Post by Amy on Jan 6, 2009 20:43:07 GMT 1
Budapest, Budapest te csodás! Hangzik fel egy operettben. Hát végülis igen, vannak szép részei, de vannak olyanok amikre nem lehet ezt mondani. Ezek közé tartozott a régi Taurus gyár. A keletibe vagy ből jövő-menő vonatokról látható lepukkant épületek eléggé lehangolóak voltak, ha valaki épp rájuk nézett egyáltalán. Ez a része a városnak nem éppen csodás. Mégis bolyongott a városban két fiatal lány, akik épp ezt a látványt szerették volna már minél előbb látni. Ám ettől még messze voltak, jelenleg a Népligetből próbáltak kitalálni.
- A többiekkel vajon mi történhetett? – kérdezte meg újra Sally, miközben a szakadt ruháját próbálta normális állapotba hozni.
- Nem tudom. És azt sem, hogy hogy kerültünk ide. – felelte mogorván Llan. Már nagyon unta, hogy kétpercenként megkérdezi tőle a lány ezeket, és nem hagyja gondolkodni. Az utolsó amire emlékszik, hogy Bee-ben ült, és jött valami aszteroida feléjük, és valami történt. Egy nagy csattanás, és vakító vörös fény, és aztán elsötétült minden. És itt tért magához. De, hogy hol is van az az itt, azt nem tudta. Láthatóan Sally-t ezek nem nagyon aggasztották. Holott, de, de ez nem látszott, épp ezért láthatóan.
-És hol vagyunk egyáltalán?
- Nemtom.
- Végülis mindegy, az a lényeg, hogy együtt vagyunk.
- Az is mindegy. – felelte Llan. Szerencsére Sally nem firtatta tovább a témát, egy bólintással elintézte a dolgot, és ballagott tovább. Lassan kiértek a fák közül, és a civilizáció jeleit vették észre. Beton út, felborult kuka, tele szeméttel, csövesek és drogosok. Hamarosan autók és villamosok is láthatóvá váltak, és egy olyan dolog, ami megtorpanásra és nagy nagy örömködésre késztette a két kislányt. Egy épület! Rajta egy sárga kiírás! Ami a világ egyik majdnem legjobb, de mindenesetre tuti jó dolgát hirdette: McDonalds.
-Aaa…..Sssszzz…….aaaa…mmmk…..nnnéézd oooott…mmeki – nyögte megindultan Llan.
- Kaja! Sültkrumpli! Sajtburi! Sprite, kóóla, fagyiiii, kaja!! – kiabálta Sally.
A két csaj gyorsan körbenézett, majd átrohant az úttesten. Az autók vadul dudáltak rájuk, és össze is ütköztek, de őket ez egyáltalán nem zavarta. Csak arra figyeltek, nehogy valaki megelőzze őket, és más is felfedezze a világ valahányadik csodáját. Feltépték a fotocellás ajtót, ami valamiért nem akart működni, de így betörve már nem okoz akadályt senkinek sem, igaz hogy az üzletvezető később fél órán át káromkodni fog emiatt a nyilvánvalóan nagy vandalizmus ellen, és őt ezek után kirúgják, mert miazhogy nem tud vigyázni egy étteremre, meg egy fotocellás ajtóra, és az exüzletvezető teljesen kétségbeesik, mivel nem tudja eltartani az ötödik feleségét, és az eddigi négy tartásdíját, meg a sok kölyök után se tud fizetni és annyira kisiklik az élete, hogy két nappal ez után az esemény után öngyilkosságot kísérel meg és sikerrel is jár, de mindez jelenleg nem érdekes. Csak az, hogy a két kislány megrohamozta a pultot. Az amögött álló unott képű csaj, kipukkasztotta a rágóját, majd rájuk nézett.
- Mi kéne? – kérdezte kedvesen.
- Sajtburger, kóla.
- Elviszitek, vagy itt fogyasztjátok?
- Mindegy.
- Mi az hogy mindegy? Választanatok kell.
- Jó
- Akkor?
- Mi akkor?
- Elviszitek, vagy itt fogyasztjátok?
- Igen.
-Melyik?
- Mi melyik?
- Hogyaza…- fakadt ki a túlsminkelt lány, majd elrohant, fogta a sajtburgert, meg a kólát, visszarobogott a pulthoz, és finomnak nem nevezhető mozdulattal lerakta őket a lányok elé.
- Tessék. Még valamit esetleg?
- Sültkrumplit.
A mekis csaj elrobogott újra, hozta a sültkrumplit. Kérdő tekintettel nézett a kedves vevőkre, arcán már rángatózott egy ideg, jelezve hogy tiszta idegbeteg.
