Post by Val on Nov 2, 2008 17:29:04 GMT 1
- Ötös tiszt, Stinklepink, jelentem, a kávéja kész, uram, jelentem. - tisztelgett az alacsony kukuka, amint a felettesénél megjelent egy barna, eldobható műanyagpohárban gőzölgő kakaóval.
- Nem forró? - kérdezte a kapitány.
- Jelentem, uram, nem forró, uram.
- Akkor óvatosan add ide - nyút érte érdekes kéztartással a kapitány - mert most festettem ám a körmömet, és hogy ne ragadjak össze. Köszikém.
A kapitány alig két centivel volt magasabb Stinklepinknél, és most két kezével tartva a poharat, óvatosan iszogatott, és néha fújta a körmeit, amitől mindig kicsöpögött egy kevés kakaó a földre.
- De hát ez nem is kávé! Én kávét akarok, lécci!
- De kapitány uram, jelentem, az anyukája az mondta, hogy, jelentem, nem ihat koffeint a kapitány, jelentem, uram!
- Jajj, de ari vagy[/i] - mosolygott szívből a kapitány - de én nem koffeint akarok inni, tudod, hanem kávét. Lécci!
Visszabűvészkedte Stinklepink kezébe a műanyag poharat, aki összetolt szemöldökkel igyekezett rájönni, hogy méhis hogyan marad alul ebben a párbeszédben. Végül ezt a rangkülönbségre fogta, és elment egy újabb pohár kakaóért.
- Jelentem, uram, jelentem, hogy elfogyott a kávé, ezért csak kakaó van, jelentem, uram.
A kapitány ismét elvette az új poharat, és szürcsölgetett belőle, majd a kakaó felszínére beszélt.
- Olyan szomi, ugye, hogy itt vagyunk messze, és nincsen kávé, mert hát hogy itt vagyunk, és kísérletet csinálunk, meg minden ilyen, és messze vagyunk a kávétól.
A kapitány leejtette a poharat, és csuklói és pár könnycsepp segítségével elmaszatolta a nemrég felmázolt szemfestékét, a kakaó pedig szertefröcskölődött a padlón. Stinklepink átlépett a pocsoján, és megölelgette a kapitányt, aki máris jobban lett.
- Ötöstiszt-Stinklepink, ezt megnézed, lécci? - mutatott egy monitorra - Itt ez mi? Itt villog, és nemtom.
Az ötös tiszt arca elfehérült, mert eddig zöld volt.
- Kapitány, uram, jelentem, behatoltak a hajóba, jelentem, uram, jelentem!
A kapitány és Stinklepink feltartott kezekkel rohangáltak egy ideig a parancsnoki hídon, szertehordva a kakaót, majd szóltak a hatodik tisztnek, hogy hatolja ki a behatolókat. A hatodik tiszt, Rashkelhash olyan magas volt, mint ők ketten egymás hátán, és olyan széles, mint ők ketten egymás mellett. Nem sokat beszélt, azt is csak a falnak, amikor nekiment.
S'hoába visszaáramlottka az emlékek. Hirtelen ismerős boldogsággla töltötte el, ahogy a semmiből felbukkanó hajó falán keresztül beszögeződött a sajátjuk. Nagyot sóhajtott.
Gaara szomorkásan esett le a falról, amiért őt használták légzsáknak, kihasználva szebezhetetlenségét.
- Most mi legyen, Mizukage-sama? - kérdezte Pein, akinek teljesen új volt ez a közeg.
S'hoa odament a földön heverő Gaarához, majd megpróbálta megpörgetni a mellette fekvő homokoskulacsot, de az nem nagyon akart megmozdulni. Ezért inkább Gaarát pörgette meg, aki könnyebbnek bizonyult. Miután szegény Kazekage párszor beverte a fejét a homokoskulacsba, majd S'hoa lábába is, hogy végre abbahagyja a pörgést, megállt, a folyosó egyik irányába mutatva.
- Arra megyünk.
Pein felsegítette Gaarat, Orochimaru pedig, aki egész eddig meglapult, követte őket. Nem sokáig, mert ekkor az arcába meredt egy lyuk. A rossz oldala az volt a dolognak, hogy a lyuk másik felén egy hatalmas plazmamordály volt. Orochimaru meglepődött, mert még nem látott ilyet, S'hoa pedig Gaara háta mögé bújt, mert ő már igen. Gyors kézjelekkel a többiek tudtára adta, hogy tegyenek ők is így.
