár látott sok furcsa dolgot, de ilyet még nem. Sikeresen rájön arra, is hogy tényleg fogalma sincs arról, hogy hol van.
-Ki vagy? Mit akarsz? És hol vagyok?
-Ó hát felébredtél Istennő? Én Ravolo vagyok, a gumimacik főnöke. Poinimerinában vagy, a mi kicsiny városkákban. –felelte sugárzó mosollyal a maci. Amy csodálkozása nőttön nőtt, főleg mivel leragadt az istennő kifejezésnél. Többször hallott már hasonlót, de általában eddig tett is érte valamit. Most pedig kizárt dolog, hogy bármit tett volna ezzel a macival.
-Poi..hol? Miért szólítasz Istennőnek? Hogy kerültem én ide?
-Poinimerinában. Az Andoron. –hangzott készségesen a válasz, amit ezúttal meg is értett Amy. Sőt már hallott is az Andorról, és tudta, hogy bizony elég messze van a Földtől, ahol eddig volt.
-Idehoztunk. Egy különítményünk épp a Földön volt, hogy sapkákat vegyenek, amikor az egyik épület ablakán át megláttak Téged, Istennő. Egy méltatlannal. –Amy elsápadt a magyarázat hallatán. Meglesték a macik!! Miközben…Aközben!!! A szemét kukkoló népség!!!! Azt persze még mindig nem tudta, hogy mitől lett ő istennő, így rákérdezett újra.
-Miért hívsz Istennőnek maci?
-Azért mert az vagy. Meg volt jósolva, hogy valahol valamikor rátalálunk arra a nőre, aki rengeteg felbecsülhetetlen értékű sapkát hord magával. És ismeri a titkot, hogy honnan kerültek ezek a bolygónkra.
-Na várj egy kicsit.. Szóval azért vagyok istennő mert van egy rakat kotonom? Nem tudjátok hogy kerültek ide? Biztos az emberek hozták ide.
-Koton? Szóval ez a nevük. Ó köszönöm Istennő. –hálálkodott a gumimaci, Amy lábát csókolgatva. Ami elég bizarr volt, legalábbis Amynek.
-Emberek? Elképzelhető. Az erdőben találtuk őket, volt amelyik be volt csomagolva, biztos, hogy ne sérüljön. Olyan is akadt amiben tej volt. Nem is értettük, hogy miért kell a sapkába tejet rakni. Nagyon kellemetlen volt úgy hordani őket, úgyhogy kimostuk. Kérlek bocsásd meg nekem, de a mostani sapkámat tőled kértem el. A régi már nagyon megviselt volt, tele lyukkal.
-Micsoda? Az az enyém? –fakadt ki a főhősünk, miután sikerült az öklendezését visszatartania, miszerint a macik használt kotont húznak a fejükre. Sajnos sikerült elképzelnie a dolgot. Még a kimosás előtt. Nem volt jó ötlet elképzelni, nagyon nem.
-Ó igen, Istennő. Nem ennél valamit? –kérdezte Ravolo, majd ki is tessékelte Amyt a kis házból, és elindult egy függőhídon lefele. Amy persze csak bámult, mint borjú az újkapura, mivel tériszonya volt, és elég magasan voltak. Hogy hogy jutott le onnan, arról bizony elképzelése sincs, de lejutott. Odalenn már várta is egy gumimaci, egy nagy halom répával. Mivel még mindig csak répán éltek. Amy kissé szomorúan kezdte el rágcsálni a zöldséget, nem rajongott a vega kosztért, nem volt ő nyúl.

Eközben igen közel innen Llan mászott lefelé a fáról. Mivel felmászott egyre, hogy kihallgassa a gumimaci és Amy beszélgetését. Teljesen biztos volt abban, hogy az a nő veszélyes. Bár az akaratán kívül került ide, és semmi jelet nem mutatott arra, hogy a nagy emo haditervre igenis veszélyt jelent. Valahogy kapcsolatba kell lépnie vele. Már csak az epres gumi megszerzése miatt is. Ezt eldöntve a fáról leérve elindult a répát eszegető átmenetileg magára maradó Amy felé.

Főhősünk még mindig a hülye répát ette, bár már kezdett nagyon elege lenni belőle. Csúnya pillantásokat vetett a környező gumimacikra, mivel az összes őt bámulta. Elég lengén volt mondjuk felöltözve, de a hülye medvék nem azt nézték, hanem ahogy evett. Azt pedig nagyon utálta Amy. Nagyon nagyon. A gumimacik szerencséjére valami kürtszerű izé szólalt meg, így eltakarodtak valahova, biztos nagygyűlni. Ennek örömére a magára maradó Amy a bozótba dobta a fél répát, és gyors léptekkel elindult valahova, ahol talán nem találják meg olyan könnyen a gumimacik. Ekkor több dolog is történt. Ám ezen a bolygón csak egy olyan ami lényeges. Mégpedig az, hogy Llan kilépett a sűrű erdőből, és rábámult Amyre. *Hát ez meg hogy kerül ide? * Gondolta Amy, majd visszabámult a kislányra, és megállapította, hogy totál nem ide illik, és nagyon furcsa hogy itt van. Bár ma minden nagyon furcsa Amy szerint.
-Szia kislány. Mit keresel te itt?
-Szia. Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrindrobllantyssiliogogogoch vagyok. Nem tudom. Egy hatalmas szörny elől menekültem be az erdőbe, és eltévedtem. –közölte Llan lehangoltan és elkeseredetten. Amy rögtön megsajnálta szegény lányt, el is indult feléje, hogy megnyugtassa. Azonban pár lépésnyire a lánytól megtorpant. Ugyanis eljutott az agyáig, hogy a lány nem választ rendesen a kérdésére. Az rendben van, hogy egy szörny elől menekült, de mégis, hogy kerülhetett egyáltalán erre a bolygóra? Mert hogy itt nem élnek emberek az aztán biztos.
-És hogy kerültél ide az Andorra?
-Andor? Hát ott vagyok? Nem tudom. Egyszercsak itt ébredtem fel, egy kőhöz kötve. És te ki vagy? Te is menekülsz a szörny elől?- folytatta a hazudozást igen meggyőzően Llan.
-Amy Scarano vagyok. Nem, engem a gumimacik raboltak el, hogy az Istennőjük legyek. A Földről cipeltek ide.

Llan elégedetten mosolygott a szerencsétlen kislány álarca alatt. *Ez a nő nem túl okos, könnyű dolgom lesz vele. Lehet, hogy nem lázadó, de könnyen ki fogom szerdni belőle, hogy mit tud.* Futott végig a fején a gondolat. Határozottan szerette ezt a munkát.

*Valami nem stimmel ezzel a kislánnyal. Jobb lesz ha vigyázok vele.* Egy újabb gondolat, ezúttal Amytől. Majd indítványozta Llan-nak, hogy talán keressenek egy kevésbé nyílt terepet, ahol hemzsegnek a gumimacik. Így gyorsan átrohantak a térszerű valamin, és mivel jobb ötletük nem volt, így szépen visszamentek a főmufti kéglijébe, ami eléggé elkülönülten állt a többi mellett, mármint a fa amire építették a házikót. Amy első dolga az volt, hogy valami normális ruhát magára aggatott, majd leült a kis asztalhoz, a kislánnyal szemben, és kíváncsian várta, hogy folytassa a történetet…