- Mégvalamit?
- Nekem nem. Te mit kérsz? – fordult oda Sallyhez Llan. A mekis ekkor sikítani kezdett, és a haját tépve elrohant. Helyét rögtön átvette egy másik eladó.
- Szia, kérek egy naagy sültkrumplit, egy kólát és egy sajtburit.
- Kecsapot vagy mustárt kérsz hozzá?
- Nem.
Az új mekis elrobogott, majd visszaszáguldott a két lányhoz, és lerakta Sally kajáját is.
-Akkor ez 1780 Ft lesz.
- Már fizettünk annak a lánynak, aki itt volt. – mondta Llan, majd karonragadta Sallyt és kirángatta az étteremből, mielőtt az tiltakozhatott volna.
- Nem is fizettünk!
- Tudom. Nincs is nálunk pénz.
- Ja tényleg. Akkor jó. – mondta Sally, majd harapott egy nagyot a sajtburijából. Llan közbe felmérte a terepet, és sikerült megállapítania, hogy hol is vannak. Ezt a zabáló, izé eszegető társa is felfedezte, mert rögtön meg is kérdezte.
- Má tod bogy bofá mefün? – köpködte tele szegény Llant sültkrumplidarabokkal.
- A központba.
- Az jó, és az hol is van?
- Nem olyan messze innen. – válaszolta unottan az emo-girl, majd ő is nekiállt elfogyasztani az ebédjét. Sally unott arccal álldogált mellette, figyelte az el-elsuhanó villamosokat.
- Mivel megyünk?
- Azzal – mondta Llan, majd rámutatott az egyik villamosra. Ráérősen odasétáltak a megállóhoz, vártak cirka 10 percet, majd felszálltak a sárga járműre. Ami persze tele volt, rajta különféle nemzetiségű emberkék dumáltak, ami persze marhára nem érdekelte a két kislányt. Szépen elutazgattak a végállomásig, onnan pedig egy kellemes húszperces gyaloglással közeledtek úticéljuk felé, aminek pontos helyét Llan meglepő módon tudta, pedig még sose járt erre.
-Sokat megyünk még? – nyafogott Sally.
- Nem, a sínek túloldalán van a központ.
Sally a mutatott irányba nézett, és alaposan elfintorodott a ronda, komor épületek láttán.
-Eez?
-Igen. Gyere gyorsan.
A két lány átszaladt a sok sínen, és a vastag fal mentén gyalogolva valami rést kerestek, ahol bejuthatnak. Próbálkozásukat nem sokára siker koronázta, és bemásztak egy szűk kis résen. Felnőtt biztos nem fért volna át rajta, meg kövér gyerek sem. De ők ketten igen, mivel se felnőttek, se kövérek nem voltak. Llan határozottan elindult egy távolabbi épület felé, ez volt a legfeketébb, és legkomorabb mind közül. Senki sem tartóztatta fel őket. Mintha a madár se járna erre.
- Ide te be akarsz menni? – kérdezte szorongva Sally, reménykedve, hogy ez csak egy rossz tréfa, és nem kell bemennie ebbe a borzadályba.
- Persze. – hangzott a felelet, és Llan kinyitotta az ajtót majd belépett. Odabent eleinte tök sötét volt, majd ahogy beljebb értek, és a súlyos vasajtó becsukódott mögöttük, hirtelen világosság lett. Tucatnyi neon gyulladt fel, és láthatóvá vált egy nagy fekete asztal, mögötte fekete széken, fekete számítógépet nézegetett egy fekete alak.
- Hm? – kérdezte a recepciós fekete pulcsiban, amin halvány az AFC felirat volt olvasható.
- Az itteni vezetőt keressük.
- Hát, ők most nincsenek benn. Valami lemez miatt tárgyalnak. De Lívi benn van. Ő az alvezető.
- Megfelel.
- Jó, akkor kövessetek. – mondta a lány, majd leugrott a székről, és elsietett a liftekhez. A két látogató komótosan követte az idegenvezetőjüket. Mire odaértek, addigra már meg is érkezett a fekete lift. Llan nyugodtan beszállt, meg se lepődött, hogy a -24. szintre mennek. Sally ellenben csak ámult és bámult. Főleg amikor felcsendült egy melankólikus, szomorkás zene.
- Itt vagyunk. Jobb oldal, első ajtó. – közölte a recepciós. Llan egy bólintással nyugtázta, majd kiszálltak a liftből, és elindultak a megadott ajtó felé. Teketóriázás nélkül benyitottak. Egy tágas szobába jutottak, ahol szintén szomorú zene ment. Itt is volt egy asztal, de ez nem fekete volt. Itt is volt egy lány, de ő nem feketében volt.