Rashkelhash meghúzta a ravaszt, majd megtántorodott, hiszen nem számított arra, hogy ekkorát fog vakuzni a fegyver. Miután kitisztult a látása, meglepődve vette észre, hogy az ellenséges hajó eltűnt, a saját hajójuk belső fele szépen felperzselődött, de az előtte álló emberek meg sem sebesültek.
Gaara már teljesen ki volt, hiszen ennyi fizikai megpróbáltatástól még Chuck Norris is kimerülne. Ami persze nem volt igaz, de Gaara ekkor még nem ismerte Chuck Norrist.
Rashkelhash úgy döntött, hogy az elpusztíthatatlan ellenfeleket elviszi a feletteseihez, hátha azok tudnak velük mit csinálni. Menekülési időt nem adva hóna alá kapta a négy ellenfelét, és elindult a parancsnoki hídhoz.
Mivel Stinklepink és a kapitány nem voltak hajlandóak a veszélyes betolakodók közelébe menni, ezért Rashkelhash végül, egy negyedórányi terem-egyik-végéből-a-másikba-kiabálás után bedobta őket egy szép nagy dobozba. Miután a shinobik megpróbálkoztak a dobozból való kitörésben, ami pár perc visszapattanó-tűzgolyó-előli-menekülésben merült ki, belenyugodtak, hogy megvárják, amíg egy diplomáciai delegáció próbál kommunikációt létesíteni velük, és akkor jól átjárhatnak az eszükön, átvehetik a hajó felett az irányítást, elmehetnek Coruscantra, megmenthetik a Galaxist, és ihatnak valami ütőset.
Ám ehelyett csak a doboz falain kezdtek valami furcsa jelzések világítani.
Rukia félig már kint volt a vécéablakból, miután egy kellemetlen helyzetben érte a becsapódás, és telepisilte a padlót, és a saját alsóbbik alsóneműjét. Szitkozódva tolta ki magát, ám az ablakkeret nem engedett. Hirtelen furcsa hangot hallott a háta mögül, amit egy nagy villanás követett.
- Shakkahō! - kiáltotta, és megpróbálta démon mágiával kilöni maga körül a keretet.
Miután feltápászkodott a földről, elégedetten látta, hogy a háta mögött elsütött fegyver nagy pusztítást képes véghezvinni, de az ellenfelekre nem túl hatásos. Az már kevésbé szolgált a megelégedésére, hogy a bugyija még mindig a bokáján ficegett.
Miután ezt a kis problémát kiküszöbölte (nem, rosszul gondolod, felfelé húzta, nem pedig lefelé tolta), idegesen valami ruharaktárszerű hely után kutatott, hiszen nem volt túl kellemes a nedves bugyi.
Hamarosan beszélgetést, és cipőkopogást hallott, ezért gyorsan elbújt egy olyan tárgy mögé, aminek pontosan olyan formája volt, mint neki. Ezen egy picit csodálkozott, de sok ideje nem volt ezen morfondírozni, hiszen a beszélgetők egyre közeledtek.
- Jajj, jajj, Ötöstiszt-Stinklepink, én tudod, jajj...
- Jelentem, mi az, kapitány, uram?
- Ömm, jajj, ciki ugye? Hogy remélem nem látszik, mert hát ciki, hogy bepisiltem? De hát úgy megijedtem!
A sarkon egy alig tízéves lány és egy nála picivel alacsonyabb, fura, zöld lény topogott Rukia fedezéke felé, majd megálltak, és benyitottak egy ajtón. Miután mindketten fellélegezve távoztak, Rukia előmerészkedett, és beosont a szobába.
Nem igazán erre számított, habár jobb megoldás nem nyílt a számára. Ahova keveredett, egy tízéves kislány ruhatára volt. Rövid kutatás után egy szekrényben talált is egy picit kicsinek kinéző bugyit. Gyorsan letolta sajátját, és már ki is bújt volna belőle, amikor - a feje felől suttogást hallott.
- Ne könyökölj a fejembe.
- De az a sarkam.
- De azzal se könyökölj.
- Itt egy kijárat.
- Ne könyökölj!
- Te fejeled meg mindig a lábam, nem tehetek róla, hogy Gaara lassan megy előttünk, őt meg mindig lökdösnöm kell!
- De Gaara nincs is ébren!
- Akkor azért olyan lassú!
- Ha mégegyet könyökölsz, meglöklek!
- Állok elébe!
- Srácok, izé csajok, itt egy kijárat!
Rukia szemei összeszűkültek, majd a feje fölött lévő szellőzőből négy kislány potyogott a fejére.
Rukia az újonnan szerzett bugyit markolva pislogott körbe.
A hosszú, fekete hajú kislány, minden szégyenősséget mellőzve dobálta le magáról ruháit, és aranyos kacagással ugrott a ruhahalmok közé, hogy mindegyiket felpróbálja. A lángvörös hajú lány a barna hajú vállait rázta, aki úgy látszott, hozzá volt kötözve egy hatalmas kulacshoz. A rövid fekete hajú kislány pedig elkerekedett szemekkel bámult a lábai közé. Mármint Rukia lábai közé.
- Te kis...! - rugta arrébb, majd vöröslő fejjel, pánikszerűen magára erőszakolta a zsákmányát.
A furcsa társaság máris más elfoglaltságba kezdett. Miután A hosszú hajúnak nem sikerült ruhákba bugyolálni a vöröshajú lányt, mert az erősssen kapálódzva ellenkezett, az alélt barnát kezdte öltöztetőbabaként használni. A vörös haj kislány fekete és vörös ruhákat válogatott össze magának, míg a rövid fekete hajú letolt bugyival, álló hejzetben próbálta a fejér a földre rakni, hogy belásson a saját ruhája alá.
Rukia felállt, és egyenként felkapkodta a kislányokat, majd egy szép sorban a földre ültette a őket.
- Ti mit csináltok itt? - kérdezte, hátha ez eloszlatja a zavarát.
- Oh, Rukia-san, csodálkoztunk is, hogy nem találtunk téged.
A shinigami összehúzta a szemöldökét.
- Amíg távol voltál, kislányokat csináltak belőlünk.
- S'ho... S'hoa? - Rukia a szájára nyomta a kezét, és nyüszítő hangot adott ki, szabadjára engedte magát, és hangosan felkacagott. Ezután mindenféle helyen megbökdöste és pöckölte őket, és élvezte, hogy azok nem érnek fel a derekánál magasabbra.
Miután leültek az indulatok, mármint a kislányok, akik elfáradtak az ugrásban, Rukia megkérdezte:
- És hogyan... hogyan lettetek kislányok?
- Úgy tűnik - magyarázta S'hoa, kislányhoz nem illő komolysággal és kézartikulációval - hogy Bill Kaulitz titkos kísérletének szenvedő alanyai lettünk. Valószínű, hogy ellenfeleit akarja így hátrányos helyzetbe hozni, azáltal, hogy ilyen apró testet ad nekik...
- ...a következő fázisba, amikor is - hallatszódott a kapitány közeledő hangja - emokat csinál a kislányokból, hogy neki dolgozzanak, és a kukuknál erősebb egységeket állítson fel! Kicsi elit emo lány osztagok, hát nem édi?
Stinklepink benyitott az ajtón, és megtorpant, ezért a kapitány nekiment a hátának.
- Uram, jelentem, uram, hogy valakik vannak, jelentem, az öltözőben, uram!
A kapitány előlépett az ötös tiszt mögül, és egy idősebb lányt látott, akire három kislány három különböző ruhát aggat. A levegő megállt, csak Gaara csöndes szuszogása hallatszott a sarokból.
- Ööö... - próbálta megmagyarázni S'hoa.
- Az Elit Mini Osztag! - visította a kapitány, és két kezét arcára tapasztva körberohant az öltözőben. Stinklepink követte a példáját. Miután lenyugodtak, a kapitány odaállt Rukia elé.
- Üdvözlöm, jajj, nagyon, a hajómon! A nevem Panni kapitány!
- A... a... nevem, Rukia, és...
- Jajj, Rukia kapitány! Foglaljon helyet! - túrt össze néhány ruhát ülőhely gyanánt. Úgy látszott, a kapitány számára a kapitány volt az elképzelhető legmagasabb szint. Az eszerint újonnan megalakult Elit Mini Osztag tagjai, azaz S'hoa, Orochimaru és Pein vigyázban várták a fejleményeket Rukia mellett.
- Ötöstiszt-Stinklepink! Gyorsan hozz kávét! Ami helyett csak kakaó van, lécci!
- Jelentem, uram, értettem, jelentem! - sipította az ötös tiszt, és elfutott.