- Sziasztok. Miben segíthetek?
- Llan vagyok, ő pedig Sally.
-Áá már vártunk titeket. Üdvözöllek titeket a Pesti Emo-Központban.
- A többiekkel vajon mi történhetett? – kérdezte meg újra Sally, miközben a szakadt ruháját próbálta normális állapotba hozni.
- Nem tudom. És azt sem, hogy hogy kerültünk ide. – felelte mogorván Llan. Már nagyon unta, hogy kétpercenként megkérdezi tőle a lány ezeket, és nem hagyja gondolkodni. Az utolsó amire emlékszik, hogy Bee-ben ült, és jött valami aszteroida feléjük, és valami történt. Egy nagy csattanás, és vakító vörös fény, és aztán elsötétült minden. És itt tért magához. De, hogy hol is van az az itt, azt nem tudta. Láthatóan Sally-t ezek nem nagyon aggasztották. Holott, de, de ez nem látszott, épp ezért láthatóan.
-És hol vagyunk egyáltalán?
- Nemtom.
- Végülis mindegy, az a lényeg, hogy együtt vagyunk.
- Az is mindegy. – felelte Llan. Szerencsére Sally nem firtatta tovább a témát, egy bólintással elintézte a dolgot, és ballagott tovább. Lassan kiértek a fák közül, és a civilizáció jeleit vették észre. Beton út, felborult kuka, tele szeméttel, csövesek és drogosok. Hamarosan autók és villamosok is láthatóvá váltak, és egy olyan dolog, ami megtorpanásra és nagy nagy örömködésre késztette a két kislányt. Egy épület! Rajta egy sárga kiírás! Ami a világ egyik majdnem legjobb, de mindenesetre tuti jó dolgát hirdette: McDonalds.
-Aaa…..Sssszzz…….aaaa…mmmk…..nnnéézd oooott…mmeki – nyögte megindultan Llan.
- Kaja! Sültkrumpli! Sajtburi! Sprite, kóóla, fagyiiii, kaja!! – kiabálta Sally.
A két csaj gyorsan körbenézett, majd átrohant az úttesten. Az autók vadul dudáltak rájuk, és össze is ütköztek, de őket ez egyáltalán nem zavarta. Csak arra figyeltek, nehogy valaki megelőzze őket, és más is felfedezze a világ valahányadik csodáját. Feltépték a fotocellás ajtót, ami valamiért nem akart működni, de így betörve már nem okoz akadályt senkinek sem, igaz hogy az üzletvezető később fél órán át káromkodni fog emiatt a nyilvánvalóan nagy vandalizmus ellen, és őt ezek után kirúgják, mert miazhogy nem tud vigyázni egy étteremre, meg egy fotocellás ajtóra, és az exüzletvezető teljesen kétségbeesik, mivel nem tudja eltartani az ötödik feleségét, és az eddigi négy tartásdíját, meg a sok kölyök után se tud fizetni és annyira kisiklik az élete, hogy két nappal ez után az esemény után öngyilkosságot kísérel meg és sikerrel is jár, de mindez jelenleg nem érdekes. Csak az, hogy a két kislány megrohamozta a pultot. Az amögött álló unott képű csaj, kipukkasztotta a rágóját, majd rájuk nézett.
- Mi kéne? – kérdezte kedvesen.
- Sajtburger, kóla.
- Elviszitek, vagy itt fogyasztjátok?
- Mindegy.
- Mi az hogy mindegy? Választanatok kell.
- Jó
- Akkor?
- Mi akkor?
- Elviszitek, vagy itt fogyasztjátok?
- Igen.
-Melyik?
- Mi melyik?
- Hogyaza…- fakadt ki a túlsminkelt lány, majd elrohant, fogta a sajtburgert, meg a kólát, visszarobogott a pulthoz, és finomnak nem nevezhető mozdulattal lerakta őket a lányok elé.
- Tessék. Még valamit esetleg?
- Sültkrumplit.
A mekis csaj elrobogott újra, hozta a sültkrumplit. Kérdő tekintettel nézett a kedves vevőkre, arcán már rángatózott egy ideg, jelezve hogy tiszta idegbeteg.
- Mégvalamit?
- Nekem nem. Te mit kérsz? – fordult oda Sallyhez Llan. A mekis ekkor sikítani kezdett, és a haját tépve elrohant. Helyét rögtön átvette egy másik eladó.
- Szia, kérek egy naagy sültkrumplit, egy kólát és egy sajtburit.