- Jajj, de nagy megtiszteltetés, hogy itt van, Rukia kapitány, és az Elit Mini Osztag! És, ha szabad megtudnom, hogy, jajj, mit csinálnak itt?
- Mi... mi... - kezdte Rukia - I... Információs Tiszt! - nézett a másik háromra. Orochimaru és Pein rögtön rámutattak S'hoára, ezzel kijelölve új tisztségét.
- Mi? Mi... ömm... a... felkutatjuuuuk... aaa...
- Az ellenségeket! Jajj! Ahogy Kaulitz kapitány mondta!
Már bizonyos volt, hogy a kapitány számára magasabb tisztség nem létezett.
- Bizony! Igen! - mondta Rukia komoly arccal.
- A bujkáló ellenségeket keressük, akik a Főnix Rendjéből megmaradtak, és most a Galaxisban bujkálnak! - segítette ki S'hoa.
- Ó, jajj! - fogta az arcát a kapitány.
Rukia megpróbálkozott egy trükkel.
- De, ugye, én... ugye magasabb rangban állok, nem?
- De, ó, igen! Jajj, ó, igen, Rukia kapitány. - bólogatott Panni kapitány.
- Akkor a tisztségem... Parancsnok!
- Igen, igen, Rukia parancsnok kapitány!
- És az enyém S'hoa admirális!
- És az enyém Orochimaru bárónő!
- És az enyém Pein királyfi!
Mindenki Peinre nézett.
- Lány. Király... lány? - helyesbített.
Most már csak S'hoa nézett rá furcsán.
- És, jajj, neki mi a tisztje? - mutatott Gaarára a kapitány.
- Rütyütyü. Ő Gaara rütyütyü. - jelentette ki S'hoa.
- Ó, Gaara rütyütyü kapitány!
Panni kapitányon kívül, aki ámulattan nézett a földön szuszogó Gaarára, mindenki a száját fogta, hogy ne röhögjön.
- Akkor! Khkk... Ezennel átveszem a... szhhk... hajó irányítását! - próbálta komoly hangon mondani Rukia, és Panni kapitány átkísérte őket a parancsnoki hídra, ahol Stinklepink jelentette, uram, jelentette, hogy elfogyott a kakaó, és már csak kivilé van.
Éljen Matten, aki megmentette nekünk ezt a postot! Exalt!
- Nem forró? - kérdezte a kapitány.
- Jelentem, uram, nem forró, uram.
- Akkor óvatosan add ide - nyút érte érdekes kéztartással a kapitány - mert most festettem ám a körmömet, és hogy ne ragadjak össze. Köszikém.
A kapitány alig két centivel volt magasabb Stinklepinknél, és most két kezével tartva a poharat, óvatosan iszogatott, és néha fújta a körmeit, amitől mindig kicsöpögött egy kevés kakaó a földre.
- De hát ez nem is kávé! Én kávét akarok, lécci!
- De kapitány uram, jelentem, az anyukája az mondta, hogy, jelentem, nem ihat koffeint a kapitány, jelentem, uram!
- Jajj, de ari vagy[/i] - mosolygott szívből a kapitány - de én nem koffeint akarok inni, tudod, hanem kávét. Lécci!
Visszabűvészkedte Stinklepink kezébe a műanyag poharat, aki összetolt szemöldökkel igyekezett rájönni, hogy méhis hogyan marad alul ebben a párbeszédben. Végül ezt a rangkülönbségre fogta, és elment egy újabb pohár kakaóért.
- Jelentem, uram, jelentem, hogy elfogyott a kávé, ezért csak kakaó van, jelentem, uram.
A kapitány ismét elvette az új poharat, és szürcsölgetett belőle, majd a kakaó felszínére beszélt.
- Olyan szomi, ugye, hogy itt vagyunk messze, és nincsen kávé, mert hát hogy itt vagyunk, és kísérletet csinálunk, meg minden ilyen, és messze vagyunk a kávétól.
A kapitány leejtette a poharat, és csuklói és pár könnycsepp segítségével elmaszatolta a nemrég felmázolt szemfestékét, a kakaó pedig szertefröcskölődött a padlón. Stinklepink átlépett a pocsoján, és megölelgette a kapitányt, aki máris jobban lett.
- Ötöstiszt-Stinklepink, ezt megnézed, lécci? - mutatott egy monitorra - Itt ez mi? Itt villog, és nemtom.
Az ötös tiszt arca elfehérült, mert eddig zöld volt.
- Kapitány, uram, jelentem, behatoltak a hajóba, jelentem, uram, jelentem!
A kapitány és Stinklepink feltartott kezekkel rohangáltak egy ideig a parancsnoki hídon, szertehordva a kakaót, majd szóltak a hatodik tisztnek, hogy hatolja ki a behatolókat. A hatodik tiszt, Rashkelhash olyan magas volt, mint ők ketten egymás hátán, és olyan széles, mint ők ketten egymás mellett. Nem sokat beszélt, azt is csak a falnak, amikor nekiment.
S'hoába visszaáramlottka az emlékek. Hirtelen ismerős boldogsággla töltötte el, ahogy a semmiből felbukkanó hajó falán keresztül beszögeződött a sajátjuk. Nagyot sóhajtott.
Gaara szomorkásan esett le a falról, amiért őt használták légzsáknak, kihasználva szebezhetetlenségét.
- Most mi legyen, Mizukage-sama? - kérdezte Pein, akinek teljesen új volt ez a közeg.
S'hoa odament a földön heverő Gaarához, majd megpróbálta megpörgetni a mellette fekvő homokoskulacsot, de az nem nagyon akart megmozdulni. Ezért inkább Gaarát pörgette meg, aki könnyebbnek bizonyult. Miután szegény Kazekage párszor beverte a fejét a homokoskulacsba, majd S'hoa lábába is, hogy végre abbahagyja a pörgést, megállt, a folyosó egyik irányába mutatva.
- Arra megyünk.
Pein felsegítette Gaarat, Orochimaru pedig, aki egész eddig meglapult, követte őket. Nem sokáig, mert ekkor az arcába meredt egy lyuk. A rossz oldala az volt a dolognak, hogy a lyuk másik felén egy hatalmas plazmamordály volt. Orochimaru meglepődött, mert még nem látott ilyet, S'hoa pedig Gaara háta mögé bújt, mert ő már igen. Gyors kézjelekkel a többiek tudtára adta, hogy tegyenek ők is így.
Rashkelhash meghúzta a ravaszt, majd megtántorodott, hiszen nem számított arra, hogy ekkorát fog vakuzni a fegyver. Miután kitisztult a látása, meglepődve vette észre, hogy az ellenséges hajó eltűnt, a saját hajójuk belső fele szépen felperzselődött, de az előtte álló emberek meg sem sebesültek.
Gaara már teljesen ki volt, hiszen ennyi fizikai megpróbáltatástól még Chuck Norris is kimerülne. Ami persze nem volt igaz, de Gaara ekkor még nem ismerte Chuck Norrist.
Rashkelhash úgy döntött, hogy az elpusztíthatatlan ellenfeleket elviszi a feletteseihez, hátha azok tudnak velük mit csinálni. Menekülési időt nem adva hóna alá kapta a négy ellenfelét, és elindult a parancsnoki hídhoz.
Mivel Stinklepink és a kapitány nem voltak hajlandóak a veszélyes betolakodók közelébe menni, ezért Rashkelhash végül, egy negyedórányi terem-egyik-végéből-a-másikba-kiabálás után bedobta őket egy szép nagy dobozba. Miután a shinobik megpróbálkoztak a dobozból való kitörésben, ami pár perc visszapattanó-tűzgolyó-előli-menekülésben merült ki, belenyugodtak, hogy megvárják, amíg egy diplomáciai delegáció próbál kommunikációt létesíteni velük, és akkor jól átjárhatnak az eszükön, átvehetik a hajó felett az irányítást, elmehetnek Coruscantra, megmenthetik a Galaxist, és ihatnak valami ütőset.
Ám ehelyett csak a doboz falain kezdtek valami furcsa jelzések világítani.
Rukia félig már kint volt a vécéablakból, miután egy kellemetlen helyzetben érte a becsapódás, és telepisilte a padlót, és a saját alsóbbik alsóneműjét. Szitkozódva tolta ki magát, ám az ablakkeret nem engedett. Hirtelen furcsa hangot hallott a háta mögül, amit egy nagy villanás követett.
- Shakkahō! - kiáltotta, és megpróbálta démon mágiával kilöni maga körül a keretet.