- Kecsapot vagy mustárt kérsz hozzá?
- Nem.
Az új mekis elrobogott, majd visszaszáguldott a két lányhoz, és lerakta Sally kajáját is.
-Akkor ez 1780 Ft lesz.
- Már fizettünk annak a lánynak, aki itt volt. – mondta Llan, majd karonragadta Sallyt és kirángatta az étteremből, mielőtt az tiltakozhatott volna.
- Nem is fizettünk!
- Tudom. Nincs is nálunk pénz.
- Ja tényleg. Akkor jó. – mondta Sally, majd harapott egy nagyot a sajtburijából. Llan közbe felmérte a terepet, és sikerült megállapítania, hogy hol is vannak. Ezt a zabáló, izé eszegető társa is felfedezte, mert rögtön meg is kérdezte.
- Má tod bogy bofá mefün? – köpködte tele szegény Llant sültkrumplidarabokkal.
- A központba.
- Az jó, és az hol is van?
- Nem olyan messze innen. – válaszolta unottan az emo-girl, majd ő is nekiállt elfogyasztani az ebédjét. Sally unott arccal álldogált mellette, figyelte az el-elsuhanó villamosokat.
- Mivel megyünk?
- Azzal – mondta Llan, majd rámutatott az egyik villamosra. Ráérősen odasétáltak a megállóhoz, vártak cirka 10 percet, majd felszálltak a sárga járműre. Ami persze tele volt, rajta különféle nemzetiségű emberkék dumáltak, ami persze marhára nem érdekelte a két kislányt. Szépen elutazgattak a végállomásig, onnan pedig egy kellemes húszperces gyaloglással közeledtek úticéljuk felé, aminek pontos helyét Llan meglepő módon tudta, pedig még sose járt erre.
-Sokat megyünk még? – nyafogott Sally.
- Nem, a sínek túloldalán van a központ.
Sally a mutatott irányba nézett, és alaposan elfintorodott a ronda, komor épületek láttán.
-Eez?
-Igen. Gyere gyorsan.
A két lány átszaladt a sok sínen, és a vastag fal mentén gyalogolva valami rést kerestek, ahol bejuthatnak. Próbálkozásukat nem sokára siker koronázta, és bemásztak egy szűk kis résen. Felnőtt biztos nem fért volna át rajta, meg kövér gyerek sem. De ők ketten igen, mivel se felnőttek, se kövérek nem voltak. Llan határozottan elindult egy távolabbi épület felé, ez volt a legfeketébb, és legkomorabb mind közül. Senki sem tartóztatta fel őket. Mintha a madár se járna erre.
- Ide te be akarsz menni? – kérdezte szorongva Sally, reménykedve, hogy ez csak egy rossz tréfa, és nem kell bemennie ebbe a borzadályba.
- Persze. – hangzott a felelet, és Llan kinyitotta az ajtót majd belépett. Odabent eleinte tök sötét volt, majd ahogy beljebb értek, és a súlyos vasajtó becsukódott mögöttük, hirtelen világosság lett. Tucatnyi neon gyulladt fel, és láthatóvá vált egy nagy fekete asztal, mögötte fekete széken, fekete számítógépet nézegetett egy fekete alak.
- Hm? – kérdezte a recepciós fekete pulcsiban, amin halvány az AFC felirat volt olvasható.
- Az itteni vezetőt keressük.
- Hát, ők most nincsenek benn. Valami lemez miatt tárgyalnak. De Lívi benn van. Ő az alvezető.
- Megfelel.
- Jó, akkor kövessetek. – mondta a lány, majd leugrott a székről, és elsietett a liftekhez. A két látogató komótosan követte az idegenvezetőjüket. Mire odaértek, addigra már meg is érkezett a fekete lift. Llan nyugodtan beszállt, meg se lepődött, hogy a -24. szintre mennek. Sally ellenben csak ámult és bámult. Főleg amikor felcsendült egy melankólikus, szomorkás zene.
- Itt vagyunk. Jobb oldal, első ajtó. – közölte a recepciós. Llan egy bólintással nyugtázta, majd kiszálltak a liftből, és elindultak a megadott ajtó felé. Teketóriázás nélkül benyitottak. Egy tágas szobába jutottak, ahol szintén szomorú zene ment. Itt is volt egy asztal, de ez nem fekete volt. Itt is volt egy lány, de ő nem feketében volt.
- Sziasztok. Miben segíthetek?
- Llan vagyok, ő pedig Sally.
-Áá már vártunk titeket. Üdvözöllek titeket a Pesti Emo-Központban.