Miután feltápászkodott a földről, elégedetten látta, hogy a háta mögött elsütött fegyver nagy pusztítást képes véghezvinni, de az ellenfelekre nem túl hatásos. Az már kevésbé szolgált a megelégedésére, hogy a bugyija még mindig a bokáján ficegett.
Miután ezt a kis problémát kiküszöbölte (nem, rosszul gondolod, felfelé húzta, nem pedig lefelé tolta), idegesen valami ruharaktárszerű hely után kutatott, hiszen nem volt túl kellemes a nedves bugyi.
Hamarosan beszélgetést, és cipőkopogást hallott, ezért gyorsan elbújt egy olyan tárgy mögé, aminek pontosan olyan formája volt, mint neki. Ezen egy picit csodálkozott, de sok ideje nem volt ezen morfondírozni, hiszen a beszélgetők egyre közeledtek.
- Jajj, jajj, Ötöstiszt-Stinklepink, én tudod, jajj...
- Jelentem, mi az, kapitány, uram?
- Ömm, jajj, ciki ugye? Hogy remélem nem látszik, mert hát ciki, hogy bepisiltem? De hát úgy megijedtem!
A sarkon egy alig tízéves lány és egy nála picivel alacsonyabb, fura, zöld lény topogott Rukia fedezéke felé, majd megálltak, és benyitottak egy ajtón. Miután mindketten fellélegezve távoztak, Rukia előmerészkedett, és beosont a szobába.
Nem igazán erre számított, habár jobb megoldás nem nyílt a számára. Ahova keveredett, egy tízéves kislány ruhatára volt. Rövid kutatás után egy szekrényben talált is egy picit kicsinek kinéző bugyit. Gyorsan letolta sajátját, és már ki is bújt volna belőle, amikor - a feje felől suttogást hallott.
- Ne könyökölj a fejembe.
- De az a sarkam.
- De azzal se könyökölj.
- Itt egy kijárat.
- Ne könyökölj!
- Te fejeled meg mindig a lábam, nem tehetek róla, hogy Gaara lassan megy előttünk, őt meg mindig lökdösnöm kell!
- De Gaara nincs is ébren!
- Akkor azért olyan lassú!
- Ha mégegyet könyökölsz, meglöklek!
- Állok elébe!
- Srácok, izé csajok, itt egy kijárat!
Rukia szemei összeszűkültek, majd a feje fölött lévő szellőzőből négy kislány potyogott a fejére.
Rukia az újonnan szerzett bugyit markolva pislogott körbe.
A hosszú, fekete hajú kislány, minden szégyenősséget mellőzve dobálta le magáról ruháit, és aranyos kacagással ugrott a ruhahalmok közé, hogy mindegyiket felpróbálja. A lángvörös hajú lány a barna hajú vállait rázta, aki úgy látszott, hozzá volt kötözve egy hatalmas kulacshoz. A rövid fekete hajú kislány pedig elkerekedett szemekkel bámult a lábai közé. Mármint Rukia lábai közé.
- Te kis...! - rugta arrébb, majd vöröslő fejjel, pánikszerűen magára erőszakolta a zsákmányát.
A furcsa társaság máris más elfoglaltságba kezdett. Miután A hosszú hajúnak nem sikerült ruhákba bugyolálni a vöröshajú lányt, mert az erősssen kapálódzva ellenkezett, az alélt barnát kezdte öltöztetőbabaként használni. A vörös haj kislány fekete és vörös ruhákat válogatott össze magának, míg a rövid fekete hajú letolt bugyival, álló hejzetben próbálta a fejér a földre rakni, hogy belásson a saját ruhája alá.
Rukia felállt, és egyenként felkapkodta a kislányokat, majd egy szép sorban a földre ültette a őket.
- Ti mit csináltok itt? - kérdezte, hátha ez eloszlatja a zavarát.
- Oh, Rukia-san, csodálkoztunk is, hogy nem találtunk téged.
A shinigami összehúzta a szemöldökét.
- Amíg távol voltál, kislányokat csináltak belőlünk.
- S'ho... S'hoa? - Rukia a szájára nyomta a kezét, és nyüszítő hangot adott ki, szabadjára engedte magát, és hangosan felkacagott. Ezután mindenféle helyen megbökdöste és pöckölte őket, és élvezte, hogy azok nem érnek fel a derekánál magasabbra.
Miután leültek az indulatok, mármint a kislányok, akik elfáradtak az ugrásban, Rukia megkérdezte:
- És hogyan... hogyan lettetek kislányok?
- Úgy tűnik - magyarázta S'hoa, kislányhoz nem illő komolysággal és kézartikulációval - hogy Bill Kaulitz titkos kísérletének szenvedő alanyai lettünk. Valószínű, hogy ellenfeleit akarja így hátrányos helyzetbe hozni, azáltal, hogy ilyen apró testet ad nekik...
- ...a következő fázisba, amikor is - hallatszódott a kapitány közeledő hangja - emokat csinál a kislányokból, hogy neki dolgozzanak, és a kukuknál erősebb egységeket állítson fel! Kicsi elit emo lány osztagok, hát nem édi?
Stinklepink benyitott az ajtón, és megtorpant, ezért a kapitány nekiment a hátának.
- Uram, jelentem, uram, hogy valakik vannak, jelentem, az öltözőben, uram!
A kapitány előlépett az ötös tiszt mögül, és egy idősebb lányt látott, akire három kislány három különböző ruhát aggat. A levegő megállt, csak Gaara csöndes szuszogása hallatszott a sarokból.
- Ööö... - próbálta megmagyarázni S'hoa.
- Az Elit Mini Osztag! - visította a kapitány, és két kezét arcára tapasztva körberohant az öltözőben. Stinklepink követte a példáját. Miután lenyugodtak, a kapitány odaállt Rukia elé.
- Üdvözlöm, jajj, nagyon, a hajómon! A nevem Panni kapitány!
- A... a... nevem, Rukia, és...
- Jajj, Rukia kapitány! Foglaljon helyet! - túrt össze néhány ruhát ülőhely gyanánt. Úgy látszott, a kapitány számára a kapitány volt az elképzelhető legmagasabb szint. Az eszerint újonnan megalakult Elit Mini Osztag tagjai, azaz S'hoa, Orochimaru és Pein vigyázban várták a fejleményeket Rukia mellett.
- Ötöstiszt-Stinklepink! Gyorsan hozz kávét! Ami helyett csak kakaó van, lécci!
- Jelentem, uram, értettem, jelentem! - sipította az ötös tiszt, és elfutott.
- Jajj, de nagy megtiszteltetés, hogy itt van, Rukia kapitány, és az Elit Mini Osztag! És, ha szabad megtudnom, hogy, jajj, mit csinálnak itt?
- Mi... mi... - kezdte Rukia - I... Információs Tiszt! - nézett a másik háromra. Orochimaru és Pein rögtön rámutattak S'hoára, ezzel kijelölve új tisztségét.
- Mi? Mi... ömm... a... felkutatjuuuuk... aaa...
- Az ellenségeket! Jajj! Ahogy Kaulitz kapitány mondta!
Már bizonyos volt, hogy a kapitány számára magasabb tisztség nem létezett.
- Bizony! Igen! - mondta Rukia komoly arccal.
- A bujkáló ellenségeket keressük, akik a Főnix Rendjéből megmaradtak, és most a Galaxisban bujkálnak! - segítette ki S'hoa.
- Ó, jajj! - fogta az arcát a kapitány.
Rukia megpróbálkozott egy trükkel.
- De, ugye, én... ugye magasabb rangban állok, nem?
- De, ó, igen! Jajj, ó, igen, Rukia kapitány. - bólogatott Panni kapitány.
- Akkor a tisztségem... Parancsnok!
- Igen, igen, Rukia parancsnok kapitány!
- És az enyém S'hoa admirális!
- És az enyém Orochimaru bárónő!
- És az enyém Pein királyfi!
Mindenki Peinre nézett.
- Lány. Király... lány? - helyesbített.
Most már csak S'hoa nézett rá furcsán.
- És, jajj, neki mi a tisztje? - mutatott Gaarára a kapitány.
- Rütyütyü. Ő Gaara rütyütyü. - jelentette ki S'hoa.
- Ó, Gaara rütyütyü kapitány!
Panni kapitányon kívül, aki ámulattan nézett a földön szuszogó Gaarára, mindenki a száját fogta, hogy ne röhögjön.
- Akkor! Khkk... Ezennel átveszem a... szhhk... hajó irányítását! - próbálta komoly hangon mondani Rukia, és Panni kapitány átkísérte őket a parancsnoki hídra, ahol Stinklepink jelentette, uram, jelentette, hogy elfogyott a kakaó, és már csak kivilé van.
Éljen Matten, aki megmentette nekünk ezt a postot! Exalt!